20240409 021 MOB OQS

„Alig várom, hogy jöjjön Budapest”

2024. 05. 18.
Megosztás

Bár a breakingben induló magyar versenyzők nem kerültek „főtáblára” az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat sanghaji állomásán, Szarvák Csenge (B-Girl Csenge) és Lobontiu Menotti Noris (Noris by Nature) egyaránt arra készül, hogy a mostani tapasztalatokra alapozva Budapesten ott lehetnek az egyenes kieséses szakaszban a június 20-23-ai második viadalon.

Az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat négy sportága közül a breaking számít újoncnak: a BMX Freestyle, a gördeszka és a sportmászás már Tokióban is szerepelt a programban, a breaking viszont most debütál – azok után, hogy már a 2018-as ifjúsági olimpián is óriási sikert aratott Buenos Airesben.

A két magyar induló számára a tapasztalatszerzés volt a cél Sanghajban, ehhez képest Csenge mindössze 13 pontra volt attól, hogy a legjobb 32 közé kerüljön, azaz ott legyen az egyenes kieséses szakaszban, ahol a táncosok már a rapperekhez hasonlóan egymással „küzdenek”, azaz a pontozók (maguk is korábbi breakingelők) azt döntik el, a kettő közül ki volt a jobb. (Ellentétben hasonló, zenés-pontozásos sportokkal, breakingben a semleges DJ maga dönti el, milyen számok szólnak, azaz a versenyzők nem saját zenére táncolnak – ez komoly kihívás mindenkinek.)

Csenge a 34. helyen végzett, nagyon kevés hiányzott a továbblépéshez, ám nem volt elkenődve. „Hatalmas szórakozás és buli ez a sanghaji esemény, nagyon nagy élményként éltem meg – nyilatkozta a versenyt követően. – Egész jól teljesítettem, bár becsúszott egy-két hiba, de ezekből tanulok. Fiatal vagyok, még csak most kezdem az utam. Sajnos, a kiválasztásnál csak egy szóló van, a folytatásban lehet már kettőt csinálni. Most még motiváltabb leszek, hogy Budapesten már párbajozhassak, még keményebben fogok készülni. Egyébként itt is készültem két-három körrel, ezeket fogom tökéletesíteni júniusig.”

20240409 022 MOB OQS
MOB-Média/Szalmás Péter

Helyezés szempontjából nem volt nagyon messze Noris by Nature a férfiaknál, aki 38. lett, a pontok tekintetében viszont van még mit ledolgoznia annak érdekében, hogy júniusban ő is párbajozhasson. „Elég kemény a mezőny, a köröm jól sikerült, elégedett voltam vele, megmutattam az energiámat és a karakteremet, alig várom, hogy jöjjön Budapest. Egy biztos, ott is rombolni fogunk és megteszünk minden tőlünk telhetőt. Most nem kerültem be, de nem baj, júniusban oda akarok érni.”

A breakinggel párhuzamosan zajlott a másik három szakág selejtezője is, egyes számokban már eljutottak a döntőkig, ugyanakkor kvótákat csak a Ludovika Campuson osztanak június 20. és 23. között, hiszen a két állomás összesített eredménye számít a kvalifikációnál.

Sanghaj hun csoportkep
MOB-Média

A sanghaji állomásra a magyar delegáció tagjaként elutazott Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja is, aki a helyszínen szurkol a magyar résztvevőknek. Sanghajból buzdítja a magyarokat, hogy június 20-23. között látogassanak ki a városi sportágak olimpiai kvalifikációjának következő állomására, a budapesti Ludovika Campusra.

Fürjes Balázs a helyszínen szurkolt a magyar versenyzőknek: Kempf Zoltán BMX-esnek, Tusnády Nimród sportmászónak, valamint Szarvák Csenge és Lobontiu Menotti Noris breakesnek. „Párizsban teljes jogú olimpiai sportág a BMX, a sportmászás, a gördeszka és a break, a francia fővárosba pedig Budapesten és Sanghajon keresztül vezet az út. Jelenleg Sanghajban zajlik, júniusban pedig Budapesten rendezik ezen sportágak olimpiai selejtezőjét, az utcai sportok olimpiai fesztiválját, amelyen csaknem 500 kvótát osztanak ki" - mondta a magyar NOB-tag.

Hozzátette, világsztárokkal és tokiói olimpiai bajnokokkal rendezik a sporteseményt, amelyre minden kontinensről, több mint száz nemzet érkezett Sanghajba.
Egy hónap múlva a Ludovika Campuson folytatódik a sorozat, amelyen a négy sportág mellett a többi között a 3x3-as kosárlabdát és a teqballt is ingyenesen kipróbálhatják majd a kilátogatók. „Mindenhez mi adjuk a felszerelést, mindenkinek csak magát kell elhoznia. Sporteszközöket és védőfelszerelést adunk, úgyhogy június 20-23-án Orczy-kert. Gyere, csináld, szurkolj, hiszen négy magyar sportolónak is szurkolhatunk, hogy ezekben a sportágakban kijussanak a párizsi olimpiára. A belépés pedig mindenkinek, minden programra teljesen ingyenes" – mondta Fürjes Balázs.

A két állomás összesített eredménye számít a kvalifikációnál. Az első állomáson Kempf Zoltán 21., Szarvák Csenge 34., Lobontiu Menotti Noris a 38., míg Tusnády Nimród a 44. helyen végzett.