A kedden 70. születésnapját ünneplő Vereckei István szövetségi kapitányként tizenkét éven át irányította a magyar férfi tornászválogatott felkészülését, miközben a gyűrű-specialista Csollány Szilveszter közreműködésével nyert olimpiai aranyérmet Sydneyben. Edzői pályafutásának utolsó állomása tavaly Azerbajdzsán volt, ahol hiába marasztalták, inkább hazatért a családjához. No meg az örök hobbijához, a nyugdíjkiegészítést is jelentő kolbásztöltéshez.
„Egy év híján fél évszázadon keresztül szolgáltam a tornasportot. Egy út maradt előttem, ami a nem éppen közeli Azerbajdzsánba vezetett. Háromezerkétszáz kilométert utaztam azért, hogy a messzi földön szerencsét próbáló versenyzőmnek, Tálas Balázsnak segíteni tudjak a beilleszkedésnél. Két hetes távollétet terveztem, de aztán kiderült, hogy nem csak Bencére számítanak, hanem az én munkámat is nagyra értékelik. Megismertem egy iszlám országot, ahol a dúsgazdagoknak Bentley-re is futja, a nagyon szegények viszont reménytelenül nélkülöznek. Vittem a kinti munkatársaimnak néhány pár saját készítményű csípős kolbászt, amit azonmód felfaltak, pedig megmondtam előre, hogy disznóhúsból készült. Elvileg alkoholt se fogyaszthatnának, de az ottani tapasztalataim szerint ma már ez a tabu sincs kőbe vésve. Bízom abban, hogy Balázs nélkülem is megtalálja a számítását, a tehetsége és a szorgalma megvan az újabb sikerekhez” – nyilatkozta Vereckei István az SzPress Hírszolgálatnak.
Pályafutása felhőtlen éveit akkor élte, amikor az utánpótlás-nevelésben élenjáró és a többi műhelynek utat mutató KSI edzőkollektívájához tartozott. Innen lépett tovább a Tungsram SC tornaszakosztályához, ahol nem sokkal később általános leépítés kezdődött. Irodai ember lett belőle a szövetségben, majd arra bíztatták, hogy pályázza meg a férfi válogatott szövetségi kapitányi posztját. És nyert is.
„Sokat köszönhettem ennek a kinevezésnek, erkölcsileg és anyagilag is, de a bizalomra kemény munkával igyekeztem rászolgálni. Soha nem késtem el, egyszer se távoztam korábban a kelleténél, arra pedig különösen büszke vagyok, hogy sikerült elcsitítanom az edzők között dúló háborút. Amikor elkezdtem Csollány Szilveszterrel foglalkozni, pontosan tudtam, hogy egy konok és csak a maga alkotta szabályokat követő tornásszal kerülök szembe. Meglátogattam Amerikában, ott, ahol edzett és edzést is tartott, és azt tapasztaltam, hogy a magára utaltság nem csak megkeményítette, hanem meg is változtatta. Azt nem mondhatnám, hogy minden rosszról leszokott, de szerintem az atlantai olimpiai ezüstérmével és a Sydneyben kiharcolt ötkarikás aranyával a maximumot hozta ki magából. Utódai között egy olyan versenyző se akad, aki az olimpiai összetettben a kilencedik helyig tudna jutni, ezt az 1992-es bravúrját azonban csak a szűken vett szakma értékelte nagyra. „Szilas” ugyanis nem csupán a gyűrűn „muzsikált” kiválóan” – mondta befejezésül Vereckei.
(SzPress Hírszolgálat/Szalay Péter)