Berki Krisztián ezüstérmes az Európa-bajnokságon

Berki Krisztián ezüstérmes az Európa-bajnokságon

2013. 04. 21.
Megosztás

Az olimpiai bajnok Berki Krisztián ezüstérmet szerzett a tornászok Moszkvában zajló Európa-bajnokságán a lólengés döntőjében.

A címvédő 6.7-es kiinduló pontú gyakorlatát mutatta be a fináléban, ahol harmadikként szólították. Melegítése jól sikerült, és a verseny előtt is a megszokottak szerint telt napja. A hatszoros Eb-győztes gyakorlatát a rá jellemző stílusban mutatta be, ám a végén volt egy kisebb hibája, aminek hatására a leugrása sem lett tökéletes. Így 15.533 pontot kapott, ez pedig nem volt elegendő az aranyhoz, az utána következő brit Daniel Keatings ugyanis 15.600 pontot ért el, így a dobogó tetejére állhatott, míg harmadik honfitársa, az olimpiai bronzérmes Max Whitlock lett.

A magyarok szereplése ezzel befejeződött a kontinensviadalon, a csapat hétfőn 11.55 órakor érkezik meg Ferihegy 2A-ra.

Berki Krisztián:
Örülök az ezüstéremnek, ez is egy érem. Persze nem ezért jöttem, az aranyért szerettem volna küzdeni, de még soha nem voltam második, így egyszer ennek is kell lenni. A felkészülésem teljesen jól sikerült, igazából semmi gond nem volt. A gyakiban a végén volt egy pici rontás, ez pedig azt eredményezte, hogy a leugrásom sem lett tökéletes. Kokó bával is megbeszéltük, a gyakit meg kell csinálni, és akkor meg lett volna az arany, mivel nem volt tökéletes, így ezüstérmes lettem.

Altorjai Sándor, MATSZ-főtitkár:
A verseny után találkoztam a bírókkal, akik azt mondták, hogy a végén Krisztián lába hozzáért a lóhoz, ezért le kellett vonniuk 3 tizedet, ha ez nem lett volna, simán nyeri az Eb-t. Ennek ellenére elégedett vagyok, hiszen Krisztián hosszabb pihenőt kapott az olimpia után, most pedig visszatért oda, ahol volt, nincs semmi gond a teljesítményével, nem vallott szégyent. Ezen az úton kell továbbhaladni, és a vb-re koncentrálni. Összességében elégedett vagyok a magyar csapat Eb-szereplésével, hiszen az ezüst mellett a négy egyéni összetett döntő nagyon nagy dolognak számított.


Eredmények:
Férfiak:

lólengés, Európa-bajnok: Daniel Keatings (Nagy-Britannia) 15.600 pont, 2. BERKI KRISZTIÁN 15.533, 3. Max Whitlock (Nagy-Brtiannia) 15.500

talaj, Európa-bajnok: Max Whitlock és Alekszander Satilov (Izrael) 15,333 pont, 3. Andrea Cingolani (Olaszország) 14,900

gyűrű, Európa-bajnok: Igor Ragyivilov (Ukrajna) és Samir Ait Said (Franciaország) 15,466 pont, 3. Danny Pinheiro-Rodrigues (Franciaország) és Matteo Morandi (Olaszország) 15,433

nők:

ugrás, Európa-bajnok: Giulia Steingruber (Svájc) 14,750 pont, 2. Noel van Klaveren (Hollandia) és Larisa Iordache (Románia) 14,466

felemáskorlát, Európa-bajnok: 1. Alija Musztafina (Oroszország) 15,300 pont, 2. Jonna Adlerteg (Svédország) 14,366, 3. Marija Paszeka (Oroszország) 13,166

(Forrás: torna szövetség)