Kilencvenkilencedik névnapját ünnepli a magyar olimpiai mozgalom legidősebb, élő ötkarikás bajnoka, a Kaliforniában élő dr. Tarics Sándor. Az 1936-os, berlini játékokon győztes magyar vízilabda válogatott tagja, a továbbra is kitűnő egészségnek örvendő Sándor bácsi köszönettel fogadta a mob.hu névnapi megemlékezését.

„Itt, Amerikában a névnapokat senki nem tartja számon, de még a születésnapokat sem! Így csak néhány otthoni, illetve itteni magyar barátom telefonhívása emlékeztet a régi, szép időkre, amikor még én is a Sándor-József-Benedek napokat ünnepeltem.”

- Arról tud valamit, miért éppen a Sándor nevet adták Önnek a szülei?

„A dolog nagyon egyszerű. Mivel édesapám is Sándor volt, én pedig a család első és egyetlen gyermeke lettem, így nem is nagyon jöhetett más név szóba. Sajnos, édesapám nem sokkal az 1913. szeptember 23-i születésemet követően bevonult katonának. Később hadifogságba esett, ahol komolyan megbetegedett és ennek következtében fiatalon, 47 évesen meg is halt.”

- Van-e olyan Sándor-nap, amelyre esetleg úgy emlékezik vissza, mint életének kiemelt jelentőségű napjára?

„Természetesen nekem is voltak rendkívül fontos, a későbbi életemre nagy hatással bíró események, de ezek nem kötődtek a jubileumokhoz. Ilyen volt például a berlini vízilabda torna aranyérmének átvétele, vagy amikor 1948-ban megkaptam az amerikai beutazó vízumot, de a pontos dátumra már nem emlékszem.”

- Kivételesen eredményes mérnöki pályafutásáról, a földrengésbiztos házak megépítésének az Ön nevéhez fűződő technológiájáról már sokat olvashattunk. Most maradjunk inkább a sportnál! Peking után, a tervek szerint Londonban is a Magyar Olimpiai Bizottság vendégeként, a helyszínen követi majd az eseményeket.

„Természetesen elsősorban a férfi vízilabda válogatott mérkőzéseire vagyok kíváncsi - nagyon szeretném megérni, hogy az uszodában gratulálhassak a csapat negyedik, egymást követő olimpiai bajnoki győzelméhez.”

- Mit gondol, összejöhet ez a kivételes sorozat?

„Sok jót hallottam a legutóbbi időkben is Kemény Dénes választottairól. Örülök, hogy Kásás Tamás ismét válogatott. Nekem egyébként a Szívós Marci a kedvencem, mivel annak idején, 1939-ben, a MAC csapatában egymás mellett játszhattunk nagyapjával, idősebb Szívós Istvánnal. Én voltam a center, ő pedig a jobbszélső...”

- Nem tart tőle, hogy a kilencvenkilencedik évében járva esetleg mégis túl megterhelő lesz az olimpiai részvétele?

„Bár azt nem tudhatom, meddig éltet a jó Isten, de egyelőre semmilyen orvosi kezelésre nem szorulok. Talán csak az emlékeztet az idő múlására, hogy az egyensúlyérzékem már nem kifogástalan. Ezért amikor hosszabb sétákat teszek, mostanában útitársként szükségem van egy sétapálcára is.

(Forrás és fotó: Jocha(Press) Károly)