„Aki a dicső múltat nem ismeri,  az a jelent bizony nem értheti”

„Aki a dicső múltat nem ismeri, az a jelent bizony nem értheti”

2016. 10. 21.
Megosztás


Hagyomány már 1983 óta a Hajdú-Bihar megyei kis város iskolájában, hogy minden év októberében a településen született ökölvívó olimpiai bajnokra, Harangi Imrére emlékeznek a Nyíradonyi Kölcsey Ferenc Gimnázium és Általános Iskola diákjai és tanárai. Az intézményben tevékenykedő Harangi Imre Olimpiai Baráti Kör meghívására ismét olimpiai bajnokot vártak élménybeszámolóra az iskola ebédlőjébe...

Idén, dr. Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, Gedó György olimpiai bajnok ökölvívó és Veres Vince, a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottságának tagja fogadta el a felkérésüket. A csupa szív bajnok, az 1972-es müncheni olimpia számára legfontosabb eseményeinek felidézése után a helyi ökölvívó palántáknak adott igen hasznos és megszívlelendő tanácsokat. Hangsúlyozta, hogy az ökölvívás nem az utcai verekedés, a kocsmai bunyó versenyszerű változata, hanem egy olyan sportág, amelynek igen fontos eleme a technika helyes begyakorlása és pontos, precíz végrehajtása. Elengedhetetlen a küzdőtárs tisztelete és a mindenkori alázat a sportáguk, az edzőik iránt.

Az egybegyűltek örömmel fogadták Gyuri „bácsinak”, az 1936-os olimpiával kapcsolatos anekdotáit, melyekből az is kiderült, hogy ma is tisztelettel beszél a barátságukról, a közösen megélt eseményekről. Dr. Jakabházyné Mező Mária és Veres Vince közösen vetített képekkel idéztél fel - mindenki a saját szemszögéből - a riói olimpiai napokat, versenyeket, eseményeket, melyeket a helyszínről követhettek figyelemmel. A záporozó kérdések és a sokszor szellemes válaszok miatt észrevehetetlenül elrepült a két óra. Az aláírások begyűjtése és a közös képek jelezték az élménybeszámolók végét.

Nyíradonyban, ha valamilyen esemény jól sikerül, és folytatását várják, akkor ezzel a néhány szóval értékelik az emberek. VOLT MÉG BENNE! Hát volt!

(MOA)