Dr. Simády Béla nemzetközi emlékverseny: Alakul az Eb csapat

Az Universiade 4. napján megszületett a magyar csapat első aranya

2015. 07. 07.
Megosztás

A 28. Nyári Universiade negyedik napján elérkeztek az evezős versenyek döntői is, a Kwangdzsutól 300 km-re levő Chungju várásában a Tangeum tavon. Magyar szempontból a legnagyobb érdeklődéssel várt döntő a normálsúlyú kormányos nélküli kettes volt. Ebben a Simon Béla-Juhász Adrián egyetemi világbajnok kettes képviselte a magyar színeket.

A két szolnoki születésű fiatalember egy kicsit ráijesztett a magyar csapatra, amikor - úgy tűnt - hogy túlságosan is elengedte az ellenfeleit a rajt után. 500 méternél a 4., 1000-nél és 1500 méternél is a harmadikok voltak. A 2000 méter során még 1750-nél is csak a harmadikok voltak, bár az elő és a középfutam alapján itt már előbbre voltak várhatók. A taktikájuk azonban bevált, előbb a hollandokat hagyták le, majd a cél felé közelítve, 50 méterrel a befejezés előtt eldőlt a verseny sorsa, az olaszokat is állva hagyták a jól ismert, bombaerős hajrájukkal.
Ezzel megszületett a magyar Universiade csapat első aranya. Az eddigi mérleg 1 arany és 2 bronz.

Simon Béla: "Nagy motivációs erőt jelentett a számunkra, hogy az egyik edzőnkért is eveztünk, aki sajnos nem lehetett velünk, nem láthatta ezt a sikert. Kiss László a repülőút végén lett rosszul, majd a reptéren elvesztette az eszméletét és rohamkocsival egy szöuli kórház intenzív osztályára került, ahol azóta is fekszik altatásban. Bízunk benne, hogy mielőbb újra köztünk lesz és a győzelmünk híre segíti felépülését."

Juhász Adrián: "Mindketten Győrött járunk egyetemre, reméljük, hogy az intézmény is értékeli majd az aranyat. Célunk az, hogy megszerezzük a riói kvótát és eljussunk az olimpiára. Béla ott lehetett Londonban, Rióban én is szeretném átélni az élményt és learatni a 6-7 éves közös munkánk gyümölcsét."


Kedden a döntőkben három magyar egység lesz érdekelt:
Könnyűsúlyú egypárevezős (Tamás Bence),
Normál súlyú női egypárevezős (Gyimes Krisztina),
Normál súlyú férfi nyolcas (Bakaity, Bedők, Bíró, Kiss, Krpesics, Lacsik, Lovass, Porubszky, Vallyon)
Kormányos nélküli kettes Universiade bajnok: Juhász Adrián-Simon Béla 6:34:94, 2. Simone Ferrarese-Federico Ustolin (Olaszország) 6:35.55, 3. Jort Timmer-Djimmer Smits (Hollandia) 6:39:93

Kosárlabda


Az előző napi Kanada elleni kétszeri hosszabbítás után elvesztett mérkőzést követően a női csapat hétfőn történelmi meccset játszott, mivel korábban semmilyen magyar csapat nem találkozott mozambiki válogatottal. Az afrikaiakat zavarta kevésbé ez a tény, ők kezdték jobban a meccset és meg is nyerték az első játékrészt (17-13). Ahogy fogyott a mozambikiak ereje a mieink átvették az irányítást és fölényesen nyertek. Jellemző, hogy az utolsó játékrészben 24-6 volt az eredmény - ide!
Magyarország-Mozambik 70-44 (13-17, 12-9, 21-12, 24-6).
A legponterősebb játékos Szamosi volt 15 ponttal, az első feldobásnál ő ért először labdához magyar-mozambiki meccsen.

Kézilabda

Magyarország-Japán 31-26 (19-15).
Az európai csapatok viszonylag ritkán találkoznak ázsiai csapatokkal, így időbe telt, míg a mieink kiismerték a japánok stílusát. Attól kezdve, hogy átvették a vezetést egy 9-1-es széria következett és ez nem hagyott kérdést a végeredményt illetően.
A legeredményesebbek Bali és Németh László voltak 6-6 góllal. A japánok leggólerősebb játékosa Agaire 7 góllal.


Vízilabda

Egy nap szünet után hétfőn megint vízbe szállt a férfi vízilabda csapat. A hollandok sokkal jobban kezdtek, megnyerték az első kétnegyedet. Vincze Balázs csapata megmutatta, hogy 1-3-ról is képes fordítani. A harmadik negyed végén utol érték a hollandokat, 5-5. Az utolsó játékrészben pedig hozták a győzelmet.
Magyarország-Hollandia 9-8 (1-2, 0-1, 4-2, 4-3). Bátori, Jansik, Sedlmayer, Kovács 2-2, Illés 1 gólt szerzett.

Vívás

Az előző napok magyar bronzérmei után hétfőn nem került érem a magyar vívók nyakába a vívó csarnokban.
A férfi tőrben a lengyel Janda ellen rögtön a kiesés sorsára jutott Liszkai Tamás (12-15).
Németh András a 32-ig jutott, előbb a japán Nagashima ellen még tovább jutott (15-11), de az olasz Trani megállította (7-15).
A női kardban László Kata jól kezdett, egy üzbég lányt ütött el a továbbjutástól (15-9), a 32 közt viszont a koreai Choi verte őt 15-8-ra.
A másik kardvívónő, Péntek Brigitta útja: Taharo Agralissium (francia) 15-9, Chang (hongkongi) 15-11, a nyolcaddöntőben Jarocki (amerikai) 11-15.

Asztalitenisz

Női csapatunk Mongóliát verte 3-0-ra, a férfiak pedig Libanont ugyanilyen arányban.

Judo

Az 52 kg-ban Keliger Bernadett az orosz Dmitrijevától szenvedett vereséget, a visszamérkőzések során a horvát Sikic is legyőzte. A férfiaknál a 66 kg-ban Gorjanácz Zsolt az észt Avirt, a venezuelai Ferrert verte, de a koreai An útját állta az egyenes ágon. A visszamérkőzések során a japán Tateyama búcsúztatta.

(MEFS)