"Nekem is melegem van, de hetvenévesen szerencsére egészségesnek mondhatom magam. Sok örömöt hoznak a mindennapjaimba az unokák" - emelte ki a korábbi bajnok, aki azt is elárulta, nem távolodott el sportágától.

"Ha rendszeresen nem is, de ha tehetem, kimegyek egy-egy nagyobb meccsre, vagy akár edzésre. Még mindíg otthon érzem magam a medence szélén. Az egykori válogatottbeli vagy egyesületi csapattársaimmal is tartom a kapcsolatot, például Sárosi Lacival, Cservenyák Tiborral, vagy Kásás Zolival, de összejártunk Konrád Ferivel is - Isten nyugosztalja... Természetesen követem a válogatott szereplését, a fiúkra visszatérően nagy teher hárul, hiszen amolyan elvárásként mindíg aranyat várnak tőlük. Ma több erős csapat is van a világban, és sok függ a sorsolástól is. Én azt mondom, szerepeljenek jól, úgy gondolom, az éremszerzés az 'tuti' Kazanyban is. Ha nyernek, nagyon boldog leszek. A riói részvételüket pedig nem féltem, ott a helyük az olimpián. Most a vébén, vagy a következő alkalommal biztos megszerzik a kvalifikációt!"

Molnár Endre Gyergyószentmiklóson született 1945. július 23-án. Négyéves volt, amikor családja Magyarországra költözött. Fiatalon vívással, kézilabdával, labdarúgással és birkózással is próbálkozott, mielőtt lehorgonyzott volna a medencében.

Viszonylag későn, 1960-ban, 15 éves korában határozta el, hogy a Bp. Épitőkbe igazol, mint úszó. Hamar kiderült, hogy úszóként nem lesz igazán eredményes, így átment a klub NB II-es vízilabdacsapatához. Egyből a felnőttek kapusa lett. 1962-ben meghívták az ifjúsági válogatottba, majd 1964-ben Laky Károly kérte fel, hogy védjen az olimpiára készülő válogatottkeret edzésein. 1966-ban a Bp. Spartacusba igazolt, s Markovits Kálmán beválogatta az Európa-bajnokságra készülő válogatottba. Az első igazán nagy torna, az 1966-os utrechti Eb nem volt nagyon sikeres számára, hiszen "csak" az ötödik helyet érte el a csapat.

1966 és 1980 között száznyolcvankilenc alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Kapuvédőként része volt a magyar csapat valamennyi, ebben az időszakban elért eredményében, a nyári olimpiákon négy, a világbajnokságokon három, az Európa-bajnokságokon két érmet szerzett. Az aktív sportolást 1982-ben fejezte be.

Visszavonulása után a Budapesti Spartacus csapatát írányította edzőként olimpiai bajnok társával, dr. Konrád Ferenccel illetve Győre Lajossal. 1984-ben Gyarmati Dezső jobb keze volt a BVSC csapatánál. Későb már önállóan lett a klubbal bajnok, kupagyőztes, BEK-második. 1987-ben Kuvaitban vállalt edzői állást. 1990-ben hazatért és 1992-ig a Tungsram SC vezetőedzője volt. Bajnoki aranyéremig vitte a gárdával, de a klub mégis megszünt. Ezzel befejezte pólos pályafutását, és átpártolt az üzleti életre.

Számos vállalkozásban próbálkozott sikeresen boldogulni, végül a vendéglátóiparban családi vállalkozásban müködtetett egy sörözőt. 2008-ban a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi tagja lett.

A montréáli bajnokcsapat: Csapó Gábor, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Gerendás György, Horkai György, Kenéz György, Konrád Ferenc, Molnár Endre, Sárosi László, Sudár Attila, ifj. Szívós István.

Sporteredményei kapusként:

olimpiai bajnok (1976, Montreal)
olimpiai 2. helyezett (1972, München)
kétszeres olimpiai 3. helyezett (1968, Mexikóváros; 1980, Moszkva)
világbajnok (1973, Belgrád)
világbajnoki 2. helyezett (1975, Cali; 1978, Nyugat-Berlin)
kétszeres Európa-bajnok (1974, Bécs; 1977, Jönköping)
Európa-bajnoki 5. helyezett (1966, Utrecht)

Edzőként:

1985-ben, 1987-ben és 1992-ben magyar bajnokságot nyert. 1983-ban KEK-döntőbe jutott.

Díjai, elismerései:

Az év magyar vízilabdázója (1967, 1977, 1978, 1979, 1980)
Kiváló Nevelő Munkáért (1992)
Beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába (2000)
Gyergyószentmiklós díszpolgára (2006)

(MOB, fotó: MTI)