„A magam munkaterületén is azt tapasztalom, hogy az akut és a túlterheléses sérülések száma megállíthatatlanul növekedik, amelyet a sportorvos szakma minden igyekezete ellenére is egyre nehezebben tud követni. A kiváltó okok eltérőek a versenysport legmagasabb régióiban, illetve az amatőr sportolók körében. Manapság egy igazi focista nagyágyúnak évente 80-85 alkalommal kell - lehetőleg káprázatos teljesítményt produkálva - megfelelnie a várakozásoknak, mondhatnám úgy is, hogy megszolgálnia az olykor sok százmilliós vételi árát. Gondoljunk csak arra, hogy milyen terhelést jelenthet átlagosan úgy másfél hetente csúcsra járatni a szervezetet, de arról se feledkezzünk meg, hogy a folyamatos kizsigerelés közben fennáll a túlterhelés veszélye is. A szövetek alkalmazkodási és regenerációs képessége nem határtalan, ám ha megtörténik a baj, a sportorvosoktól szinte mindenhol azt várják, hogy rögvest „dobják be magukat”és vegyék elő hamarjában a gyors felépülést elősegítő „csodaszereiket”.

A tét és a nyomás óriási, és már nem is lesz kisebb. Az amatőrök természetesen nincsenek kitéve ehhez hasonló veszélyeknek, náluk sokkal inkább a felkészületlenségre, a túlvállalásra, valamint a rosszul megválasztott, olykor sajnos silány minőségű sporteszközökre, elsősorban a nem megfelelően megtervezett edző - és a futócipőkre vezethető viszont a sérülések oka.” – hangsúlyozta Dr. Hidas Péter, aki a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség orvosi bizottságának tagjaként is tevékenykedik.

Egy közelmúltban napvilágot látott tanulmány megállapítása szerint a nyári olimpiai játékok műsorán szereplő sportágakban bekövetkezett sérülések számát összegezve a labdarúgás és a kézilabda az „éllovas”, szorosan nyomában a kerékpározással, a röplabdával és a tenisszel. Vajon ugyanez a helyzet Magyarországon is? – kérdezte a sportorvostól a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársa.

„A panaszosok és a gyógyításra szorulók többsége idehaza is ezeket a sportágakat űzi, és ehhez még annyi kiegészítést tennék, hogy a legtöbb paciensünk alsó végtagi, tehát térd, boka és lábfeji sérülésekkel keresi fel a kórházunkat. A „legkényesebb pont” a térdízület, a stabilitását és a zavartalan működését megakadályozó porc- és szalagsérülésekkel.”

Sportberkekben azt mondják: a sérülésnél csak a rásérülés rosszabb, amikor egy hónapon belül ugyanazon a helyen ugyanolyan kóros elváltozás következik be. Adódhat ez az eredeti sérülés súlyosságának alábecsüléséből, a helytelen vagy félbehagyott rehabilitációból, de a javasoltnál jóval korábbi újrakezdésből is.

„Olykor kemény csatákat kell vívnunk a türelmetlen edzőkkel, akik egyre csak azt hajtogatják, hogy „Doki, ne csináld már ezt!” , meg azt, hogy szükség van a srácra, nélküle nem tudunk kiállni. Érdekes dolog, hogy magukkal a versenyzőkkel, a sportapukákkal és anyukákkal sokkal könnyebben tudunk szót érteni, pedig a szívük mélyén ők is azt szeretnék, hogy a kényszerszünet minél előbb befejeződjék.”

Dr. Hidas Péter végezetül a magyar sportorvoslás tudásszintjéről és a munkájuk eredményét meghatározó műszaki, valamint infrastrukturális feltételekről is szót ejtett.

„Idehaza dolgozó kollégáim nevében is büszkén mondhatom el, hogy a szakmai felkészültség foka kiállja a nemzetközi megmérettetést. Ugyanezt viszont a jelenleg rendelkezésünkre álló műszeres háttérről és a létesítményekről már nem lehet állítani. Tapasztalható előrelépés, de így is sok a hiányosság, nagy a lemaradás. Jelentős fejlesztésekre lenne szükség, hogy a sportolókhoz hasonlóan mi is versenyben tudjunk maradni”

(Forrás: Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)