A kormány ülésére hívták meg, ahol a londoni sikeremberek jutalmazásának mértéke is a napirenden szerepelt.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az utóbbi időszak legnépszerűbb hazai közszereplőinek egyikévé lett, ám miközben érthető büszkeséggel idézi föl ifjú honfitársai parádés alakításait, rokonszenves realitással sorolja mennyi minden nem stimmel az „odalenn” itt is-ott is omladozó magyar sportban.

- Milyen ott fenn, a világ a tetején?

"Parancsol?"

- Orbán Viktor kormányfő jelölte meg az önnek küldött gratuláló levelében címként ezt a helyszínt...

"Ja, tényleg! Még Londonban kaptam ezt az e-mailt. Mit mondjak, jólesett nagyon. És, azt hiszem, az elért eredmények alapján nem is túlzás a megfogalmazás. Tényleg a csodánkra jártak, járnak a nyolc arany és az összesen megszerzett tizenhét érem után.
Néhány napja például az osztrák állami tévétől, az ORF-től kerestek meg, mondjam már el, mi a titkunk. Ez persze nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a szomszédoknak egyetlen dobogós hely sem jutott az olimpián."

- És? Mi a titok?

"A magyar sportolók többsége – és most nem csak a győztesekre, az érmesekre gondolok – tudása, képességei maximumát préselte ki magából, ami rendkívüli erényekről tanúskodik. A döntő pillanatokban rendre felül tudtak kerekedni ellenfeleiken, aminek a jövőre nézve lelkiekben is komoly hozadéka lehet. De ennél is fontosabbnak tartom, hogy a Londonban elért eredményekből – miközben természetesen boldogan ünnepelünk – táplálkoznunk lehet és kell. Mert Szilágyi Áron sikerének az adja majd meg az igazi értékét, ha a miatta kardozni kezdő gyerekeknek lesz hova elmenniük vívni, vagy ha az Ungvári Miklós ezüstje után a cselgáncsot választó fiatalokat nem küldik el a dzsúdóterem ajtajából helyhiány miatt."

- A megújulás terveit már Londonban bemutatták...

"A program hónapokon át, szakemberek sokaságának bevonásával készült, ilyen értelemben tehát teljesen függetlenül attól, hogy mi történt az olimpián. A sikerek legföljebb katalizálhatják a folyamatokat, és azt gondolom, ezúttal valóban használható, megvalósítható koncepciót dolgoztunk ki. A társaságiadó-kedvezményre vonatkozó törvény alapján soha nem látott mértékű pénz folyt, folyik be a magyar sportba, de ennek egy részét – különféle okok miatt – nem tudják felhasználni a körben jelenleg érintett, úgynevezett látványsportágak. Mi a fennmaradó, tetemes összeg újraosztására tettünk javaslatokat, a legutóbbi olimpiákon legeredményesebben szereplő tizenegy sportágat kiemelve, ám a legkevésbé nem elfeledkezve a többiekről sem."

- Ha a sportpályán ritkábban megforduló London sikerein fölbuzdulva, gyanútlanul betévedne jószerével bármelyik létesítménybe, valószínűleg azt hinné, valamiféle tréfa áldozata. Roskadozó termek, málló vakolatú öltözők, gazzal benőtt futópályák...

" A létesítményhelyzet valóban katasztrofális, és ami a legszomorúbb: elsősorban azokban a műhelyekben áldatlanok a körülmények, amelyek az egész rendszer alapját képezik. Az utánpótlás-nevelésben dolgozó edzők zöme nevetséges bért kap, a szülők terhei mind nagyobbak. Az említett javaslatcsomag – amely, reményeim szerint, hamarosan a kormány elé kerül – éppen ezekre a gondokra fókuszál. "

- A fővárosban különösen súlyos a helyzet. És nem csak a csarnokok, stadionok tekintetében: a szurkolói kötődés is kiveszni látszik egy-egy klub iránt. Készült „Budapest-stratégia”?

"Kétségtelen, hogy itt a legnagyobb probléma, mégis azt mondom: rossz úton járnánk, ha nem egységes egészként kezelnénk az országot. A támogatások meghatározó hányada változatlanul az önkormányzatoktól érkezik a sportba, ugyanakkor a települések is mind nehezebb anyagi helyzetben vannak. Félő, hogy ha megszorításokra kényszerülnek, a sport az elsők között lesz a sorban, amely hiányt szenved. Ezért is elodázhatatlan, hogy új megoldásokat keressünk, amelyek közül a most elkészült javaslatcsomag elindíthatja a kedvező folyamatokat. De javítani kell a tudományos háttéren, előtérbe kell helyezni az orvosi, pszichológiai segítséget, mert ezek nékül ma már nem létezik élsport. Abban bízom, hogy az olimpiai élmények hetek-hónapok, sőt évek múltán is kitartanak, és a figyelem folyamatos marad a sport iránt. Ha így lesz, akkor biztos vagyok benne: Gyurta Dani győzelme, Berki Krisztián elképesztő gyakorlata vagy éppen a kajakosok sikersorozata nem csupán aranyérmekkel gazdagította a magyar sportot."

