Bene Nap

Bene Nap

2014. 05. 31.
Megosztás

-"BENNE VAGYUNK"--illetve hetek óta benne voltunk a szervezésben, hogy a BENE NAPOT idén is felejthetetlenné tegyük a gyerekek számára! Ebben a tanévben a második Bene nap ünneplésére gyűltünk össze 9 órakor a sportudvaron. Sokan megtiszteltek bennünket, hogy velünk ünnepeljenek:

· dr. Molnár Szabolcs Újpest alpolgármestere
· dr. Jakabházyné Mező Mária a MOA főtitkár a,
· Orbán Ildikó intézményvezető -Halassy Olivér iskola
· Kökény Beatrix kézilabdázó
· Pádár Ildikó kézilabdázó
· Szívós István Márton vízilabdázó

Hagyomány nálunk, hogy évről-évre híres sportolók "hagyják itt" kézlenyomatukat, amelyek iskolánk falán figyelmeztetik a gyerekeket: Érdemes szorgalmasan sportolni!Ez úton is köszönjük Kökény Beatrix és Pádár Ildikó kézilabdázónak és Szívós Márton vízilabdázónak, hogy eljöttek, részt vettek a Bene napunkon, akik munkájukkal, élet-útukkal példát mutatnak diákjainknak.

A megnyitó percei után kezdetét vette a Bene Kupa három sportágban, ezzel párhuzamosan egy 15 állomásból álló játékos akadályverseny az osztályoknak, valamint a kéznyomat vétel Szász György Munkácsy díjas szobrászművész segítségével.

A Bene Kupán a következő eredmények születtek:

Röplabda :
1. Újpesti Szigeti József Utcai Általános Iskola
2.Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
3.Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Szivacskézilabda :
1.Csanádi Árpád Általános Iskola,Sportiskola, Gimnázium és Pedagógiai Intézet
2.Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola
3.Zuglói Hajós Alfréd Német- Magyar Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk.

Labdarúgás :
1.Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola
2.Kolozsvár Utcai Általános Iskola
3.Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
4.Kerék Általános Iskola és Gimnázium

Amíg a mérkőzések zajlottak, 16 osztályunk 15 különböző játékos ügyességi feladatot próbált ki, és egy osztály gondoskodott mindig arról, hogy sportolóink ne maradjanak szurkolók nélkül.A feladatokat a gyerekek és az állomásvezetők is nagyon élvezték, hiszen nem minden nap épít az ember kockákból tornyot egy lavór vízben úszó tányérba, vagy fűz fel csőtésztát a szájában tartott hurkapálcikára kéz segítsége nélkül.A kosárpalánk előtt sem nyújtottak hétköznapi látványt a gyerekek, amint fejükön egy "csőlátást" okozó szemellenzővel próbáltak kosárra dobni és kapura lőni.Nagy fejtörést okozott a gyerkőcöknek, hogyan álljanak gúlába öten úgy, hogy csak 2 láb lehet a földön, vagy miként meneteljen öt ember egyszerre 10 kézen és 2 lábon.Sokan nem is gondolták volna, hogy nem olyan egyszerű egy derékra erősített cipős dobozból ping - pong labdákat kirázni egy nyíláson át, és a derekukon lógó krumpli sem akart abba az irányba lendülni, ahol a ledöntésre váró palackok álltak.

Ilyen és ehhez hasonló feladatokkal töltöttük nagyon vidáman a délelőttöt, melyet a Bene Kupa eredményhirdetése zárt le.A vidámság délután tovább folytatódott, hiszen 1/2 3-tól 5 óráig vártuk a szülőket, hogy ők is részesei lehessenek a mókának.A szülő-gyerek kosárlabda, röplabda és labdarúgó mérkőzések után váltóverseny következett, ahol a szülők fáradhatatlanul tolták, húzták, cipelték csemetéiket, karikában futottak, labdákat egyensúlyoztak egy kicsit sem szokványos módon.A lényeg nem a végeredmény volt, bár a jól megérdemelt Sport szeletnek mindenki örült, hanem az hogy a gyerekek és szüleik együtt is jól érezzék magukat, és közös élményekkel térjenek haza.

(Gyimesiné Krämer Judit
projektvezető)