Remekül kezdte a napot a magyar párbajtőrcsapat, hiszen három tussal, 45–42-re legyőzte Koreát a negyeddöntőben. A legjobb négy között Franciaországgal kellett vívniunk a mieinknek a fináléba kerülésért. Európai riválisunk túl erősnek bizonyult, a magyar csapat öt tussal kikapott, így a bronzéremért vívhatott Ukrajna ellen, amelyet a másik ágon Olaszország győzött le nagyon simán.

A bronzmérkőzést óvatosan kezdte mindkét csapat, az első két asszóban nem is volt érvényes találat. A Boczkó Gábor helyére belépő Somfai Péter viszont megnyerte a harmadik asszót 2–1-re, így nálunk volt az előny. A következő három asszóból kettőt a mieink nyertek, 12–9-et mutatott az eredményjelző. Imre Géza a tőle megszokott tusokban gazdag asszót vívott utolsóra, Anatolij Herej azonban jobb volt nála (12–11).

Somfai magabiztosan, három tussal legyőzte Makszim Hvorosztot, így öttel vezettünk az utolsó asszó előtt, amikor Rédli Andás lépett pástra Bogdan Nikisin ellen. Az ukránok legjobbja kis híján kiegyenlített, két másodperccel a vége előtt Rédli azonban bevitt egy egylámpás találatot, ezzel eldöntötte a bronzérem sorsát – 39–37 ide, megvan a bronz!

„Édes teher volt, nagyon örülök, hogy beállhattam a végére, készültem is rá. Az pedig külön öröm, hogy az ukránok ellen került erre sor, mert szeretek ellenük vívni – mondta a bronzmérkőzés után Somfai Péter a mob.hu-nak. – Megpróbáltam kizárni a közeget, amiben sokat segített, hogy voltunk már itt egy világkupán évközben. Fantasztikus volt a közönség, nem is emlékszem rá, hogy vívtam-e valaha ilyen szurkolók előtt. Szerencsére az olaszok annyira megverték az ukránokat, hogy nehezen tudtak felállni a vereségből. Ami nagyon fontos volt, hogy az elején meg tudtuk szerezni a vezetést, és tudtuk tartani.”

„Szerencsére az elején magabiztos voltam, adogattam a tusokat. Amikor már érezte Nikisin, hogy ég a ház, elkezdett agresszíven lerohanni, ami egy borzasztó fegyver – értékelt Rédli András honlapunknak. – Minden mindegy alapon jött előre, az első három kapott tus után meg is illetődtem, megborított lélektanilag. De a végén helyén volt a szívem, amikor elkezdett jönni előre hat másodperccel a vége előtt, beléptem és a szeme közé vágtam úgymond a pengémet. Nagyon örülünk ennek a bronzéremnek. Kétszer szúrták el a bal karomat és a bal lábamat, szóval szerencséjük is volt a franciáknak, ha visszatérhetek az elődöntőre. A helyén tudom kezelni, az a jó, ha a szenvedélyesség kijön, mert az engem inspirál.”

„Lett még egy pár ősz hajszálam... – mosolygott a bronzmeccs után Imre Géza, aki beszélt az egyéni döntőjéről, melyet négy tus előnyről veszített el. – András vagánysága hozta ezt ezt a találkozót végül, adott egy olyan tust, amire a teremben senki sem számított. Próbáltam magam túltenni rajta, de reggelente néha még felriadok, hogy nem sikerült beadnom azt az egy tust, ami az aranyhoz kellett volna. Nagyon örülök annak, hogy egy győzelemmel zártunk. Boldog és elégedett is vagyok. Nincs értelme tovább gondolkodni rajta, büszke vagyok a két éremre. A koreaiak közül többen megöleltek, és mondták, hogy ez volt az utolsó meccsük. Úgy érzem, ők is elismerik azt, amit itt véghezvittem.”

(Ilku Miklós jelenti Rióból)