Az Agenda 2020 számos javaslata már a gyakorlatban is megvalósult

Az Agenda 2020 számos javaslata már a gyakorlatban is megvalósult

2015. 04. 04.
Megosztás

Az éves beszámoló megjelenése előtt – az Agenda 2020 29-es számú pontjának megfelelően – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nyilvánosságra hozta a NOB-tagok és -tisztviselők számára megállapított éves illetmények összegét.

Az említett nyilvánosságra hozatal csak egyike azon példáknak, melyek az Agenda 2020-reformok nyomán, a NOB átláthatósága érdekében születtek.

A szervezet Paquerette Girard Zappellit jelölte ki a NOB-iroda etikai biztosává, valamint Will Keenant nevezte ki belső ellenőrnek. A két új szerepkör a jó kormányzás, etikus vezetés szellemében született; a NOB továbbá külső ellenőröket is bevon működésébe annak érdekében, hogy minden szempontból megfeleljen a nemzetközi pénzügyi jelentési sztenderdeknek, még ha ez nem is törvényben foglalt kötelezettsége a szervezetnek.

Az etikai bizottság kódexét is átdolgozta az Agenda 2020 32-es javaslata nyomán.

A tavalyi decemberben elfogadott Agenda 2020-nak már számos pontját teljesítette a NOB, többek közt az alábbiakat:

- a meghívásos pályázati időszak bevezetése január 15-től (1. javaslat)

- a 2022-es téli olimpia értékelő bizottsága folyamatosan elemzi a legfontosabb előrelépéseket és kockázatokat (2. javaslat)

- a 2022-es téli olimpiai pályázat már jóval kevesebb pénzbe kerül (3. javaslat)

- a 2020-as tokiói játékok költségvetése egymilliárd dollárral csökkent (4. javaslat)

- a 2020-as játékok versenyprogramjának bővítéséről idén szeptember 15-én születik döntés (10. javaslat)

- a nemzetközi sportági szövetségek magas fokú bevonása az olimpiai játékok versenyeinek lebonyolításába a 2016-os riói játékoktól kezdődően (13. javaslat)

- a NOB még erőteljesebben fellép a szexuális diszkrimináció ellen (14. javaslat)

- a doppingszerekkel nem élő, „tiszta” sportolók védelmére húszmillió dolláros alapot különített el a NOB, melyből tízmillió dollárt három különböző tudományos kutatási célra használ fel a testület. Tizenkét ország kormánya tett ígéretet, hogy a kezdeményezést további, összesen 5,9 millió dollárral segítik. Megkezdődtek az egyeztetések az Interpollal egy, a bundaügyek és a korrupció ellen irányuló együttműködési program érdekében. (16. javaslat)

- a nemzetközi sportintegritási fórum megrendezése 2015. április 3-án, melyen többek közt részt vesz az Interpol, az Európa Tanács, az ENSZ szervezeti, sportfogadással foglalkozó cégei, valamint számos ország kormányzati szereplői (16. javaslat)

- az olimpiai csatorna működtetésének és vezetésének kidolgozása, egymillió svájci frank indulótőkével (19. javaslat)

- a NOB szoros együttműködésbe kezdett több civil szervezettel, így a Nemzetközi Kereskedelmi Szövetséggel, az átláthatóságot vizsgáló Transparency Internationallel, az emberi jogokat figyelő Human Rights Watchcsal, illetve az Újságírók Érdekvédelmi Szövetségével. (20. javaslat)

- egyeztetések az UNESCO-val egy új, a sport és testi jólét, valamint az ezekhez kapcsolódó oktatás fontosságát hangsúlyozó charta kialakításaérdekében (22. javaslat)

- a kiemelt partnerek bevonása az „Olimpizmus akcióban” elnevezésű programba és az olimpiai csatorna működésébe (30. javaslat), valamint szorosabb együttműködésük elősegítése a nemzeti olimpiai bizottságokkal (35. javaslat).

- a NOB első „Olimpizmus akcióban” kongresszusát 2017-ben Peruban rendezi. (39. javaslat)

- a NOB ügyvezetése jóváhagyta az Agenda 2020-ban foglalt egyéb reformok megvalósításának ütemtervét is.