Berecz Blanka EYOF-csúccsal a középdöntőben, teniszezőink a 32-be jutottak

Berecz Blanka EYOF-csúccsal a középdöntőben, teniszezőink a 32-be jutottak

2017. 07. 24.
Megosztás


Július 24-én délelőtt teniszben és úszásban voltak érdekeltek a magyar sportolók.

Teniszben Jánosi Luca és Fajta Péter is nehezen lendült bele a játékba. Luca 6-4-re, Péter rövíditésben 7-6 nyerte az első szettet. A folytatásban mindketten fölényesen nyertek, így bejutottak a 32 közé. Találkozójuk közben többször is esőszünet zavarta a játékot. Velcz Zsombor is megkezdte mérkőzését, de 3-0-ás vezetésénél esőszünetet rendeltek el.


A teniszpálya szomszédságában az uszodában sorra remekeltek a magyar fiatal úszók az előfutamokban.

Berecz Blanka új EYOF-csúccsal nyerte a 200m pillangót. Mint edzője, Güttler Károly elmondta, Blanka igen mérgesen szállt ki a vízből. A bírák fürdősapkáján a felíratokat bírálták. Először a HUN felírás, majd az Arena felírat nem volt megfelelő. Végül kifordított úszósapkával vágott neki a távnak, s méregből érte el az EYOF-csúcsot.

Futamgyőzelemmel folytathatja a délutáni küzdelmeket Nagy Réka (400m vegyes), Matula Fanni (100m hát), Zombori Gábor (100m hát). Böhm Sebestyén (100m mell) második lett, a lány 4x100m váltó Fábián Fanni, Muzsnay Zsófi, Pózvai Kiara, Nagy Réka összeállításban a harmadik helyen ért a célba. A fiú 4x100m gyorsváltó (Szabados Bence, Galyassy Szilárd, Mándli Benedek, Mátrai Roland ) a 8. helyen éppen befért a fináléba. Lakner Dávid (100m pillangó) és Mándli Benedek, Galyassy Szilárd (200m gyors) nem jutott tovább.

A délelőtti úszófutamok részletes eredményei itt megtalálhatók.

(MOB, fotók: MOB/Szalmás Péter)