MVM EHF FINAL4: Döntőben a címvédő Győr!

MVM EHF FINAL4: Döntőben a címvédő Győr!

2014. 05. 03.
Megosztás

Bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi fináléjába a címvédő Győri Audi ETO KC, miután a budapesti négyes döntő első elődöntőjében 29-26-ra legyőzte a dán Midtjylland csapatát.

A két csapat előzőleg hatszor találkozott az európai porondon, a győriek négyszer, a dánok kétszer diadalmaskodtak. Az utóbbi három alkalommal rendre a magyar együttes győzött.

A Papp László Arénában nem volt telt ház, de így is 9000 néző várta a történelmi, első négyes döntőt. A BL-sorozat dalát a győri szurkolók egy csoportja kifütyülte, ily módon tiltakozva amiatt, hogy a podgoricai Milena Knezevic csupán két mérkőzésre szóló eltiltást kapott, miután a középdöntőben lefejelte Görbicz Anitát, így pedig a Final Four záró napján már pályára léphet.

Gyors gólváltások és hibák jellemezték az első perceket, az ETO először a 7. percben szakadt el riválisától (5-3), mert feljavult a védekezése és a kapusteljesítménye is. A 12. percben, 7-4-nél időt kért az északiak edzője, mivel játékosai nem igazán tudták semlegesíteni a két lövőt, Amorimot és Bulatovicot.

Görbicz emberelőnyben hétméterest hibázott, de nem ijedt meg, és legközelebb is ő volt a végrehajtó, s találatával lett negyedóra elteltével 9-5 az állás. Változatlanul a győriek akarata érvényesült, fokozatosan nőtt a különbség. A 25. percben, 14-8-nál megint időkérésre kényszerült a Midtjylland, amely aztán a szünetig élt az Amorim kiállításából adódó előnnyel.

A második félidő kimaradt ETO-helyzetekkel indult, miközben a dánok háromszor is betaláltak. Következett a győri időkérés, majd az ötperces gólcsendet Görbicz törte meg büntetőből. Amorim külön őrzőt kapott, emiatt akadozott a támadójáték, ugyanakkor a vendégektől szinte csak Groot és Stine Jörgensen jelentett veszélyt Lunde kapujára.

Ahogy azonban ismét jól zárt a győri védelem, visszaállt a szünetbeli különbség (23-18). Később Görbicz megint hétméterest hibázott, de Lunde és Bulatovic átlendítette a hazai csapatot a nehéz szakaszon. A hajrában Hornyák kiállítása alatt emberfogásra tért át a Midtjylland, ezzel együtt nem volt esélye az egyenlítésre.

Ambros Martin, a győriek vezetőedzője a mérkőzés után úgy fogalmazott az MTI-nek, csak azért, mert szinte hazai pályán játszottak, nem érezte, hogy extra nyomás, plusz teher nehezedne csapatára.

„Megpróbáltuk ráerőltetni saját játékunkat az ellenfélre, és ez nagy mértékben sikerült is. Voltak hibáink, de ezek kijavíthatók a vasárnapi döntőre" – tette hozzá.

„Úgy éreztem, hogy mindkét félidőben jól játszunk, csak annyi volt a különbség, hogy a Midtjylland a másodikra harcosabbá vált, ezért lett kicsit szorosabb a mérkőzés" - vélekedett Eduarda Amorim, hozzátéve, hogy lábsérülése nem vészes, a döntőben tud játszani.

Helle Thomsen, a dánok edzője csupán annyit jegyzett meg a távirati irodának, hogy a Győr fantasztikus csapat, megérdemelten jutott döntőbe.

A győriek a vasárnap 17 órakor kezdődő döntőben a montenegrói Buducsnoszt Podgoricával találkoznak, amely hosszabbításban győzte le a Vardar Szkopjét szombaton.

NŐI KÉZI BL FINAL FOUR (PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA)

ELŐDÖNTŐK

GYŐRI AUDI ETO KC–FC MIDTJYLLAND (dán) 29–26 (16–11), Budapest, Papp László Sportaréna, 9000 néző. Vezette: Florescu, Stoia (románok)
GYŐRI ETO: LUNDE – Bognár-Bódi 2, K. Bulatovics 4, GÖRBICZ 7 (4), H. Löke 3, E. AMORIM 5, KOVACSICS 5. Csere: TERVEL, Hornyák Á., Korsós 1, Orbán Adrienn 2
MIDTJYLLAND: Englert – T. Jensen 3, L. Jörgensen 1, GROOT 9, L. Spellerberg, S. JÖRGENSEN 8, Woller. Csere: Thorsgaard 1, Troelsen 1, L. Möller 3.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc Hétméteresek: 6/4, ill. 4/4

VARDAR SZKOPJE (macedón)–BUDUCSNOSZT PODGORICA (montenegrói) 20–22 (6–11, 16–16, 17–20) – hosszabbítás után, Budapest, Papp László Sportaréna, 9000 néző. V: Arntsen, Röen (norvégok)
VARDAR: Szuszlina – Radicsevics 1, Djokics 2, LEKICS 6 (2), Pineau 5, Dembélé 2, Hmirova 1. Csere: LEYNAUD (kapus), J. Nikolics 3 (3), Begona Fernández, Dmitrovics, Klikovac
BUDUCSNOSZT: WOLTERING – R. Petrovics 2 (2), Dalby 3, CVIJICS 5, Byzdra 1, NEAGU 6 (2), M. MEHMEDOVICS 5. Csere: Zderic (kapus), Sz. Lazovics, Gjeorgjievszka, Pavicsevics
Kiállítások: 6, ill. 16 perc Hétméteresek: 6/5, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Dragan Adzsics: – A BL végjátékához méltó csatát vívott a két kitűnő együttes. Nekünk a második félidő rossz emlék marad, mert éppen ellenkezője volt a nagyszerű elsőnek. A Győr ellen két első félidőt kell játszanunk.
Indira Kasztratovics: – A mesébe illő második félidő után a hosszabbítást már nem bírtuk erővel és idegekkel. Volt esélyünk a csodával felérő meglepetésre, ezért nem haragudhatok a csapatomra.

Vasárnap:
A 3. helyért:
Midtjylland - Szkopje 14.30
Döntő:
Győr - Podgorica 17.00

(Fotók: Kovács Anikó)