A végzet embere. Ezt a címet viseli John Cottrell író 1967-ben megjelent könyve, ami sorsfordítónak bizonyult Váradi János életében. Az 1961-ben, az északkelet-magyarországi Kemecse városában világra jött Váradi hatodikos lehetett, amikor kezébe vette a történelemformáló amerikai bokszolóról, Muhammad Aliról szóló alkotást, ezután pedig már nem volt kérdés, hogy a szorítóban képzeli el a jövőjét.

Váradi a Nyíregyháza VSC kötelékében kezdte el megismerni a boksz alapjait és első jelentős sikereit is a Vasutas színeiben aratta. Juniorként világbajnoki harmadik helyezést ért el és Európa-bajnok lett. Jó teljesítményével meghívót érdemelt ki az akkoriban sokadvirágzását élő magyar ökölvívás krémjébe, azaz a válogatottba, és utazott el nyolc bokszoló társával 1980-ban a moszkvai olimpiára, ahol aztán Szántó József tanítványa valósággal berobbant a nemzetközi ökölvívás élmezőnyébe.

A 19 esztendős, vékonydongájú, szőke fiatalember ihletett formában kesztyűzött a légsúlyúak mezőnyében, ez pedig a dobogó harmadik fokáig repítette. Érdekesség, hogy ebben a súlykategóriában kivételesen nem kubai győztest avattak. A kor ökölvívását meghatározó közép-amerikai nemzet összesen 10 ökölvívóérmet – köztük 6 aranyat – vitt haza a Szovjetunióból, Váradi súlycsoportjában azonban a bolgár Petar Leszov nyert, őt követte a szovjet Mirosnicsenko, majd következett a nyíregyháziak kiválósága.

Négy esztendővel később a történelem útvesztői számos nemzetet, így a magyart is távol tartották az Egyesült Államokban rendezett „kettétört olimpiától”, ami érthető okokból az akkorra már sokkal érettebb versenyzővé és emberré váló Váradi Jánost is megviselte. Azonban az 1988-ban még mindig csupán 27 esztendős ökölvívó, aki ekkoriban már a Debreceni VSC-ben készült, Szöulban ismét bizonyította, hogy lehet rá számítani, hiszen Dél-Koreában a kilencedik helyre kesztyűzte be magát.

Persze Váradi számára az olimpiai ötkarikán túl is volt élet, hiszen kétszer világbajnokságon is bronzérmet akasztottak a nyakába, volt Európa-bajnok, de van három ezüstérme is kontinensviadalról.

Azt pedig, hogy Váradi mennyire jó ökölvívó volt, alighanem igazolja, hogy első két ringbéli találkozásukon felülmúlta a honi boksz egyik feltörekvő csillagát, az azóta mindenki által jól ismert Kovács „Kokó” Istvánt, aki aztán harmadjára már legyőzte idősebb riválisát.

Ekkortájt Váradi már a profi karrierjére készült, amibe nem sokkal a harmadik „Kokó” elleni összecsapás után bele is vágott. A profik között hat mérkőzése volt, mindegyik után győztesen távozhatott a szorítókötelek közül.

Visszavonulása óta edzőként dolgozik, saját bokszklubja is volt, legismertebb növendéke a pekingi olimpikon Kalucza Norbert volt.

Tevékenységét 2011-ben Magyar Ökölvívásért díjjal ismerték el.

Váradi János ma is jó formában van, ezt jól mutatja, hogy nemrégiben ő is ringbe lépett azon a Bocskai István emlékversenyen, amelyet éveken keresztül maga szervezett.

Jó egészséget kívánunk!

(MOB-összeállítás; Képek: MTI)