Dr. Magyar Zoltán a Prima Primissima a Magyar Sport-kategóriában

Dr. Magyar Zoltán a Prima Primissima a Magyar Sport-kategóriában

2018. 12. 08.
Megosztás


Idén immáron 16. alkalommal adták át a Prima Primissima-díjakat a MÜPÁ-ban, ezúttal 10 kategóriában. A Magyar Sport-kategóriában dr. Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász, a MOB elnökségének tagja, a néhány nap múlva 65. születésnapját ünneplő Nemzet Sportolója kapta a megtisztelő elismerést.

„Magyar Zoltán 1965-től 1980-ig a FTC tornásza volt. 1972 és 1980 között 33 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Elsősorban lólengésben volt eredményes, a magyar férfi tornasport kiemelkedően eredményes képviselője. Edzőjével, Vígh Lászlóval számos új technikai elemet dolgozott ki, nevéhez fűződik az orsó, a szökkenő-vándor és a róla elnevezett elem, a Magyar-vándor első bemutatása. Pályafutása alatt három világ- és három Európa-bajnoki aranyérmet nyert. Részt vett az 1972-es müncheni, az 1976-os montreali és az 1980-as moszkvai olimpián. 1976-ban és 1980-ban lólengésben olimpiai bajnoki címet nyert. 2015-ben a Nemzet Sportolójává választották” – állt a méltatásában.

A Magyar Torna Szövetség elnöke - a MOB korábbi alelnöke - az olimpia.hu-nak elmondta, hogy nehéz összehasonlítani az ő és a mai kor kimagasló sportolójának, Kozák Danutának a teljesítményét. A kajakozónő az ő számára nagy példakép. A díjat többek között köszönheti edzőjének, Vígh Lászlónak és edzőpartnerének, Sivadó Jánosnak.


A kategória két Prima-díjasa Kozák Danuta, ötszörös olimpiai bajnok kajakozó és Vereczkei Zsolt háromszoros paralimpiai bajnok úszó lett.

Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke a díjátadó gálán pénteken elmondta: az idén 16 éves alapítvány erkölcsi és anyagi támogatás terén is egyedülálló. A díj jelentős hozzájárulást jelent a kulturális sokszínűség megőrzéséhez, a nem termelői szférában dolgozó tudósok, művészek, köznevelők és sportolók elismeréséhez, munkásságuk megismertetéséhez. „Mindannyiukban közös, hogy kimagasló tehetségük sok éven át, akár egész életen át tartó kemény munkával és áldozatvállalással párosul” – hangsúlyozta az elnök.



Az elmúlt évek alatt 480 Prima és Primissima-díjat adtak át – idézte fel, hozzátéve: a jelöltek, a díjazottak kiválasztásánál mindig a teljesítmény volt a meghatározó.

Az eseményen részt vett többek közt Áder János köztársasági elnök, dr. Kásler Miklós sportért is felelős emberi erőforrás-miniszter, valamint Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, 2015 Prima Primissima-díjasa.

Dr. Magyar Zoltán december 13-án ünnepli 65. születésnapját. Isten éltesse a Nemzet Sportolóját!

(MOB/MTI, fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, Róth Tamás)