Ha a szeptember 30-án kezdődő antwerpeni tornász világbajnokságon Berki Krisztián sikerrel állja a kihívók rohamát és a kápás lovon ezúttal is „nyeregben marad”, azonnal kimondható, hogy az olimpiai címvédő versenyzők és egységek – az egy szem Risztov Éva kivételével – 2013-ban is úgy, vagy majdnem ugyanolyan jól végeztek, mint tavaly a versenyek versenyén.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság 48 esztendős elnöke a Telekom Sporthír Szolgálatnak adott interjújában elképesztőnek és egyben biztatónak is nevezte a hozzá hasonlóan olimpiai bajnok „kollégák” idei teljesítményét, ugyanakkor az ismétlés mindenkori nehézségeire is felhívta a figyelmet.

„Tapasztalatból tudom, hogy az olimpia utáni esztendőben borzasztóan nehéz dolog megfelelni az elvárásoknak, a bajnokok többsége a szokásosnál hosszabb pihenőre tart igény, olykor pedig veszélyesen fokozódik a hajlamosság a leeresztésre. E közben a kihívóik arra pályáznak, hogy ha csak egyszer is, de a nagy bajnokok elé kerülhessenek. A skalpok ugyanis rendkívül értékesek. És éppen ezért tartom nagyra a mi bajnokainkat, és a kitartásukat. Gyurta Dani ugyanúgy nyert a VB-n, mint az olimpián, a Londonban duplázó Kozák Danuta a duisburgi világbajnokságon is aranyérmeket vehetett át, ugyanott az egy helyen megváltozott összetételű kajak négyesünk is megőrizte a világelsőségét. Nagyra tartom Pars Krisztián teljesítményét is, akinek a legszebb álma ugyan nem teljesült Moszkvában, és ezért a magyar atlétika első világbajnoki győzelme is várat magára, de az ő sportágában másodiknak lenni is óriási dicsőség. Nem szabad elhamarkodottan rosszul minősíteni a kardozó Szilágyi Áron, valamint a kajakozó Dombi Rudolf és Kökény Roland teljesítményét sem, meg vagyok győződve arról, hogy az idei harmadik helyükön nem fognak sokáig időzni. Örülnünk kell annak, hogy a 2008-ban nem túl jól teljesítő, a 2012-es nyári játékokon viszont a várakozást felülmúló magyar sport lendületben marad, és a londoni bajnokainkra Rió de Janeiróban is számíthatunk. A sport azonban, mint tudjuk, nem mindig kiszámítható, és ez is a szépségei közé tartozik. Törvényszerű, hogy a bajnokok nem mindig tudnak nyerni, így a pályafutásuk sem „örökké” felfelé ívelő, a sikert kudarc követheti, a kudarcot meg újabb diadal. Igaz a mondás, hogy nehéz olimpiát nyerni, de még nehezebb a következő olimpián is a legjobbnak lenni”

Bizakodásra adhat okot, hogy a magyar sikersportágak egy részében az ifjúsági és a junior korosztály jeles képviselői már most is az oroszlánkörmeit mutogatják. Nem tudni, mire viszik, de ha így folytatják, rájuk is számtani lehet a 2016-os, majd a 2020-as nyári játékokon.

„Erről két dolog jut az eszembe - folytatta gondolatmenetét Borkai. - Az első az, hogy London magyar bajnokai szinte kivétel nélkül az elismerésre méltó hazai utánpótlás rendszerből kerültek ki, és annak a kedvezményezettjei közé tartoztak. Ami pedig a versenyzők életkorát illeti, nos, én a 30, vagy a 35 éven felülieket sem írnám le. Közülük még sokan követhetik a német Birgit Fischer példáját, aki egy személyben volt a kajaksport legfiatalabb és a legidősebb olimpiai bajnoka, miután az első aranyérmét 18, az utolsót pedig 42 esztendősen vehette át! Hat olimpián nyolc aranyérmet sikerült összegyűjtenie. Mindent összevetve: én nagyon bízok a londoni hősök kitartásában és újabb sikereiben, de abban is, hogy ezt a kivételes társaságot új ászok egészítik majd ki a következő nyári játékokon. Az ifjú titánokkal „megspékelt” londoni bajnokok csapata sokra viheti, de számszerű jóslatokba nem bocsátkozok, mert egyszer már pórul jártam.”

Néhány nappal ezelőtt az 1988. évi szöuli olimpiai játékok magyar győzteseit köszöntötték. A korabeli filmkockákon feltűnt a bajuszos és nagyon szikár Borkai Zsolt is, aki a kápás lovon pedánsan végrehajtott szabadon választott gyakorlatával 10 pontos bírói osztályzatot érdemelt ki, azzal pedig ötkarikás aranyérmet. Vajon mit érne az egykor világelső kűr a mai specialisták versengésében?