- A MOB szerepe nemrégiben alapvetően megváltozott: civil köztestületként szinte az egész magyar sport fölé ernyőt von. Az élsport, a parasport, az utánpótlás-, a diák- és a szabadidősport, nem utolsósorban a pénzek elosztása is a bizottság fennhatósága alá tartozik, így nem csoda, hogy amikor híre ment annak, mi mindenre lesz jogosítványuk, innen is, onnan is azt lehetett hallani: képtelenség, hogy megbirkózzanak a feladathalmazzal. Két kérdés vetődik fel: rácáfoltak-e a kételyekre, s ha igen, mi szükség van még a minisztériumi szakállamtitkárságra?

"Ha megengedi, a saját házam tájáról beszélek csak. Ami a cáfolatot illeti, két szóval is válaszolhatnék: igen, rácáfoltunk. Sőt: az eltelt időszak tapasztalatai alapján fogalmazhatnék durvábban, és azt is mondhatnám, kikérem magamnak, hogy a MOB-ot bárki alkalmatlannak tartsa a munka maradéktalan elvégzésére. Az apparátus saját munkatársainkkal, a bizottságba beolvadó köztestületek szakembereivel együttműködve végzi a dolgát, s hogy milyen színvonalon, arra csak egyetlen példa: az olimpiai felkészülés során senki sem hallhatta azt a korábban rendszeres panaszt, hogy nem érkeztek meg a beígért pénzek."

- Visszakanyarodva Londonhoz: gyorsértékelésében azt mondta, az eredmények mellett arra a legbüszkébb, hogy sportolóink magatartása is kifogástalan volt, igazi csapatot alkottak. Ez meglepte?

"Egyáltalán nem, ám sajnos élénken élhet még az emlékezetben, hogy akadtak problémák az utóbbi időszak olimpiáin, legyen elég csak az athéni doppingesetekre utalni. Fazekas Róbert és Kővágó Zoltán sajnálatos ügyét leszámítva, a mostani játékokon, hála az égnek, már minden a sportról szólt. Vagy talán annál is többről. Amikor Gyurta fölajánlotta aranyérmének másolatát elhunyt norvég riválisa családjának, minden jóérzésű ember meghatódott. De akkor is, amikor azt látta, hogy Berki tapsol brit vetélytársa lólengésgyakorlata közben. És sorolhatnám még: Risztov Éva fantasztikus teljesítményét a visszavonulástól a mostani győzelemig, vagy azt, ahogyan a versenyükön már túljutott sportolóink szurkoltak a többiekért. Ha összehasonlítanom a küldöttséget körülvevő londoni hangulatot a négy évvel ezelőtt, Pekingben tapasztalttal, csak annyit mondhatok: ég és föld volt a különbség. Ebben persze tagadhatatlanul szerepet játszottak az eredmények is, az, hogy már a az első napoktól kezdve jöttek a sikerek."

- Évtizedek óta azt hallani, hogy a magyar sportnemzet. Tényleg az?

" Nem vagyunk sportnemzet. Az olimpián remekül szerepeltünk, de az élsport nem kezelhető külön azoktól a mozgásformáktól, amelyeket egészségük megőrzése érdekében végeznek az emberek. A két terület nem alá-fölérendeltségi viszonyban van, hanem egymás kiegészítője. Vagy inkább azt mondom: az kellene, hogy legyen. Majd akkor leszünk sportnemzet, ha megteremtettük a lehetőségét annak, hogy a feltételes módot elhagyhassuk."

- Noha a londoni eredményeket a világhálón kommentelők egy része – hovatartozásától függően – azonnal megpróbált némi keserűséget okozni a „másik oldalnak”, a politika ezúttal, jobbról is, balról is, látványosan rokonszenves távolságtartást mutatott. Irány Európa?

"Ez sem sokkal kisebb öröm, mint a dobogón látni a magyarokat. Azt hiszem, Londonra – és persze már előrenézve, Rióra – gondolva az a legszebb az egészben, hogy a sikereket senki sem próbálja kisajátítani magának. Viszont egy kicsit mindenki a sajátjának érzi azokat. "

(Forrás: nol.hu)