Carlo Croce elnök úr, a Nemzetközi Vitorlás Szövetség tavaly novemberben megválasztott új elnöke Londonban az 1775-ben alapított Royal Thames Yacht Club-ban tartotta az olimpiai hajóosztályok világkupa sorozatának 2014-től történő megreformálására létrehozott 6 fős elnöki tanácsadó testület második ülését (az első az Olasz Olimpiai Bizottság római székhelyén volt egy hónapja).
A tanácsadó testület tagja egy ausztrál, egy olasz, és két angol mellett Fundák György és Dr. Hajdu Balázs.
A résztvevők megvitatták a stratégia kialakításának aktuális kérdéseit és az új, jelentős pénzdíjjal dotált, várhatóan komoly szponzorok által támogatott globális versenysorozat beindításának technikai vetületeit.
A következő tárgyalási forduló 2013 aug. elején lesz Lausanne-ban.
(A képen Carlo Croce és Hajdú Balázs az ülés utáni, a Nemzetközi Vitorlás Szövetség alkotmányának újragondolásáról folytatott négyszemközti egyeztetést követően, amin a Nemzetközi Vitorlás Szövetség Alkotmányügyi Bizottságának alelnökeként vett részt a korábbi magyar olimpikon)
(Forrás: Hajdú Balázs)