„Fogós kérdés! Nagyot változott a tornasport negyedszázad alatt, átalakították a versenyrendszert és megreformálták a pontozás kódexét is. Már régen nem 10 pont a maximum és megtehető az, hogy egy versenyző egyetlen szerre „szakosodva” mindent egy lapra tehessen fel. Más dolog, hogy az értékelés a kívülállók számára nehezen követhetővé vált, de ez más sportágakban is problémákat okozott. Előny viszont, hogy az új értékelési rendszer folyamatosan újításokra készteti a tornászokat, nehezebbnél nehezebb elemek megtanulására, majd azokból elképesztő kombinációk kivitelezésére. A kérdésre válaszolva viszont azt kell mondanom, hogy az 1988-as olimpiai aranyérmes gyakorlatommal érzésem szerint most már nem tudnék kijutni az olimpiára, de ha még egyszer 23 éves lehetnék, a mai kihívások engem is kellőképpen ösztökélnének. Egy dolog nem változott meg a lólengésben. Akik felsőfokon tudják bemutatni a páros körzéseket a kápán és azok között, azoknak a legnehezebb elemek bemutatásával sem gyűlik meg a bajuk.”

Borkai Zsolt egy-egy alkalommal nyert olimpiai aranyérmet, lett világ- és Európa-bajnok, továbbá ugyancsak egyszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára az egyetemista és főiskolás sportolók legnagyobb nemzetközi versenyén, az Universiadén. A duplázások viszont elmaradtak.

„Így terveztem – vágja rá tréfálkozva, de aztán az igazi ok felelevenítésével folytatja: - Egy évvel a szöuli olimpia után betelt a pohár, amikor a térdem a szó szoros értelmében szanaszét szakadt. A sokadik súlyos sérülésem után már nem éreztem magamban erőt a folytatáshoz, a ledőlt épület újjáépítéséhez. Ha ez akkor nem történik meg velem, talán az egyik nagy versenyen a második aranyérmemet is megszerezhettem volna, de ez csak egy feltevés. Az viszont konkrétum, hogy nem 1989-re terveztem a búcsúzásomat, szerettem volna ott lenni a barcelonai olimpiai játékok résztvevői között is. Annak viszont utólag is örülök, hogy a csúcson hagytam abba a versenyzést, és ezért hiányérzetem sincs az elmaradt duplázások miatt.”

Pontosan emlékszik arra, hogy 25 évvel ezelőtt a szöuli olimpiai bajnoki cím milyen anyagi elismerést jelentett a számára, világosabban fogalmazva: hány forint volt a győztesek jutalma?

„Ötszázezer forintot kaptam az aranyéremért és ehhez jött még nyolcvanezer, mert a csapatunk a pontszerző hatodik helyen végzett. Ebből lakást nem vehettem volna, mert amikor ezt három évvel korábban már megtettem, és egy 49 négyzetméteres saját otthonhoz jutottam, bizony már akkor is közel 800 ezer forintot kellett előteremtenem. Befektetésre nem gondoltam, de amikor 1989-ben kiköltöztem Németországba dolgozni, vehettem magamnak egy autót. Mint olimpiai bajnok, az akkori törvények szerint vámmentesen hozhattam volna haza az Opelemet, de időközben már a vásárlásnál olyan nagy kedvezményt kaptam, hogy a kínálkozó lehetőséget végül nem is használtam ki.”

A londoni bajnokok ehhez képest tavaly búsásnak is nevezhető pénzjutalomban részesültek, négy éves erőfeszítéseik méltó anyagi elismeréseképpen. A bajnokok bajnokai tucatnál is több autót vehettek volna a tekintélyes sommából, ráadásul nem is akármilyeneket, mégsem irigyelték őket, csak ünnepelték és újabb nekifutásra bíztatták a nagy kedvenceket.

„Az elismerés mértéke elsősorban annak volt köszönhető, hogy a magyar sport az elmúlt másfél-két évben soha nem látott állami támogatásban részesült, ahogy az lesz a következő évben is. A támogatás nem a Magyar Olimpiai Bizottságnak, hanem az egész magyar sportnak szólt és szól a jövőben is. Hatalmas összegek áramlottak be a sportélet legkülönbözőbb területeire és ennek a jótékony hatása egyértelműen érezhető is. Az olimpiai bajnokok és velük együtt a mestereik elismerése a megnövekedett lehetőségeinket tükrözte, és annak mértékét senki sem kérdőjelezte meg azon a kormányülésen, ahol meghívottként a javaslataimat előterjesztettem.”

