Amatőrből profi? Avagy Harcsa Zoltán nem tart senkitől?

Amatőrből profi? Avagy Harcsa Zoltán nem tart senkitől?

2016. 08. 11.
Megosztás


A profik irányába tereli a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) a sportágat, gondolván, hogy így akciódúsabb, izgalmasabb mérkőzéseket láthat a közönség. A londoni olimpiai ötödik Harcsa Zoltán eleinte tartott az „új világgal” járó stílusváltástól, az esetleges sérülésveszélytől, ám ifjabb Balzsay Károly segítségével - úgy érzi - felnőtt a feladathoz. Erre szükség is lesz, hiszen pénteken a jelenlegi világbajnok, világranglistavezető és 2015-ben Pán-Amerikai Játékok-győztes kubai Arlen López ellen lép ringbe Rióban.

A korábban a klasszikus amatőr vonalon nevelkedő és azt is képviselő Harcsa Zoltánnak az idei szezonban hirtelen kellett agresszívabbá válnia, ugyanis már az őszi katari világbajnokságon is érezhető volt, hogy a mezőny az új irányvonalnak megfelelően egyre agresszívabb stílust mutat. Miután a 23 éves sportolónak a világbajnokságon nem jött össze az olimpiai kvótaszerzés, úgy érezte, lépnie kell. Kapcsolata az éppen 20 éve Kovács Istvánt olimpiai címig vezető Öcsi bácsival - Szántó Imre, a szerk. - megfáradt, új motiváló erőre volt szüksége, így decemberben az edzőváltás mellett döntött.

„Meglátogattam szövetségi kapitányunkat, Kovács Lászlót, hogy az ő segítségét kérjem, s végül ifjabb Balzsay Károly mellett tettem le a voksomat. Úgy éreztem, kell az új impulzus, ami feltüzel az olimpiai felkészülési időszakra” – mondta Harcsa. A váltás meghozta a vágyott sikert: megszületett az olimpiai kvóta. A korábbi stílusához képest Zoli tudott váltani, képes volt alkalmazkodni, amelyben az egykori profi ökölvívó ifj. Balzsay nagy segítségére volt. „Az ő meglátásai nagyon sokat segítettek abban, hogy a mostani stílusom közelebb áll egy profi ökölvívóéhoz, mint egy amatőréhez. Ennek így is kell lennie, hiszen ezt a szemléletet követi most az AIBA” – tette hozzá.

Mostanra pedig már a „profisodás” miatt hozott hirtelen AIBA-döntések sem ijesztik meg Harcsát: mindössze öt nappal a riói kiutazása előtt tudta meg, hogy nem a hagyományos bandázst használják az olimpián. „Ez teljesen új a számomra, a profiknál alkalmazzák. Csak most tudtuk meg, hogy ez az új szabályzat, magunk sem értjük, hogy ilyen közel az olimpiához hogy lehetett meghozni ezt a döntést. Egy lépéssel ez is közelebb visz a profi ökölvíváshoz” – magyarázta. Néhány edzésnyi ideje maradt csak arra, hogy kipróbálja, milyen érzés is az új bandázsban bokszolni.

Harcsa elismeri, hogy bármennyire tartott eleinte a változástól, tulajdonképpen bejött neki az új stílus. „Azt kell mondanom, hogy nagyon fekszik és bejött a szemléletváltással járó bunyó” – mondta. „Szerencsés vagyok, mert a magyar szövetség nagyon jól tudott az új helyzetre reagálni, mind a szövetségi kapitány, mind pedig az edzők hamar feltalálták magukat. Rátaláltak arra, hogy mit kell edzésen csinálni és gyakoroltatni velünk, hogy fel tudjuk venni a versenyt a világ élvonalával” - fejtette ki.

Harcsa szerint bárkinek lehet esélye a dobogóra Rióban, időnként vannak meglepetések. „Aki kijut egy olimpiára, nem véletlenül kerül oda. Ugyan létezik papírforma, de az azért van, hogy boruljon. Londonban is volt egy ukrán srác, akire azt mondták, hogy biztosan olimpiai bajnok lesz, de aztán a nyolc között elszállt” - emlékezett vissza.

Mint mondja, nem túl szerencsés, hogy a pontozás továbbra is gyakran vitatható, mivel léteznek az erősen preferált nemzetek. „A legutóbbi versenyen, Törökországban azt tapasztaltam, hogy ezen a téren semmi nem változott” – mondta. „Nálunk is van egy-két olyan mérkőzés, amit simán meg kellett volna nyernünk, mégis az ellenfél kapta meg. Sajnos még mindig fenn áll annak a veszélye, hogy egy-egy mérkőzést hiába nyerünk meg, hiába érezzük győztesnek magunkat, mégis az ellenfelet hozzák ki…” – magyarázta Harcsa, aki egyébként nem szokta a pontozásra fogni, ha kikap.

Zoli a nehézségek ellenére sem tart már senkitől. „Annyit edzettem, hogy igazából bárki ellen fel tudom venni a kesztyűt, évek óta odatartozom a világ élmezőnyébe” – jelentette ki, bizonyítva, hogy az alázat mellé kellő magabiztosság is társul. „Vannak négyen a jelenlegi 75 kg-s súlycsoportban, akik bármikor, bármelyik világversenyen esélyesek a végső győzelemre, mert mindig képesek olyat alkotni, ami maradandó lehet. Közöttük van természetesen Lopez is” – tette még hozzá.

A Vasas Süllős öklözője a nyolcaddöntőben épp ennek a négynek az egyikével, a jelenlegi világbajnok kubai Arlen Lópezzel harcol majd a pénteki programban. Harcsa Zoltán, úgy tűnik, mentálisan is felnőtt a feladathoz. „Fischer Miklós sportpszichológus az, aki szívesen foglalkozik az ökölvívók mentális felkészítésével. Vele korábban elég intenzív volt a kapcsolatom, most már viszont annyira nem visel meg sem a felkészülés, sem a verseny, így többnyire magamtól el tudom intézni, hogy egy nyugodt negyed órában átgondoljam azt, amit szeretnék, és átlássam a helyzetet” – magyarázta.

Most úgy tűnik, bárhogyan alakul is a részére a riói olimpia, Harcsa még nem fejezi be pályafutását. „Az olimpia után majd nagy beszélgetésen kell részt vennem az edzőimmel, hogy átbeszéljük, hogy is legyen a folytatás” – tette kicsit egyértelműbbé céljait. A szakmai stábjának pedig már most, a végeredmény ismerete nélkül is nagyon hálás. „Mindenkinek van mit megköszönni, meg is tettem. Ifjabb Balzsay Károly, Kovács László szövetségi kapitány, Horváth Richárd, ők azok hárman, akik 100%-osan odatették magukat minden egyes napon, amikor edzésen megjelentem.”

Egyelőre azonban még nincs vége az olimpiának, pénteken vár rá López, a papírforma pedig azért (is) van, hogy felboruljon. Harcsa Zoltán erre is készen áll.

(MÖSZ/Mihályi P., fotó: MOB/Szalmás Péter)