Baji Balázs továbbjutott 60 méter gáton

Atlétikai csapat EB, I,. csoport: Pars Krisztián győzött, a félidőben kieső helyen a magyarok

2014. 06. 22.
Megosztás

12 fokos „nyárban” rendezték meg azt észt fővárosban a Csapat Európa bajnokság I.osztályának szombati versenyeit.

A viadal első számában, a kalapácsvetésben biztosan győzött a combérzékenységgel dobókörbe állt Pars Krisztián/75,26 m. A magyar olimpiai bajnok mögött a mezőny másik klasszis versenyzője, a szlovén Primoz Kozmus végzett/73,02 m.

A napsütéses, de erősen szeles időben folyamatosan követték egymást a versenyszámok, amelyekben a magyar válogatott még további öt számban ért el el helyezést a legjobb nyolc közott: ötödik helyen végzett Koroknai Tibor/400gát és Márton Anita/diszkosz; hatodikként ért célba Erdélyi Zsófia/3000m-ecs és hetedikként Gyűrkés Viktória/3000ak-ecs; a nyolcadiknak járó öt ponttal zárt Páli Viktor/súly.

A pontversenyben Finnország vezet, a magyar csapat a kiesést jelentő 12. helyről várja a folytatást.
A csapat Eb második vonalának számító, 12 válogatottat felvonultató első osztályban a magyarok és a házigazda észtek mellett idén a fehéroroszok, a görögök, a norvégok, a szlovénok, a litvánok, a románok, a portugálok, a finnek, az írek és a belgák versenyeznek. Az első három feljut a legjobbak közé a Szuper Ligába, az utolsó kettő kiesik a második osztályba.
A magyar szövetség előzetesen biztos bennmaradást várt az együttestől, ehhez azonban a vasárnapi folytatásban a szombatinál lényegesen jobb teljesítményre lenne szükség.

A magyar válogaott eredményei
az
I.osztályú Csapat EB első napján/ 2014.06.21. Tallin

Pars Krisztián - 1. hely / kalapács 75.26 m
Koroknai Tibor - 5. hely / 400gát 51.49 mp
Márton Anita - 5. hely / diszkosz 54.38 m
Erdélyi Zsófia - 6. hely 3 / 000 m 9:23:08 p - ecs
Gyürkés Viktória - 7. hely / 3000ak 10:00, 05 p - ecs
Páli Viktor 8. - hely súly / 16.64 m
Bánhidi Bence - 9. hely / távol 7.43 m
Kéri Bianka - 9. hely / 400 m 54.97 mp
Erős Enikő - 9. hely / rúd 3.60 m
4x100 női - 10 . hely / 45.54 mp Schmelcz Fanny, Kaptur Éva, Répási Petra, Kozák Luca
Moravcsik Angéla - 10. hely /gerely 47.99 m
Sípos János - 10. hely 100m / 10.61 mp +4.6m/s
Bakosi Péter - 10. hely magas / 210 cm
Ónodi Dávid - 10. hely 400 m / 49.27 mp
Szögi István - 10. hely 5000 m / 14:27,71 p
Hoffer Kriszta - 11. hely hármas / 12.78 +2.2m/s
4x100m ffi - 11. hely / 40,49 mp Sipos János, Németh Roland, Bézsenyi Gergely, Pásztor Gábor
Kozák Luca - 12. hely / 100 m 12.06 mp +4.4m/s
Zajovics Nóra - 12. hely / 400gát 1:02.75 p
Kenesei Zsanett - 12. hely / 800m 2:11.20 p
Matkó Csaba - 12. hely / 1500 m 3:54,72 p

Állás az első nap után: 1. Finnország 161, 2. Fehéroroszország 156,5, 3. Románia 155,5, 4. Görögország 151,5, 5. Novégia 151, 6. Litvánia 145, 7. Portugália 140,5, 8. Írország 133,5, 9. Észtország 131,5, 10. Belgium 120,5, 11. Szlovénia 101,5, 12. Magyarország 85

(Forrás: masz.hu/MTI)