Baráth Etele: A sportágunk rengeteg sikerélményt tartogat a szabadidős sportolók számára is

Baráth Etele: A sportágunk rengeteg sikerélményt tartogat a szabadidős sportolók számára is

2015. 10. 12.
Megosztás

Egyik legeredményesebb sikersportágunk is bemutatkozik az október 14. és 18. között megrendezendő TAFISA Világkongresszuson, melyre 60-70 ország képviselőit várják a szervezők. A Pesti Vigadóban tartandó rangos szabadidősportos nemzetközi eseményen a sportágról dr. Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke tart előadást.

A szervező bizottság tájékoztatása szerint a kongresszus résztvevői megismerhetik a kajak-kenu hazai szabadidősportos tevékenységét, és a szövetség terveit, amely követendő példa lehet több sportág számára.

"Az előadás mottója: Az életen át tartó siker. Ebben az esetben a siker pedig nem más, mint az egészség megőrzése, amelyhez a rendszeres sportolás hozzásegítheti az embereket – mondja dr. Baráth Etele. - Nem kell mindenkinek élsportolónak lennie. A sportágunk rengeteg sikerélményt tartogat az úgynevezett szabadidős sportolók számára is – tette hozzá az elnök.

A TAFISA a nemzetközi szabadidősport legjelentősebb szervezete, így nagy sportdiplomáciai sikernek számít az, hogy Budapest adhat otthont a kongresszusnak, amelynek a legfontosabb üzenete a „tartós örökség a szabadidősportban”.

A TAFISA vezetése és a Magyar Szabadidősport Szövetség is rendhagyó kongresszusra készül, amely a remények szerint megváltoztathatja a szabadidősportról kialakított képet itthon és külföldön is.

"Bízom benne, hogy a magyarok vendégszeretetén túl is tudunk értékes információkkal szolgálni majd. A magyar rendezésű nemzetközi sportversenyek mindig magas színvonalúak, most megmutathatjuk, hogy a szabadidősportban is tudunk maradandót alkotni” – mondta Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke, a MOB alelnöke a szervezet augusztusi, budapesti sajtóeseményén.

A kongresszus a tervek szerint több kérdést is taglal majd öt témakörben, ezek többek között az egyes nagy világversenyek, sportrendezvények utáni sportlétesítmények kihasználtsága, a családok szerepe a szabadidősportban, a sportos örökség, azaz az életen át tartó rendszeres sport, a sporthagyományok, valamint a szabadidősportos rendezvények minőségbiztosítása szerepel.

Fábián László az eseménnyel kapcsolatban korábban elmondta, a MOB kiválónak tartja a konferencia témaválasztását, a „tartós örökség” áttekintését, az ezzel kapcsolatos elemzéseket, a legjobb gyakorlatok megosztását.

„A sportrendezvények fenntartható szervezése, a példamutatásra történő törekvés, a megvalósítás legjobb gyakorlatai, a sportmúlt egészének ismerete kiemelkedő fontosságú témák” – tette hozzá.

A sportigazgató kiemelte, a MOB szervezeti kerete 2012 óta lefedi a sport egész területét, ennek egyik kiemelkedő pillére a szabadidősport, így a MOB céljai szinkronban vannak a világszervezet és a Magyar Szabadidősport Szövetség céljaival egyaránt.

A szabadidősport legjelentősebb nemzetközi szervezete, a TAFISA, október 14. és 18. között a Pesti Vigadóban tartja világkongresszusát.

(MSZSZ-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)