Szeretettel és nagy tisztelettel fogadták a héten Benedek Tibort az Ürömi Esték hagyományos rendezvénysorozat idei első közönségtalálkozóján, ahol a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, valamint a vendéglátó szerepét betöltő Görgényi István egykori olimpiai ezüstérmes, a 2000-ben Sydneyben győztes ausztrál női válogatott sikerkovácsa, nem mellesleg Benedek „felfedezője” a taktikai fegyelem és a kreativitás kényes egyensúlyának izgalmas kérdését boncolgatta. Ehhez viszont Benedeknek először is vissza kellett kanyarodnia a 25 évvel ezelőtti mérföldköves eseményhez, amikor a Központi Sportiskolában nevelkedő és még csak 17 esztendős játékosnak egyszerre csak felnőtt csapatot kellett választania magának. Az elhangzottakról a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársa készített összefoglalót.

„Három helyre is hívtak, és én a Vasas, a Spartacus és az Újpest közül elsősorban azért választottam az utóbbit, mert ott Görgényi Istvánnak (68) a vezetésével egészen különleges és számomra újszerű munka folyt. Nem igazán zavart, hogy a másik két klubban valamivel magasabb fizetést kaptam volna, ráadásul az Újpest keretében velem együtt négy balkezes játékosnak kellett megküzdenie egymással a csapatba kerülésért. Apám (Benedek Miklós színművész – a szerk.) azt tanácsolta, hogy ne foglalkozzak a konkurenciával, mert ha a legjobb akarok lenni, akkor úgyis meg kell majd küzdenem a posztomért” – ezzel kezdte a három évig Kemény Dénes szövetségi kapitány adjutánsaként dolgozó, aztán 2013-ban már a három olimpiát nyert vezetőedző helyébe lépő Benedek Tibor.

Az újonc szövetségi kapitányként az átalakított magyar válogatottal első nekifutásra világbajnokságot nyert szakember tapasztalata szerint a jó edzők pártfogói a kreatív egyéni törekvések kibontakozásának, feltéve, hogy azok nem mennek a csapatjáték és az egység rovására.

„Engem csak ritkán korlátoztak a mestereim – folytatta a sokáig a világ legjobbjának tartott pólózó -, inkább magamat kellett olykor visszafognom, hogy a szép és váratlan mozdulatok, vagy a ravaszul kitervelt lövések ne fordulhassanak át önzésbe. Ehhez időre és önfegyelemre volt szükség, amíg rá nem éreztem arra, hogy az egyéni ambíciókat bizony sokszor fel kell áldozni a csapat oltárán. Hosszú pályafutásom egyik kritikus évét a Róma játékosaként éltem meg, amikor az ottani olasz edzőm mindenképpen a szélen akart szerepeltetni, hiába is magyaráztam, hogy az nem az igazi posztom. Más lapra tartozik, hogy abban a szezonban a csapat 400 lőtt gólja közül 200-on úgy fele-fele arányban ketten osztoztunk a sokszoros olasz gólkirály Ferettivel. Akkoriban szembesültem először azzal is, hogy egy légiósnak, bármennyire is eredményes, tudomásul kell vennie a „külföldről jött” státusát.

Felfelé ívelő pályafutásának, a szakvezetők és a játékosok szakmai és emberi elismerésének, egyszóval a tekintélyének köszönhetően előbb a magyarországi klubjában és a válogatottban, aztán az olasz Pro Recco kötelékében is vezéregyéniséggé nőtte ki magát.

„Egy csapatkapitánynak keményen meg kell dolgoznia azért, hogy a játékostársai hallgassanak rá. Meccsről-meccsre előrehaladva mindig új jelszavakat kell találnia ahhoz, hogy az összefogást és a harci szellemet sikerüljön fenntartania. A felhergelés képessége azonban csak egy dolog. A csapatkapitánynak mindenkinél jobban kell ügyelnie arra, hogy a játékával is kitűnjön.”

Benedek számára a váltóbot átvételénél nem csak a lehető legjobb vezetői stáb kialakítása jelentett nagy kihívást, hanem a válogatott keret átalakításával összefüggő nehéz döntések meghozatala is. Függetlenítenie kellett magát az érzelmeitől, vigyázni arra, hogy a választás alapja soha ne a barátság, hanem tárgyilagosság és az eredményesség növelése legyen.

„Soha nem felejtem el azt a székesfehérvári Világliga-mérkőzést, amikor hosszú idő után végre, már az én irányításommal sikerült legyőznünk az olaszokat. Mindenki úgy örült, mint ha olimpiai döntőt nyertünk volna. El lehet képzelni, hogy mekkora volt az ujjongás az után, hogy 2013-ban a világbajnoki címet is sikerült visszahódítanunk.”

Folyamatosan képezi magát - nagyon bízik a videók elemzésében - és a tudása bővítésére igyekszik buzdítani minden magyar szakembert. Meggyőződéssel állítja, hogy a könnyen megkülönböztethető magyar stílust és játékintelligenciát amennyire csak lehet, fenn kell tartani, de közben az új irányzatokra, az ellenfelek törekvéseire is oda kell figyelni. Igaz, csak részletkérdés, de a közönségtalálkozó résztvevőinek a tanácsát elfogadva, ígéretet tett arra, hogy a mérkőzések közben – bármilyen lüktető is a játék üteme és bármekkora is a tét – az érzelmeit kimutatva a jövőben egyszer-egyszer talán mosolyogni is fog. Erre valószínűleg akkor fog először sok kerülni, amikor a magyar válogatottat újabban sorozatban verő szerbeket egy nagy torna döntőjében ismét sikerül két vállra fektetni. Valahogy úgy - mint éppen Benedek Tiborral - az athéni olimpiai döntőben…

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter - MOB, fotó: Harsányi Péter, Kovács Anikó)