Dr. Merkely Béla: Várjuk a jelentkezőket a 2017-es vizes vb egészségügyi csapatába!

Dr. Merkely Béla: Várjuk a jelentkezőket a 2017-es vizes vb egészségügyi csapatába!

2016. 03. 24.
Megosztás

Az év végéig fel kell állnia a 2017-es vizes világbajnokság orvosi, egészségügyi hátterét biztosító, mintegy 600 fős csapatnak – mondta Dr. Merkely Béla, a stáb vezetője, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese, a MOB Orvosi Bizottságának tagja az egyetem honlapjának.

„Magyarországon ekkora sportesemény még nem volt, és a vizes vb összességében is a világ harmadik legnagyobb sportrendezvénye, így hatalmas a megtiszteltetés, de a feladat is, melyhez több partnerrel együtt kell működni” – hangsúlyozta Dr. Merkely Béla. A Traumatológiai Tanszéken és az Uzsoki utcai Kórházon kívül a fő együttműködő partner az Országos Mentőszolgálat, az élővizes eseményeken a vízimentők, valamint a Magyar Antidopping Csoport.

A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója a 2015-ös kazanyi úszó-világbajnokságon szerzett tapasztalatok alapján arra számít, hogy több ezer esetet kell majd ellátniuk. Az egyszerű gyomor-bélrendszeri panasztól az eszméletvesztésen át a hirtelen szívhalálig mindenre fel kell készülni. Külön kihívást jelent majd a vb-hez kapcsolódó Masters Világbajnokság, melyen szenior versenyzők mérik össze a tudásukat, akik között akár százéves résztvevők is lesznek.

A 200 szakorvoson és 200 szakápolón felül 200 orvostanhallgató, vagy kezdő orvos önkéntest is keresnek, mind a fő eseményre, mind az ahhoz kapcsolódó Masters Világbajnokságra. „Életre szóló élmény részt venni egy ekkora nemzetközi sportesemény egészségügyi stábjában, közvetlen közelről látni az eseményeket és világnagyságok egészségügyi ellátását támogatni, így buzdítok minden sport iránt érdeklődőt a jelentkezésre” – hangsúlyozta Dr. Merkely Béla.

Az önkéntesektől nem várják el, hogy önálló döntéseket hozzanak, de meg kell tudniuk kezdeni adott esetben egy újraélesztést, valamint fel kell ismerni, hogy baj esetén milyen betegellátási láncot kell elindítani.

A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika nyolc éve foglalkozik sportkardiológiával. A sportolók kardiovaszkuláris terhelhetőségére a 2008-as pekingi olimpián Kolonics György halála irányította rá a figyelmet, ezt követően fogalmazódott meg, hogy szisztematikus kardiális vizsgálatra van szükség az élsportolók esetében. A halálesetet követően a klinika segítségével minden további kiutazó sportolót megvizsgáltak, mára pedig általánossá vált a sportolók kardiális szűrése, melynek része már minden esetben a szívultrahang-vizsgálat, valamint egyes rizikófaktorok megléte esetén a szív CT és MR vizsgálatok.

Az egészségügyi csapatba erre a linkre kattintva lehet jelentkezni.

(semmelweis.hu/Dobozi Pálma-MOB, fotó: Semmelweis Egyetem/Kovács Attila)