Borkai Zsolt: Fantasztikus kezdés volt, jó magyarnak lenni Rióban!

Borkai Zsolt: Fantasztikus kezdés volt, jó magyarnak lenni Rióban!

2016. 08. 13.
Megosztás

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a riói olimpia félidejében értékelte a magyarok teljesítményét. "Szeretnék köszönetet mondani a Magyar Csapatnak, hiszen egy fantasztikus kezdés volt, jó magyarnak lenni Rióban!" - hangsúlyozta a sportvezető.

"Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak is, hiszen érzi a Magyar Olimpiai Csapat, hogy hatalmas támogatottsága van. Szurkolnak a magyar versenyzőknek, és hála Istennek, eddig sikerült rászolgálnunk a szurkolásra. Rengeteg örömöt szereztek a versenyzőink, és remélem, hogy ez a lendület kitart" - tette hozzá.

A MOB elnöke a vezetői faladatokról is beszélt. "Rengeteg tárgyalásunk van a nemzeti olimpiai bizotttságok elnökeivel, főtitkáraival, és a legfontosabb cél, hogy egy olimpián az elnök minden egyes eseményen ott legyen, és szurkoljon hazája sportolóinak, jelen esetben a magyaroknak. Jó azt látni és tapasztalni, hogy a magyar fiúk, lányok örömöt is okoznak a magyar szurkolóknak" - mondta Borkai Zsolt.

"Régen éltem át ilyen csodálatos pillanatokat, Szász Emesének az olimpiai aranyát például megkönnyeztem. De igazából nem lehet őt kiemelni, hiszen azok a versenyzők, akik már befejezték az olimpiai szereplésüket, mind-mind kitettek makukért. Persze vannak gyengébb szereplések, vannak vesztesek is, de azt gondolom, ettől nehéz egy olimpiai banokságot megnyerni, ettől nehéz egy jó helyezést elérni, és ettől van értéke az olimpiának. Összességgében minden olyan pillanat, ami megdobogtatta a magyar emberek szívét, így az enyémet is, csodálatos átélt pillanat volt" - vélekedett Szöul olimpiai bajnok tornásza.

"Nagyon boldog vagyok, hogy Katinka ilyen fantasztikusan úszott, a három aranyérméhez, az ezüstérméhez gratulálok. A világ lejgobb női sportolói között van egyértelműen, ezt ki kell, hogy jelentsük. Erősíti a Magyar Csapatot, és lendületet is adott a többieknek. Az ő aranyérmei, az úszósport és a vívás sikerei, vagy az atlétikai bronzérem mind-mind azt mutatja, hogy szélesedik ez a paletta, és valóban erőt tud adni a versenyzőknek arra, hogy akkor, amikor megszólítják őket, amikor jön a küzdelem, akkor képesek legyenek jól teljesíteni" - magyarázta a MOB elnöke.

"Bármerre járok, látják, hogy a magyar felirat ott van az öltözékemen, odajönnek hozzám, és azt mondják, a Magyar Csapat fantasztikus. Ott vagyunk az élmezőnyben, jó érzés magyarnak lenni. Nagyon örülök neki, hogy ilyen jó rajtot vettünk, és bízom benne, hogy a folytatás is hasonló lesz. Számtalan olyan sportág van még, ahol esélyesek vagyunk, jó eredményt tudunk elérni, és biztos vagyok benne, hogy a lányok-fiúk ki fognak tenni magukért! Emelt fővel mehetnénk már most is haza, és szerintem a Magyar Olimpiai Csapat még több éremmel, még több helyezéssel és sikerrel utazik majd haza Rióból."

"Rendkívül szimpatikusak a sportolóink, olyan megnyilvánulásaik vannak, ahogy viselkednek, ahogy válaszolnak egy-egy kérdésre, egyértelműen érződik az, hogy nagyon nyitottak, és ez által komoly szeretetet is élveznek a magyar szurkolóktól itt Rióban, és ez egy fantasztikus dolog. Büszke vagyok rájuk. Azt mondtam, hogy akkor lennék elégedett a riói szerepléssel, ha az hasonló lenne - ha nem is sikerekben és eredményekben -, mint a londoni olimpia az egész csapatnak a tartásában, viselkedésében, ehhez pedig jó úton haladunk."

Borkai Zsolt arról is beszélt, mennyire növelheti a riói jó szereplés a magyar sport presztízsét és a 2024-es budapesti pályázat sikerének esélyét. "Legjobban egyértelműen a sikerek segíthetik. Ebben biztosak voltunk már korábban is, hiszen a Magyar Olimpiai Bizottság idestova több mint 120 éve létezik, és az a sok-sok arany-, ezüst- és bronzérem, az a sok siker, amit az olimpiákról hoztunk, az tud a legtöbbet nyomni a latba, én úgy gondolom. Ezért is vagyok büszke, a MOB elnökeként, hogy ennyire sikeres csapat mögött állhatunk, hiszen mi azért dolgozunk, hogy megtegyünk mindent annak érdekében, hogy a versenyzőink nyugodtan készüljenek, és itt az olimpián is meglegyenek azok a feltételek, amivel a legjobb teljesítményt tudják nyújtani."

Galériánkban más videókat is talál.

(MOB)