Balog Zoltán: Önök nemzetegyesítők!

Balog Zoltán: Önök nemzetegyesítők!

2016. 09. 23.
Megosztás


Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Szabó Tünde sportért felelős államtitkár társaságában pénteken kitüntette a Rio de Janeiró-i olimpián és paralimpián eredményesen szerepelt magyar sportolókat és edzőiket. Összesen 144-en kaptak elismerést, a sportolók közül ezúttal a 4-8. helyezetteket jutalmazták. A miniszter beszédében kitért rá, hogy az olimpiai és paralimpiai sikerek, az azokat elérő sportolók egyesítik a nemzetet.

A Pesti Vigadóban tartott ünnepségen a Magyar Érdemrend és a Magyar Érdemkereszt elismerések, illetve a miniszteri elismerő oklevelek átadása előtt a sportért is felelős miniszter kifejtette: a magyar közvéleményben aránytévesztés van a versenysport megítélésekor, mert a többségnek csak az első hely számít, más nem, márpedig minden eredményt meg kell becsülni és értékelni.

Balog Zoltán - mint megjegyezte - a kormány és a szurkolók nevében együttesen mondott köszöntőt. „Egyszerre szakmai és emberi teljesítmény, amit önök tettek” - hangsúlyozta. Emlékeztetett, hogy az eseménynek a Vigadó a helyszíne, ami méltó a jelenlévő sportolók és edzők ünneplésére. Elmondta, a Vigadó az az épület, ahol 1848-ban országgyűlést tartottak, ott mondta Kossuth Lajos a híres mondatát: „...leborulok a nemzet nagysága előtt...”, vagy éppen az 1838-as árvíz idején ott játszott Liszt Ferenc az akkori hősöknek.

„Az olimpiában az a gonosz dolog, hogy csak négyévente rendezik meg, és aki az adott napon nyer, az nem azt jelenti, hogy ő a legjobb" - idézte a miniszter a riói ötkarikás játékokon háromszoros bajnok úszót, Hosszú Katinkát. Hozzátette: egyáltalán nem természetes, hogy a legjobb eredményekhez sportszerűség is társul, de a magyarok ebben is az élen jártak.

„Olimpiai és paralimpiai sportolóink helytállásukkal példát mutattak valamennyiünknek, sikereik ünneplése pedig összekovácsolja a nemzetet" - mondta a miniszter, aki beszédében nemzetegyesítőknek nevezte a sikeres sportolókat. Balog Zoltán emlékeztetett rá, hogy az olimpiai és paralimpiai sikereket követően egyre több fiatal kezd sportolni Magyarországon, ezért is fontos, hogy a kormány nemzetstratégiai ágazatként tekinti a sportot, és bevezette a mindennapos testnevelést. „A sport nemzetstratégiai kérdés, az a célunk, hogy sportoló és sportszerű nemzetté váljunk" - mondta. A magyar sport népszerűsítésének fontosságát hangsúlyozva a miniszter örömét fejezte ki, hogy az olimpikonok és a paralimpikonok egyre népszerűbbek a közösségi médiában is.

Balogh Zoltán Szent-Györgyi Albertet is idézte. Kiemelte: a sport a társadalom kicsinyített képe; a sport többek közt az összetartozást erősíti, önállóságra, kitartásra és becsületes játékra nevel.

Balog Zoltán - Áder János köztársasági elnök megbízásából - példamutató, áldozatos tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal polgári tagozat kitüntetést adott át Kulcsár Győző, a Magyar Vívó Szövetség mesteredzője, a Nemzet Sportolója és Petrov Anatolij Anatoljevics, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője részére. Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Csipes Ferenc, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség válogatott edzője és Udvarhelyi Gábor, a Magyar Vívó Szövetség szövetségi kapitánya, mesteredzője.

Az eseményt Gyárfás István gitárművész játéka színesítette.

A díjazottak teljes listáját és elismeréseiket ide kattinva olvashatja.

(MOB-MTI, fotó: MOB/Kovács Tamás)