Átadták a MOL Tehetséggondozásért díjakat

Átadták a MOL Tehetséggondozásért díjakat

2013. 03. 07.
Megosztás

A MOL Új Európa Alapítványa idén is díjazta négy kiemelkedő tudású tanár és négy fantasztikus edző munkáját.

Szépművészeti Múzeum barokk termében tartott ünnepségen bemutatták az alapítvány új jószolgálati nagykövetét, Ónodi Esztert, a Katona József Színház színművészét.

A növendékektől, szülőktől és a kollégáktól több mint ezer jelölés érkezett a 2012. évi díjakra. A MOL Tehetséggondozásért díj egyben erkölcsi és anyagi elismerés: értéke személyenként 500 ezer forint. A díjat a Szépművészeti Múzeum barokk termében a pedagógusok közül Durányik László kecskeméti kórusvezető, Endrész Gyöngyi miskolci kémiatanár, Kiss Géza budapesti matematikatanár és Megyimóreczné Schmidt Ildikó pécsi zongoratanár vehette át.

Az idei sport-díjazottak között található Halla Péter vívóedző, aki 1975 óta foglalkozik utánpótlás neveléssel. Edzői pályafutását az MTK-nál kezdte, majd a Vasas SC párbajtőr szakágának vezetője lett, emellett a budapesti Bocskai István Általános Iskolában tart tantervben szereplő vívóórákat, megszerettetve ezzel gyerekek százaival a mozgást, a sportot, a vívást. Tanítványai a korosztályos világversenyeken számos dobogós helyezést értek el. Egyikük, Bányai Zsombor éppen a múlt héten lett kadet Európa bajnok.

Halla Péter két alkalommal kapott elismerést kiváló utánpótlás nevelő munkájáért. Tanítványai szerint gyermekszeretete, odafigyelése, céltudatossága vezet eredményre, fontosnak tartja az egymás iránti tiszteletet, a kölcsönös segítséget és a partnerséget.

Herpai József, aki több mint 25 éve tanít matematikát és sakkot a szegedi Tisza-parti Általános Iskolában. Ez idő alatt rengeteg gyermekkel ismertette meg a sakkot, közülük sokan kiemelkedő eredményeket értek el hazai és nemzetközi szinten. Ő volt első edzője többek között Lékó Péter nagymesternek, a jelenlegi legjobb magyar sakkozónak, valamint Papp Petra női nagymesternek, a 2012-es isztambuli Sakkolimpia olimpikonjának.

Tanítványai az országos csapat és egyéni bajnokságokon évről-évre mindig dobogón állhatnak. A sakk iránti elkötelezettségét a tanítás és a gyermekek iránt érzett önzetlen szeretetből szeretné átadni, mindenféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül.

Horváth Árpád, a tatabányai Kodály Zoltán Általános Iskola testnevelő tanára, aki 33 éve ismerteti és szeretteti meg a diákokkal a kézilabdázást, és nevel ki tehetséges utánpótlást a Grundfos Tatabánya KC csapatai számára. Csapatai diákolimpiákon 24 alkalommal jutottak az országos döntőbe, az Erima Országos Kézilabda Utánpótlás Bajnokságban szintén számos alkalommal végeztek dobogós helyen, nemzetközi tornákon eredményesen szerepeltek.

Az iskola két alkalommal nyerte el „Az ország legjobb utánpótlás nevelést folytató iskolája” címet, sok serdülő, ifjúsági és felnőtt válogatott kezdett nála sportolni. Pályafutása során számos elismerésben részesült, megkapta „Az év utánpótlás edzője” címet és a „Diáksportért” emlékérmet.

Az idei negyedik díjazott a sport kategóriában Király István karate és kick-boksz edző. A VI. danos nagymester a Magyar Felnőtt és Utánpótlás Kick-box Válogatott szövetségi kapitánya, annak a Halker-KirályTeam Kick-box Akadémiának alapítója és vezetőedzője, amely 27 éve vezető szerepet tölt be mind a hazai mind a nemzetközi utánpótlás nevelésben. Közel 200 növendékük van, köztük 10 felnőtt és 27 utánpótlás világbajnok edz, az Akadémiát 8. éve a világ legeredményesebb kick-box klubcsapataként tartják számon. Király István nagy figyelmet fordít a hátrányos helyzetű fiatalokra, Sportintegrációs Programjának keretében kiváló roma sportolói mentorként segítik fiatalabb társaikat.

Ő karolta fel többek között a háromszoros világbajnok Veres Richárdot, aki Londonban futhatott az olimpiai lánggal. "Testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz. Az elismerésben részesülő négy tanár és négy edző tökéletesen képviseli mindezt, jobb szakembereket elképzelni sem tudok a gyermekek és a jövő nemzedéke számára. Erre a példamutatásra pedig ma óriási szükség van" - emelte ki Somlyai Dóra, a 2006 óta működő Új Európa Alapítvány kurátora a díjátadón.

A díjátadó keretében az alapítvány meghirdette az idei MOL Tehetségtámogató Program Sport felhívását is, amelyre március 29-ig várják azoknak a 10-18 év közötti tehetséges és eredményes sportolóknak a pályázatait, akiknek eszközvásárláshoz vagy utazási költségeik kifizetéséhez anyagi segítségre van szükségük.

(Forrás: molcsapat.hu)