Szerelem volt első látásra, amikor a Hajdú-Bihar megyei Nádudvaron született, ekkor 15 éves – eredetileg kosárlabdázónak készülő – Kovács István gimnáziumba menet 1965-ben belépett a Budapesti Honvéd birkózótermébe, eltökélte, márpedig ő birkózó lesz. A sporttelep hangulata, a csapatokról, birkózócsillagokról készült, falakon csüngő képek azon nyomban elvarázsolták.

Kovács, aki villámsebesen elsajátította a sportág csínját-bínját, tehetségével és kiváló fizikai adottságaival könnyedén behozta lemaradását a birkózást korábban kezdő társaival szemben, bár 1968-ban kis híján felhagyott a versenysporttal. Ezt az évet szinte teljesen ki kellett hagynia egy, az egész pályafutását végigkísérő, makacs térdsérülés miatt. Térdéből levált egy porc, meg is műtötték, visszatérése pedig azért is tartott a kelleténél tovább, mert annyira visszavágyott a birkózószőnyegre, hogy idejekorán, szinte még varratokkal a lábában edzésbe állt. Az elbizonytalanodó tálentumot ekkor Király József, a Budapesti Honvéd akkori szakosztályvezetője győzte meg a folytatásról. És milyen jól tette!

Ahogy ismét versenybe állt, nyert, méghozzá szabadfogásban. Első magyar bajnoki címét éppen a 100. magyar olimpiai aranyat később kötöttfogásban megszerző tuskirály, Hegedüs Csaba legyőzésével szerezte. 1968 legvégén – tehát még sérülésének évében – pedig már a felnőttválogatottban is számításba vették.

Ezt követően két év sorkatonaság következett, majd a Csepel SC-ben folytatta pályafutását. A sportág hazai mezőnyében ekkor már sikert-sikerre halmozó Kovács a 82 kg-s súlycsoportban versenyezve aztán kisvártatva a nemzetközi színtéren is letette névjegyét. Olyannyira, hogy 1972 után, minden olyan világeseményen, ahol szerepelt, pontszerző helyen végzett.

1977-ben a svájci Lausanne-ban rendezett világbajnokságon harmadik lett, ’79-ben pedig előbb Bukarestben Európa-bajnoki bronzérmet szerzett, hogy aztán még ugyanebben az évben következzen a San Diego-i világbajnokság, ahol aztán nagyon kijött neki a lépés. A szabadfogástól némileg eltérő, meglepő stílusban, ellenfeleivel összekapaszkodva birkózó Kovácsot nem lehetett megállítani, megszerezte mindezidáig a magyar szabadfogású birkózás egyetlen világbajnoki aranyérmét. Tette mindezt egy magyar szemszögből különösen sikeres világversenyen, ahol összesen négyszer játszották el a magyar himnuszt.

Kovács háromszor vett részt olimpián, először az 1972-es müncheni játékokon 13., másodszor 1976-ban Montrealban 7. helyen zárt, hogy aztán következzen az 1980-as moszkvai nyári olimpia. Az egy évvel korábban megszerzett világbajnoki címe után az oroszországi verseny egyik legnagyobb esélyese volt, azonban a második mérkőzésén egy peches mozdulatot követően megsérült. Beinjekciózva végigküzdötte a versenyt, bekerült az ekkor még hármas döntőbe, ahol aztán a harmadik helyen zárt, úgy, hogy két olyan birkózó előzte meg, akiket a San Diego-i világbajnokságon kétvállra fektetett – név szerint a szovjet Aracilov és a bolgár Abilov. Később a vizsgálatok során kiderült, Kovács bicepszében elszakadt egy izom és a lapockájából is letört egy szilánk.

Az olimpia után még folytatta, 1982-ig a válogatottban is szerepelt, 1984-ben még egyszer utoljára magyar bajnok lett, ezután döntött a visszavonulás mellett.

Sportolói pályafutását követően dolgozott a Magyar Birkózó Szövetség alelnökeként, hallhattuk őt televíziós szakkomentátorként véleményt formálni, cégével pedig mind a mai napig világversenyeken is használt küzdősportszőnyegeket tervez és gyárt.

Kovács István, Csepel díszpolgára, a birkózók Hírességek Csarnokának tagja ma aktív nyugdíjasként éli életét.

Jó egészséget kívánunk!

(MOB-összeállítás; képek: MTI)