Kásás Zoltán 1946. szeptemberének idusán született az Alföld közepén, Alpáron (ma Tiszaalpár). Általános iskolás volt, mikor a margitszigeti uszoda 33-as medencéjében ismerkedni kezdett az úszással. Ekkor szúra ki őt a Dózsa legendás edzője, Técsőy Henrik (alias „Doki bácsi”) és rendelte be edzésre már másnap. Hogy mit láthatott meg benne, azt máig homály fedni, hiszen Kásás Zoltán emlékei szerint akkor ezt a 33 métert sem tudta végigúszni, de jó gyerek módjára másnap edzésre jelentkezett. Ám nem tartott sokáig lila-fehér pályafutása, hiszen édesanyja fanatikus Fradi-drukkerként el nem tudta képzelni, hogy az ő csemetéje ne a „zöld sasoknál” sportoljon, így csakhamar hősünk a Népligetben tempózott tovább Gerendás László kezei alatt, aki nem mellesleg a későbbi olimpiai bajnok, szintén pólós Gerendás György édesapja volt.

Egy úszóból úgy lesz vízipólós, hogy megunja a két fal közötti tempózgatást, vagy ahogy Kásás esetében is, nem volt rossz, de ahogy edzője is javasolta neki, jobban jár, ha inkább átnyergel a vízipólóra. Aminek meg is lett az eredménye, hiszen egész fiatalon, tizenkilenc évesen már debütált az FTC felnőtt csapatában, ahol akkoriban olyan korszakos zsenik, ikonok passzolták a labdát, mint Gyarmati Dezső, Kárpáti György, Ambrus Miklós, Bolvári Antal, vagy Felkai László. Egy évre rá, 1966-ban pedig a válogatott meghívója is megérkezett Markovits Kálmántól. A tűzkeresztségen egy Anglia elleni találkozón esett át, érdekes, hogy néhány évtizeddel később, a londoni olimpián pont a szigetország szakmai tanácsadója volt szeretett sportágában, így ott ült a kispadon akkor is, mikor Nagy-Britannia legjobbjai pont hazánk – köztük egy bizonyos Kásás Tamás – ellen szálltak vízbe. No de ne szaladjunk ennyire előre!

Az FTC színeiben nyert magyar bajnokságot, Magyar Népköztársasági Kupát, valamint 1974-ben KEK-et. 1966 és 1975 között 91 válogatott mérkőzésen csobbanhatott vízbe. Ekkoriban kezdett formálódni a ’70-es évek Aranycsapata is, melynek Kásás Zoltán is tevékeny részese volt. Egy anekdota ebből az időszakból: az aktuális nemzeti csapat Hvar szigetén, a Jadran-kupán vett részt, ahol a szervezők egy igen elegáns szállodában szállásolták el csapatunkat, melynek éppen akkor tartották az ünnepélyes megnyitóját is. A magyar pólósokat cirka ötven évvel ezelőtt se kellett félteni; egy Capitaly parti végére utolsóként maradt Cservenyák Tibor és Kásás Zoltán fogadást kötöttek egymással, miszerint aki alulmarad, az Cservenyák hálóingében (?) kénytelen végigsétálni a lenti, illusztris társaságon. Mint sejthető, ünnepeltünk veszített, így ő volt kénytelen ezt a kék-sárga outfitet magára ölteni, melyen úgy próbált enyhíteni, hogy egy törülközőt és szappant is magához vett, majd mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, ebben a szerelésben odalibegett a recepcióhoz azzal a mondattal, hogy „Where is the toilett, please?”…

De nem csak móka és kacagás a vízilabda, hiszen komoly eredmények is születtek ebben a korszakban, hogy mást ne mondjunk az első ízben 1973-ban kiírt vizes világbajnokságot, melynek Belgrád adott otthont, a magyar válogatott nyerte, soraiban Kásás Zoltánnal. Ám azt talán ő sem gondolta, hogy a következő ilyen vb-elsőségre majd' 30 évet kell várni, ő pedig akkor is ott lesz a kispadon…

