A játékok során sokszor fogod hallani az olimpiai himnuszt. Elsőként mindig a nyitóceremónián, amikor az olimpiai stadionban a görög zeneszerző Spyros Samaras és a költő Kostis Palamas alkotása a sportolók és a nézők előtt csendül fel.

Az olimpiai himnusz valóban az újkori ötkarikás játékok legelső jelképe. Samaras, a híres zeneszerző kapta feladatául, hogy az 1896-os athéni olimpia kezdetének egyfajta zenei identitást adjon; az első újkori játékoknak, amelyet két évvel azután rendeztek, hogy Pierre de Coubertion életre hívta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot. Az akkor 35 esztendős Samaras már Európa-szerte ismert zeneszerző volt. Tíz évvel korábban három felvonásos operáját, a Flora Mirabilis-t a milánói Scalában játszották. A közönség szerette az operáit, azokat Európa és a Közel-Kelet legnagyobb városaiban adták elő. Olasz kortársaihoz, Giacomo Puccinihez, Ruggero Leoncavallóhoz és Pietro Mascagnihoz hasonlították.

Összesen kilenc filharmonikus zenekar és 250 énekes

1896. április 6-án kezdetét vette az athéni olimpia. A Panathinaikó Stadion csordultig telt a mintegy 80 000 lelkes nézővel. I. György, Görögország királya kijelentette: „Ezennel megnyitom az Első Nemzetközi Olimpiai Játékokat Athénban,” ezt követően, ahogy egy szemtanú – a tornász, a később ünnepelt pedagógussá és görög sportvezetővé lett Ioannis Chrissafis – írja: „Ahogy a közönség tapsa elhalkult, egy, a XIX. század végi Athén méreteihez képest óriási zenekar és kórus foglalta el helyét a stadion szívében, hogy eljátssza a kiemelkedő görög zeneszerző által komponált olimpiai himnuszt, amelyhez Pindaros ódái ihlették a költő, Kostis Palamas szavait.”

Ugyanakkor még nem volt lehetőség a hang felerősítésére, mégis úgy tűnt, mintha hangszórókból szólna a zene. Samaras maga vezényelt a kilenc zenekarnak és a 250 énekesnek. „A lenyűgöző szimfónia olyannyira meghatotta a jelenlévőket, a királytól kezdve a legalázatosabb polgárig, hogy még egyszer meg akarták azt hallgatni. Így hát még egyszer eljátszották.”

„Mutasd meg magad és gyújts fényt e helyen”

Az olimpiai himnusz szövegét az 1859-ben Patraszban világra jött Kostis Palamas görög költő írta. Első, nagy tetszést arató kötetét 1886-ban adta ki. „Azoknak, akik szeretik az olyan költőket, mint Victor Hugo, csak ajánlani tudom a görög Kostis Palamast. Ő a legmegfelelőbb ember, hogy beszéljen róla, hiszen ő a görög Hugo” – fogalmazott az író Romain Rolland egy, az esszéista Jean Guéhennonak írt levelében.

Ó ősi halhatatlan szellem
Szépség, nagyság és igazság igaz atyja
Égi és földi dicsőségedben szállj közénk
Mutasd meg magad és gyújts fényt e helyen
Ragyogd be fényeddel
A futás, birkózás és hajítás nemes küzdelmeit
Koronázd hervadhatatlan ággal
Tedd a testet méltóvá és acélossá
Ragyogjanak veled síkságok és hegyek
Mint nagy fehér és bíbor templomok
Templomodhoz siettek zarándokaid
Ó halhatatlan szellem, minden nemzetek!

A himnusz előbb eltűnik, majd 1960-ban visszatér

A zenének mindig is kiemelt szerepe volt az olimpiai ünnepségeken, sőt, az 1912-es stockolmi játékoktól kezdve az 1948-as londoni olimpiáig a művészeti versenyek része volt, ezeken sokféle zenei munkáért osztottak érmeket: egyhangszeres művekért, kórus- és szólóalkotásokért valamint zenekari darabokért. Ennek ellenére Samaras és Palamas műve több mint 60 évre a feledés homályába merült.

Ennek oka az volt, hogy a nyitóünnepségeken vagy egyáltalán nem szólt himnusz (különösen a XX. század első olimpiáin) vagy egy helyi zeneszerző művét játszották el vagy nemes egyszerűséggel a rendező ország nemzeti himnusza hangzott el. Végül az 1958-ban Tokióban megrendezett 55. NOB-közgyűlés nyitómozzanataként a tokiói zenekar és a kórus eljátszotta Samaras művét. A résztvevőket lenyűgözte a darab. Axel, Dánia hercege, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja ezután azt javasolta: „Térjünk inkább vissza ehhez az ünnepi énekhez, mintsem olyan darabot halljunk, amit a tagok többsége nem kedvel”. Javaslatát egyöntetűen elfogadták.

Így hosszú idő után először 1960. február 6-án a Squaw Valley-ben rendezett téli olimpia nyitóünnepségén, a Blyth Arénában csendült fel ismét nézők előtt a himnusz, majd még ugyanebben az évben augusztus 25-én a Rómában rendezett nyári játékokon. Az örök város olimpiai stadionjában a Sigfrido Troilo professzor által olaszra fordított himnuszt a karmester Bonaventura Somma vezényelte.

Ezután az olimpiai himnusz a protokoll alapvető elemévé vált. Eljátszák az országok felvonulása után és egyszer azután, hogy a rendező ország első embere hivatalosan is megnyitotta az ötkarikás játékokat. Ugyancsak használhatják a függetlenként versenyző olimpiai aranyérmesek, illetve 1992-ben a Szovjetunió korábbi 12 államából álló egyesített csapat olimpiai bajnokai is ezt használták. A záróünnepségen szintén lejátszák a himnuszt.

Kostis Palamas minden nyelven

Palamas szavait nem egyszer a rendező ország nyelvére fordítják, így volt ez 1984-ben Los Angelesben és 1996-ban Atlantában is, de az eredeti, görög szöveges változatot is használják, mint például 1976-ban Montreálban, 1988-ban Calgaryban, 2000-ben Syndey-ben és természetesen 2004-ben Athénban.

A legutóbbi, riói nyári játékokon egy gyerekkórus énekelte angol nyelven az olimpiai himnuszt, miközben a stadion közepének két sarkánál felhúzták a brazil és az olimpiai zászlót. A 2018-as phjongcshangi téli olimpia nyitórendezvényén a koreai szoprán, Sumi Hwang adta elő görög nyelven, míg a záróünnepségen a 11 esztendős Oh Yeon-joon énekelte el angol nyelven.

1896-ban, illetve 1960 óta a himnusz lejátszása mindig is egy megindító pillanat, ami az olimpiai protokoll szerves része.

(olympic.org, fotó: NOB/Richard Juillart, John Huet, United Archives, Getty Images)