Kettoskarrier web

Bemutatkozik a MOB Kettőskarrier-program!

2023. 10. 02.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Bizottság bemutatta Kettőskarrier-programját, amely mostantól egyénre szabottan nyújt segítséget a sportolóknak abban, hogy ne kelljen olyan kompromisszumot kötniük, amely negatív irányban befolyásolja a sportteljesítményüket, az iskolai eredményeiket, illetve a privát karrierjüket.

A programot a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen tartott sajtótájékoztató keretében Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára mutatta be október 2-án. „Új, innovatív módszerekkel szeretnénk hozzájárulni a magyar sport fejlesztéséhez. Ez a program a négyéves olimpiai ciklus 11 eseménye mellett a MOB egyik zászlóshajója” – mondta az olimpiai bajnok sportvezető.

Tanulás vagy sport? Munka vagy sport? Mostantól nem kell választaniuk az élsportóknak, mert a Magyar Olimpiai Bizottság új Kettőskarrier-programjának köszönhetően mindkettőben sikeresek lehetnek.

Az utóbbi évek statisztikái azt mutatják, hogy az utánpótlás-versenyeken nagy sikereket elérő sportolók 16 és 18 éves koruk között nagy számban fejezik be pályafutásukat, mert választásra kényszerülnek, és a munka vagy az egyetemi tanulmányok mellett döntenek. Az élsport ezzel mindenképp veszít, méghozzá sokat, ezért döntött úgy a MOB, hogy kidolgoz egy programot, amely lehetővé teszi a folytatást.

A MOB Kettőskarrier-program segít átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon, összeegyeztethetővé teszi a sportot a tanulással. Ennek köszönhetően várhatón javul a sportolók teljesítménye és eredményessége, sportpályafutásuk befejeztével pedig a program résztvevői sikeresen átállnak a civil karrierre.

Hogy miben segít a program?

Egyrészt mentális támogatást nyújt.

Hisszük, hogy a modern sportban a mentális felkészültség döntő tényező. Legyen szó sportpszichológiai segítségről, coachingról vagy mentorálásról, a MOB Kettőskarrier-program igényre szabottan támogatja a sportolót. Felkutatja a megfelelő szakembert ahhoz, hogy a mentális felkészültség ne állhasson a siker útjába.

Segít a sportteljesítmény-fokozásban.

Hisszük, hogy mindig van feljebb, és a jónál is létezik jobb. Legyen szó teljesítmény-diagnosztikáról, teljesítményedzésről, hatékonyabb rehabilitációról vagy táplálkozási-tanácsadásról. A MOB Kettőskarrier-program igényre szabottan segít abban, hogy a résztvevők a lehető legtöbbet ki tudják hozni magukból.

Támogatja a tanulást.

Hisszük, hogy a tudás hatalom és a tanulás végig kíséri az életünket. Tudjuk, hogy az élsport és a tanulás összeegyeztetése olykor túlságosan is nagy kihívások elé állítja az embert, ezért a MOB Kettőskarrier-program igényre szabottan segít a résztvevők útjának egyengetésében, legyen szó pályaorientációról, közép- vagy felsőfokú tanulmányokról, vagy éppen egyéb kompetenciák (pl. nyelvismeret) fejlesztéséről.

Építi a második karriert.

Hisszük, hogy az élsportban szerzett küzdeni tudással és munkabírással sportolóink az élet minden területén megállják a helyüket. Tudjuk azonban, hogy az aktív pályafutás utáni útkeresés igen ijesztőnek és kihívásokkal telinek tűnik, így a MOB Kettőskarrier-program igényre szabottan segít abban, hogy a résztvevők második karrierjéhez vezető útját egyengesse, legyen szó pályaorientációról, gyakornoki programról vagy éppen ösztöndíjas foglalkoztatásról.

A Kettőskarrier-programmal kapcsolatos részletek a MOB honlapjáról elérhetőek.