Újra összeállt a magyar sport parlamentje, Wladár Sándor alelnök lett

Bővített kiadás

2020. 12. 23.
Megosztás

Akár a Harmonia caelestis-t is adhattuk volna címnek ehhez a cikkhez — kis játékkal a javított, illetve bővített kiadás szavakkal —, hiszen aki elolvassa Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnokunk könyvét, tényleg mennyei harmóniát vél benne felfedezni.

A ’90-es évek második felétől egészen a 2012-es olimpia ötödik helyéig el voltunk kényeztetve — utána is, azóta is vannak szép pillanatok, de az más —, már ami a vízilabdát illeti. Biztos valami egészen speciális égi konstelláció lehetett akkor, amikor a Kemény-legények a világra jöttek, hiszen ennyi géniusz egy csapatban ritkán fordul elő, az meg pláne, hogy közöttük még tényleg „mennyei harmónia” is legyen. Mind megérdemelnének egy-egy könyvet, hiszen ahány sors, annyi út az aranyig. Viszont már az ókori rómaiaktól tudjuk, hogy mindig vannak primus inter pares-ek, és nem mindenki érezheti úgy, hogy életének története és gondolatai a Gutenberg-galaxisba való, plusz Csurka Gergely is megénekelte sokszor, sok helyen e nemes kompániának a történeteit. Nos, Kiss Gergő nem gondolta így, és tollat ragadott – és milyen jól tette!

Ahogy fentebb említettük, mindig vannak elsők az egyenlők között. Ilyen volt Benedek Tibor, Kásás Tamás és Kiss Gergely is. Közülük utóbbi kettő gondolta úgy, hogy életük története nyomtatásba való. Kása könyve a londoni olimpia után jelent meg, Kiss Gergőére pedig 2014-ig kellett várni, és sikerét bizonyítja, hogy idén kijött belőle a bővített kiadás is.

És valóban bővítette, mert az első, hat évvel ezelőtt megírtakhoz nem nyúlt hozzá. Még azokhoz a részekhez sem, melyeket utólag átírt a sors. Tavaly, 2019 végén tette ki Gergő közössági oldalára a kérdést: szeretné-e a nagyközönség, hogy újra kiadják a könyvét? Nos egy diktatúra országgyűlési választása nem hozna olyan sima eredményt, mint a fent említett kérdésre érkező reakciók, így a nyomdagépeket beizzították, és mivel hősünknek az elmúlt hat éve sem telt eseménytelenül, grátiszként megkaptuk hát ezeket a történeteket is.

Alapos munka és minden sorát élvezet olvasni. A könyv egyik nagy erénye — az őszinteségen kívül — a „lábjegyzetek”, vagy nevezzük inkább „kommentároknak”. Egy-egy biográfiánál, főleg, ha azt maga írja az illető, mindig csak az ő nézőpontját kapjuk meg, az ő impresszióit. Kiss Gergő könyvében ehhez képest megszólalnak a pályatársak, barátok, edzők, színészek, számtalan olyan ember, akiknek élete valahogy összekapcsolódott olimpiai bajnokunkéval. Közülük is talán a legfontosabb megszólaló Gergő felesége, Valkai Anna. Az a fajta őszinteség, ahogy ő elmeséli, miként élte meg közös életük egy-egy állomását, mutatja be a hátteret, erősíti azt a szabályt, hogy minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll. Kettőjük kapcsolata minden mélységével és magasságával igazán példaértékű, ahogy gyermekeikhez fűződő viszonyuk is.

Akik a Kemény-legények kalandjain nőttek fel, azok számára igazi kincs lesz ez a könyv, akár Kiss Gergő volt a kedvenc játékosuk, akár nem. Az első kiadás óta eltelt hat évben sok minden történt Gergővel, időközben háromgyerekes apa lett, de elvesztett számára fontos embereket is. Egyiket sem lehet száraz szemmel olvasni. Ám a humora és az — most szigorúan jó értelemben vett — életvezetési tanácsai mind-mind olyan dolgok, amik miatt egy nem vízilabdafanatikusnak is hasznos olvasmány lehet a könyv, ha a kezébe kerül. Szinte kezdjük is sajnálni, hogy a többiekről ilyen kiadvány nem született, de reméljük, Gergő nem hagyja abba, és ha nem is 2024-ben, de olvashatjuk még gondolatait. Hiszen nem csak nagybetűs bajnok ő, hanem nagybetűs példakép is, olyan ember, akiből sokkal több kellene a világban, hiszen árad belőle az a bizonyos mennyei harmónia is.

(MOB; képek: MOB, MTI, Kiss Gergely Facebook- és Instagram-oldala)