Igaznak bizonyultak a szerb médiában szerdán megjelent hírek, Douchev-Janics Natasa sajtótájékoztatón vett részt csütörtök délben a belgrádi Zira szállodában, és Vlade Divaccal, a Szerb Olimpiai Bizottság elnökével, valamint Mirko Nisoviccsal, a Szerb Kajak-kenu Szövetség első emberével közösen bejelentették: a jövőben Szerbia színeiben versenyez.
„Hazatérek! Egy hónapon belül visszaköltözök Szerbiába, és a zimonyi klubban fogok versenyezni” – jelentette be mai belgrádi sajtótájékoztatóján Douchev-Janics Natasa.
„Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérek szülőhazámba. Tizenegy évvel ezelőtt nem voltak megfelelőek a feltételek az élsporthoz, ezért távoznom kellett, de mindig vissza akartam térni, hogy a szerb színeket képviselhessem. Az olimpiai bizottságban megfelelő emberek kerültek pozíciókba, akik helyén kezelik a sportot. Én már a távozásomkor is ugyanazt a minimumot szerettem volna megkapni, amit most. A riói olimpia még messze van, ezért egyelőre a jövő évi Európa- és világbajnokságra készülök. Remélem, érmeket nyerek Szerbiának. Persze később szeretnék ott lenni az ötödik olimpiámon is” – fogalmazott a kajakos.
Douchev-Janics arra is kitért, hogy: „Magyarországon igazán sose találtam fel magam teljesen, noha nem tagadhatom, hogy Magyarországnak örök hálával tartozom”.
A magyar színekben három olimpiai bajnoki címet szerző versenyző a magyar szövetséggel múlt héten közölte távozási szándékát és akkor röviden a Nemzeti Sportnak kommentálta is döntését, de nagy nyilvánosság előtt hivatalosan ma jelentette be, hogy visszatér szülőhazájába, Szerbiába.
A csütrötöki sajtótájékoztatón részt vett Vlade Divac, a Szerb Olimpiai Bizottság elnöke és Mirko Nisovics, a Szerb Kajak-kenu Szövetség első ember is, de arról egyikük sem kívánt beszélni, hogy állnak az egyeztetések a magyar szövetséggel.
Ábrahám Attila, a magyar szövetség (MKKSZ) főtitkára a héten még arról beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy egyelőre nincs egyezség a két ország szövetsége között, márpedig ha az MKKSZ nem adja áldását, akkor Douchev-Janics még két évig nem versenyezhet szerb színekben.
A Magyar Szó vajdasági napilap helyszínen tartózkodó tudósítója arról tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t, hogy a mai sajtótájékoztatón már kész tényként kezelték a versenyző hazatérését, vagyis valószínűleg már tudják, mi a módja a megegyezésnek, de erről nem akarnak a nyilvánosság előtt beszélni. Sőt, a lap Divacot idézi egy fontos, általunk nyitottnak hitt kérdésben: „az eddigi tárgyalások során a magyar szövetség semmilyen, így anyagi feltételhez sem kötötte Natasa versenyzési jogának kiadatását”. A sportvezető szavait egyértelműen múlt időbe helyezték, így feltételezhetjük azt, hogy a magyar és a szerb fél részéről nem maradt a jövőben nyitott kérdés a Janics-ügyben.
Douchev-Janics elmondta, jövő héten Magyarországon is sajtótájékoztatót tart.
A palánkai születésű kajakos Szeged után a jövőben a belgrádi székhelyű zimonyi klubban folytatja pályafutását, edzője a férje, Andrian Douchev lesz, szerb színekben 2013-ban versenyezhet újra. Janics Natasa korábban, még 2000-ben szerb színekben 4. helyen végzett a sydneyi olimpián.
Vlade Divac, a Szerb Olimpiai Bizottság elnöke szerint a Magyar Kajak-kenu Szövetség eddig nem kötötte semmilyen, így anyagi vonatkozású feltételhez sem
„Magyarországi sportbarátainkkal nem volt nehéz megegyezni a Natasa jövőjével kapcsolatos kérdésekben. Sokat tettek érte, amikor itt senki sem segítette, ő pedig remek eredményeivel, a legjelentősebb versenyeken nyert több mint negyven éremmel, közöttük hat olimpiai éremmel, járult hozzá a világszerte nagy tiszteletnek örvendő magyar kajaksport hírnevének öregbítéséhez. Az olimpiai bizottság és a hazai szövetség a lehető legjobb feltételeket biztosítja Natasának, és reméljük, hogy az ő hazatérése nagy lendületet ad a szerb kajaknak. Ismétlem, az eddigi tárgyalások során a magyar szövetség semmilyen, így anyagi feltételhez sem kötötte Natasa versenyzési jogának kiadatását” – idézi a Magyar Szó Divacot.
(Forrás: NSO)