2013. 09. 18.
Megosztás
Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta kedden Nenad Lalovicot, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) elnökét és Hegedüs Csabát, a Budapesten zajló világbajnokság szervező bizottságának elnökét.
Az államfő a vb fővédnökeként - a világbajnokság honlapja szerint - a megbeszélésen úgy fogalmazott, hogy örül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntésének, hogy biztosította a birkózás helyét a 2020-as és 2024-es ötkarikás játékokon, amelyet szerinte nehéz elképzelni a tradicionális sportág nélkül.
A találkozón Lalovic és a magyar szövetség elnöki tisztjét is betöltő Hegedüs mellett jelen voltak a FILA alelnökei, a kontinentális szövetségek vezetői, illetve Gáspár Tamás, a magyar szövetség igazgatója is.
(Forrás: MTI)