A végéhez közeledő 2013-as esztendőben nem csupán a sportolók, hanem a hazai sportélet legnagyobb, az integrációs folyamatok lezárulása után központi helyzetbe került civil sportszervezete, a MOB is vizsgázott, és vizsgázik az év hátralévő három hónapjában is. Mint a megnövekedett létszámú „csapat kapitánya” hogyan értékeli a Magyar Olimpiai Bizottság idei teljesítményét?

„Osztályozásra semmiképpen sem vállalkoznék, de azt büszkén jelenthetem ki, hogy a magyar sportmozgalom irányítását és annak kiszolgálását a legjobb tudásunk szerint igyekszünk megtenni, és úgy érzem, hogy egészen jól. Nekünk egy bonyolult rendszert kell működtetünk, de ehhez nagyon komoly támogatást is kapunk. Ami nehézséget okoz, az a különféle ágazatok egymás mellettiségének kezelése. Az egyensúlyozás, máskor pedig a helyes arányok kialakítása. Úgy kell irányítanunk és meghozni a döntéseinket, hogy egyetlen terület se érezhesse háttérbe szorítottnak magát, vagy gondolhassa azt, hogy a másik az ő kárára cselekedne. Küzdelmek persze vannak, a lobbik is erősek, így a kormányozás sem mindig egyszerű feladat. Mint elnöknek, ebben sokszor kell igazságtevő szerepet vállalnom, és nem titkolom, hogy az egyeztetések olykor kimerítőek. Sok pénzzel gazdálkodunk, de olykor úgy tűnik, hogy a sok is kevés, mert nem csak az állami támogatás növekedik, hanem az igények is.”

A MOB vezérkarában négy szöuli olimpiai bajnok is tevékenykedik. Borkai Zsolt elnökként, Szabó Bence főtitkárként, Fábián László sportigazgatóként, Gyulay Zsolt pedig az elnökség tagjainak a sorában. Mind ez a véletlen műve, vagy a tudatos csapatépítés eredménye?

„Nem volt előre lefektetett forgatókönyv, tényleg a véletlen művének nevezhetem, hogy a kardvívó olimpiai bajnok és az öttusában aranyérmet nyert egykori csapattársam mostanra a munkatársam lett. Bence és Laci is lelkesen és jól végzi a munkáját, ebben a környezetben is bizonyítani szeretnének. Egy nagyon jó csapat tagjaivá váltak, komoly feladatok megoldása vár rájuk. Szeretek velük dolgozni, mert értik a dolgukat.”

Borkai Zsolt 2006 óta Győrnek, az ország hatodik legnépesebb településének a polgármestere, immár harmadik éve országgyűlési képviselő, a FIDESZ frakciójának tagja, és ugyancsak három esztendeje annak, hogy megválasztották a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének. Pontos időbeosztás, felkészültség és jó fizikum, nem utolsó sorban pedig a munkastílusához jól alkalmazkodó segítőtársak kellenek ahhoz, hogy egyszerre három színtéren is jól tudjon teljesíteni.

„Sokat dolgozom, bevallom, olykor érzem is, hogy a teljesítőképességem határához érkeztem, ezért fokozottan vigyáznom kell arra, hogy a fáradtság ne menjen a jó teljesítés rovására. Jövő áprilisban változik a helyzet, kisebb lesz a teher, mert nem indulok el az országgyűlési választásokon, de szeretnék továbbra is Győr Megyei Jogú Város polgármestere lenni, ha az ott élő polgárok újra a támogatásukról biztosítanak. A képviselői pályafutásom így nem lesz hosszú, de arra büszke vagyok, hogy a városomért ebben a tisztemben is sokat igyekeztem tenni.”

A hosszú beszélgetést egy személyes kérdés és az arra adott válasz zárta. Mi volt Borkai Zsolt számára a magyar sportban az év legemlékezetesebb pillanata?

„Nem titkolhatom és nem is akarom eltitkolni az elfogultságomat. Nos, nem csupán azért, mert az olimpiai bajnok Gyurta Dani nagylányom Petra kedvese, de az ő Barcelonában, a 200 méteres mellúszásban megvalósított világbajnoki mesterhármasa jelentette számomra azt a kivételes és felejthetetlen momentumot, amely ismét a sportolói nagyságát bizonyította.” – mondta befejezésül Borkai Zsolt, a MOB elnöke.

(Forrás: Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)