Bence aranyat várt, a Magyar Csapat aranyesélyesei közé tartozott. Csalódottan nyilatkozott a mob.hunak.

- Mi történt veled Bence?
- Nem tudom… Igazából nagyon izgultam. Az eső két kísérletem érvénytelen volt, a harmadikra összeszedtem magam. Arra gondoltam, mennyit dolgoztam ezért. Próbáltam egy érvényeset összehozni, negyedikre már kockáztatni kellett, mindent beleadni, de sajnos nem sikerült.

- Az esélyesség terhe nyomasztott? Az, hogy mindenki aranyat várt tőled? Mégiscsak egy olimpiai döntő volt az életedben. Más ez, mint a többi nagy világverseny?
Élveztem az ittlétet, a versenyt, de nem számítottam arra, hogy az ukrán ekkorát fog dobni. Én is tudtam volna ekkorát szerintem.

- A selejtezőben meg is dobtad.
Igen, de a döntő az mindig más verseny.

- Mikor érezted azt, hogy ez nem olyan nap, amikor a selejtező volt?
Nem igazán éreztem a különbséget. Nem tudom, hogy mi lehet az oka, de valószínű, hogy bennem van.

- Szerinted fejben nem tudtál úgy ráhangolódni erre a döntőre, vagy valami más oka van?
- A selejtezőben elég nagyot dobtam, és túlságosan megnyugodtam. Nem vártam ekkora eredményt másoktól. Azt hittem, a selejtezőnél egy kisebb eredménnyel már nyerni tudok, de sajnos ez nem jött össze. Legközelebb jobban figyelek.

- Kicsit elaltatott az ukrán?
- Nem mondanám. Az első két kísérlet nagyon sokat számít, hogy ne legyen feszült az ember, de sajnos nekem azok érvénytelenek voltak.

- Mi az, ami a leginkább bosszant most, túl azon, hogy nincs meg az arany?
- Hát ez. Nagyon sokat dolgoztam érte. De remélem, legközelebb összejön.

- Mit csinálnál másként?
- Az egészet újra kezdeném. A legelső sorozatban dobnék egy érvényeset. Az nagy dobás volt.

- Az első két rossz kísérlet után az edződ tud valamit segíteni?
- Igen, mondja a technikai dolgokat, de leginkább magamat kell megnyugtatnom, hogy össze tudom még hozni a jó dobást.

- Azt jól sejtem, hogy most nagyon csalódott vagy?
- Igen…

- Arra már megvan a technikád, hogy ilyenkor hogyan teszed túl magad ezen? Vagy mennyi idő kell ehhez?
- Hosszú alvás.

- Hétfőn azért már nyugodtabban ébredsz?
- Még nem biztos…

- Fáj egy kicsit?
- Fáj nagyon. Igen…

Az atléták másik nagy reménysége Bácskay Zsófia, kalapácsvetőnk elmaradva egyéni legjobbjától, bronzéremmel zárt.

- Ahhoz képest, hogy az idei eredmények alapján nagyon nagy esélyes voltál, ahhoz képest bronzérmet nyertél, kicsit csalódott vagy?
- Nem kifejezés… Nagyon csalódott vagyok, mert nem ezt vártam magamtól. Sokkal jobb formában éreztem magam. Eleve nagyon rosszul sikerült a bemelegítésem, az első hálós volt, meg kellett volna oldanom, de ez az én hibám, hogy nem úgy jött össze, ahogy én és a magyar közönség szerette volna.

- Mi lehet az tanulsága egy ilyen versenynek, hiszen még nagyon sok van előtted? Gondolom, ez a része a tanulási folyamatnak.
Kiderült, hogy nem bírtam márciustól augusztus végéig a versenyzést. Jövőre lesz egy bizonyos verseny egy bizonyos kilogrammú szerrel, jobban tudok majd erre készülni. Nekem jobban fekszik a négykilós, azzal érzem, hogy ott tudok lenni.

- Magadban most lezártad a korosztályos versenyeket? Innentől csak a felnőttekre koncentrálsz?
- Próbálom a négy kilós szerrel azt elérni, hogy olyannak érezzem, mint a hármast, és akkor lesz talán keresni valóm az élmezőnyben.

- Amikor azt érzed, hogy nem megy, olyankor mivel próbálkozol?
- Bementem a körbe és nem mentek a lábaim. Meg kellet volna oldanom és nem sikerült, ez abszolút az én hibám. Nagyon sajnálom. Ez még nem történt meg velem, hogy ennyire ledobtak volna. Ennek is meg kellett történnie, így jobban fogok készülni a jövő évre. Ott van nekem a junior vébé, ami az utánpótlás leg-legje, az lesz átmenet a felnőtt mezőnybe.

- Aztán jöhet Rio?
- Oda talán még nem, de egy felnőtt olimpia majd igen, minden sportolónak az az álma…