Mennyit ér a hét olimpiai kvóta?

Deák Bárdos kikapott a nyolcaddöntőben, és kiesett

2012. 08. 06.
Megosztás

Deák Bárdos Mihály második, nyolcaddöntős mérkőzésén kikapott a kötöttfogású birkózók 120 kg-os súlycsoportjában a londoni olimpia hétfői versenynapján.

A 37 éves magyar versenyző a nála tíz évvel fiatalabb svéd Johan Euren ellen lépett szőnyegre a nyolc közé jutásért. Deák Bárdos kínai, míg Euren kazah birkózó ellen nyert első meccsén.

A nyolcaddöntőben értékelhető akció híján másfél perc elteltével a kékmezes svédnek kellett térdelő állást elfoglalnia. Deák Bárdos a rendelkezésére álló 30 mp alatt nem tudott vele mit kezdeni, így a 2010-ben Eb-bronzérmes Euren 1-0-ra nyerte az első menetet.

Hasonló volt a helyzet a második menetben, az eredménytelen tusakodás után Deák Bárdos ment le parterhelyzetbe. Hiába próbált menekülni, svéd riválisa összefogta, s megpörgette, amiért két pontot kapott, s ezzel megszerezte a győzelmet.
Az ötszörös vb-ezüstérmes, negyedik olimpiáján szereplő Deák Bárdos abban az esetben folytathatja a küzdelmet a vigaszágon, ha Eugen bejut a döntőbe.

Deák Bárdos Mihály legyőzője kikapott az elődöntőben a kötöttfogású birkózók 120 kg-os súlycsoportjában a londoni olimpia hétfői versenynapján, így a magyar sportoló számára befejeződött a küzdelem.

A 37 éves Deák Bárdos a nyolc közé jutásért a nála tíz évvel fiatalabb svéd Johan Eurentől szenvedett vereséget. Euren a negyeddöntőben a tavaly vb-harmadik iráni Bashir Asgari Babajanzadeh Darzi ellen is nyert, a fináléba jutásért azonban három menetben kikapott a 2006-ban világbajnok észt Heiki Nabitól.
Ez azt jelenti, hogy a negyedik olimpiáján szerepelő, ötszörös világbajnoki ezüstérmes Deák Bárdos nem került vigaszágra.

A kötöttfogásúak közül hétfőn Módos Péter (55 kg) bronzérmet szerzett, Bácsi Péter (74 kg) pedig sérülés miatt kikapott a nyolcaddöntőben. Kedden a 66 kg-os Lőrincz Tamás lép szőnyegre.


(Forrás: MTI)