Nagy baj nincs, nem került veszélybe az indulása az idei évad csúcseseményén, a moszkvai világbajnokságon, ahogy a magyar atlétika szerdai ünnepnapján, a Gyulai István emléke előtt tisztelgő nemzetközi versenyen sem.

„Középiskolás diákként, tizenöt esztendősen ismerkedtem meg a kalapácsvetéssel, és az óta szinte megállás nélkül űzöm az ipart, így aztán egyáltalán nem csodálkozhatom azon, hogy kopnak az ízületeim, meg aztán jócskán meszesednek is. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az idő vasfoga engem sem kímélt” – számolt be a versenyzését egyelőre még nem, de az edzésmunkáját folyamatosan megnehezítő gondjáról Pars Krisztián a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának a szerdai versenyt beharangozó sajtótájékoztató után.
– Tizenhárom éve az egyre nagyobb igénybevétel a térdemet készítette ki, amit a szó szoros értelmében alaposan ki kellett takarítani. Rövidesen hasonló műtét vár rám, de most nem a térdemet, hanem a vállamat hozzák majd rendbe. Nemrégiben konzultáltam is dr. Balogh Péter főorvos úrral, aki már holnap a műtőasztalra fektetne, de én ennek a „meghívásnak” majd csak szeptemberben, az utolsó versenyem után teszek eleget. Addig – jobb híján – cataflamot szedek, egy jól ismert gyulladás gátlót, többek törődök a nyújtást szolgáló gyakorlatokkal, a dobókörben pedig a lehető legtökéletesebb technikával igyekszem a még nagyobb bajt elkerülni.”

Krisztiánt az bosszantja a legjobban, hogy 3-4 napi súlyemelő edzésmunka után – szavaival élve – újra és újra „bedurran” a válla, és ilyenkor az erősítésnek ezzel a formájával azonnal fel kell hagynia. A fájdalom egyelőre nem elviselhetetlen a számára, és szerencsére a gyulladás eddig nem ment a technikája rovására. Ha nem így lenne, bizonyára nem ő vezetné a kalapácsvetés idei világranglistáját, amelynek nem csupán az éllovasa, hanem az öt legjobb 2013-as dobás közül négynek is a gazdája.

„Néha felötlik bennem az a gondolat, hogy ebben a szezonban csak ketten, jómagam és a cseh Melich „tartjuk el” a világ kalapácsvetését, mert a vetélytársak eddig nem igazán iparkodtak. Ennek több oka is lehet, amelyekkel most nem foglalkoznék, de az mégis csak furcsa, hogy 80 méteren felüli dobással egyelőre csak hárman büszkélkedhetünk…”

Pars Krisztián útját egykori versenyzőtársa, Németh Zsolt irányítja, aki ugyanúgy kalapácsvető világbajnoki ezüstéremmel büszkélkedhet, mint a londoni olimpiai bajnok, csak hogy a mester 1999-ben közelítette meg a győztest, míg a tanítványa, vagy inkább a menedzseltje két éve Teguban. Németh Zsolt Pars felfedezőjének, a már elhunyt Németh Pálnak a fia.

„Pali bácsi nélkül egészen biztos, hogy nem tartanék ott, ahová fel tudtam magamat küzdeni, de az elmúlt évek azt bizonyították, hogy az ő elismerésre méltó edzésmódszereit is lehet még finomítani és tökéletesíteni. Neki az volt a szokása, hogy mind a tíz reményteljes dobóatlétájának – köztük nekem is – szinte ugyanazt az edzéstervet írta meg, és annak betartásához konokul ragaszkodott. Függetlenül attól, hogy mi történt velünk, mi minden jött közbe. Ha azt mondtam, hogy valami fáj, akkor azt válaszolta, hogy fiam nekem is. Szentül hitte, hogy a végeredmény mindenkinél csak is jó lehet. Az ő munkamániásságát ma is követjük, de néhány fejre állás arra figyelmeztetett bennünket, hogy olykor 2-3 nappal, máskor viszont 2-3 héttel az év legnagyobb versenye előtt be kell húzni a féket.”

Krisztián szíve vágya, hogy szerdán este a Puskás Ferenc stadionból a kalapácsvetés győzteseként távozhasson, noha tudja, hogy ellenfelei között ott lesz a pekingi és a Sydney-i olimpiai bajnok kollégája is. Nem titkolja: ő szeretne lenni a magyar atlétika első világbajnoki győztese. Pontosan egy hónap múlva következik a moszkvai VB, így bőven van még ideje a csúcsformája kialakítására. Csak az a fránya válla ne „durranjon”nagyon be…

(Forrás: Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)