A vb-címhez egy évvel korábban Münchenben egy olimpiai ezüstöt is sikerült begyűjteni, egy évvel később, 1974-ben pedig Európa trónjára is felülhetett a kompánia. A válogatottban 1975-ben szerepelt utoljára, a montreáli olimpiára már nem utazott. 1977-ben elhagyva anyaklubját, Tatabányára igazolt, ahol sikerült az addig NB II-es csapatot felhozni az első osztályba. Időközben elvégezte a Testnevelési Főiskola szakedzői szakát, mely tudását először Ausztráliában kamatoztatta 1983 és 1985 között, hazatérve pedig ismét a vértesi klub kispadjára ült le, de immár szakvezetőként. A ’80-es évek végén elvállalta a férfi-válogatott szövetségi kapitányi posztját, és bár szakértelméhez nem fért már akkor sem kétség, még sem sikerült azt véghez vinnie a csapattal, amit szeretett volna, így a szöuli olimpia után lemondott, majd Olaszországba szerződött trénerként. Később visszatért Magyarországra, ahol előbb a Szeged, majd a Ferencváros edzője lett. Ezt követően a Becsej kispadjára ült le, akikkel sikerült elhódítaniuk a BL-t, ugyanezt pedig sikerült megismételnie az Olimpiakosz Pireusszal is, utóbbival a Szuper Kupát is elhozták, hogy-hogy nem annak a Vasasnak az orra elől, melynek a következő szezonban edzője lett, és itt végre sikerült az is, amire addig nem volt lehetősége – klub szinten – saját fiát is gardírozta a medencében. Később ismét megfordult az Alföldön, előbb Hódmezővásárhelyen, majd Szegeden, akikkel 2009-ben elhódították a LEN-Kupát. Egy szaud-arábiai kitérő után a brit nemzeti válogatott mellett lett szaktanácsadó, a 2012-es londoni játékokra készítette fel a sportág őshazájában annak legjobbjait, és ahogy korábban említettük, itt esett meg az is, hogy apa és fia „ellenfélként” találkozott egymással egy válogatott találkozó alkalmával a parton.

Ám nem volt ez mindig így! Kemény Dénes 1997-es kinevezésével Kásás Zoltán is ismét a válogatott mellé került, mint másodedző, aminek fia kezdetben nem örült, így édesapja 2003-ig nem is utazott hivatalosan a csapattal, a sydney-i olimpiára is külön ment ki, hogy ott aztán tanúja legyen, ahogy 24 év után ismét a dobogó legfelső fokára állhatott fel a magyar válogatott, ami neki ugyebár játékosként nem sikerült. Ezzel kapcsolatban több interjúban is elmondta, hogy ha bármikor döntenie kellett volna, hogy ő legyen olimpiai bajnok, vagy a fia, mindig, minden körülmények között utóbbi mellé tette volna le a voksát. Hivatalosan először a 2003-as kranji Eb-re kísérte a csapatot, majd pár héttel később a barcelonai világbajnokságra is, ahol harminc évvel azután, hogy ő és társai megszerezték az elsőséget, a Kemény-legények is megszerezték az aranyérmet, ezzel pedig fia, Tamás lett az egyetlen olyan férfi játékos, aki minden korosztályban megnyerte az össze létező címet, amit lehetett. Szerep jutott „Apu”-nak — ahogy egy idő után a válogatott és Kemény Dénes is becézte — is a döntőn, hiszen az óra meghibásodása miatt neki kellett átmennie a zsűriasztalhoz, mutatnia, mennyi van még hátra a támadóidőből, a végén pedig apa és fia a medencében, együtt örülhetett a sikernek. Ahogy egy évvel később Athénban, valamint 2008-ban Pekingben is az olimpián. Utóbbi után a VLV-nek adott interjúban így foglalta össze ennek a nem mindennapi társaságnak a titkát: „Ebben a csapatban az volt fantasztikus, hogy én 12 év alatt nem hallottam egyetlen disszonáns hangot, ami egész egyszerűen hihetetlen! Edzőtáborok, kontinentális és világversenyek, sok összezártság – ezek mindig kihozzák a feszültséget egy közösségben. Ők pedig mindig megálltak annál a határnál, amin túl lépve már nem használtak volna a csapategységnek. Úgy gondolom, hogy ebben ez a csapat utánozhatatlan volt és ez az egyik titok – a tudáson kívül.”

A korszakváltás, mint írtuk fentebb Kásás Zoltánt is más vizek felé terelte, az utóbbi években előbb a szövetség, majd a Testnevelési Egyetem kötelékében a szakemberképzésből vette és veszi ki a részét, tanítja a jövő edzőit, mint mesteroktató, mely címet nemrégében adományozta neki az intézmény. Emellett igen aktív életet él, a sport nem csak elméletben része a napjainak, ha csak teheti mozog, 2017-ben részt vett a budapesti Masters vizes vb-n is. Kéznyomát őrzi a Sportcsillagok Fala, de rendszeres résztvevője a MOB eseményeinek is. Játékosként és edzőként is a maximalizmus volt rá a jellemző, utóbbi minőségébe saját bevallása szerint is a kiabálós típusba tartozott, de mindig próbált róla „leszokni", de bármit is csinált, azt mindig alázattal. Édesszájú, és fiához hasonlóan ő is alvajáró, de ahogy a pólósoknak általában, a humorérzékére nem lehet panasz, hiszen ahogy a 2017-es masters-vb ezüstjét kommentálta, miszerint „A végkövetkeztetés az, hogy megúsztuk valahogy az egészet élve és még egy ezüstérmet is kaptunk. Ebben a korban, 70+-ban (úgy is mondhatnám, hogy 70 és a halál között) ez már hatalmas dolog!”

Mi kívánjuk, sokáig legyen még ennyire aktív részese nemcsak a vízilabda, de a magyar sport és az olimpiai család életének is. Az Isten éltesse még sokáig Kásás Zoltánt!

(MOB-összeállítás; képek: MOB/Szalmás Péter, MTI)