Az aranyérmes  kajak párost köszöntik a bajnokok

Az aranyérmes kajak párost köszöntik a bajnokok

2012. 08. 09.
Megosztás

Kedves Rudi, Kedves Roli !

Rendkívüli örömmel és boldogsággal gratulálunk a váratlanul, igazán kellemes meglepetésként aratott győzelmetek, a londoni olimpián elnyert ötödik magyar olimpiai bajnokság alkalmából. A magyar kajak-kenusport huszadik olimpiai bajnokságát nyertétek el. Az elsőt az ugyancsak kajak páros, az Urányi,Fábián kettős szerezte Melbourneben, de akkor még a 10.000 m-es távon. Ezt az első magyar bajnokpárt is egy idősebb,tapasztaltabb versenyző, az akkor már 32 éves Urányi János és a nála 12 évvel fiatalabb Fábián László alkotta.

A kajaksport legendája két halványabb olimpiai szereplés után választott magának jóval, fiatalabb társat Fábián Lászlót. A tapasztalattal párosult tudás és a fiatalos lendület, az akaraterő segítette őket sikerre. Épp úgy, ahogyan ez a Ti esetekben is történt, hiszen Roli két kevésbé sikeres olimpiai szereplés után Pekinget ki is hagytad, majd a nálad 11 évvel fiatalabb Rudi személyében igazi társra találtál. Volt Bennetek annyi erő, akarat, hogy a lehető legkisebb különbséggel, 44 századmásodperccel talán tíz centiméterrel megelőzzétek vetélytársaitokat. Szenzációs sikeretekhez segítséget nyújtó edzőtökre is a dicsőség fénye árad. Eddig főleg az utánpótlás nevelésében jeleskedő , minden elismerést megérdemlő Szilárdi Katalin is igazán rászolgált, hogy megismerje, tisztelje a magyar sport világa.

Az Olimpiai Bajnokok Klubjának immár 168. és 169. tagjaként barátsággal köszöntünk és megkülönböztetett szeretettel várunk következő összejövetelünkön.

Nébald György
az Olimpiai Bajnokok Klubja elnöke