Öt olimpián volt ott Dunai Antal. Az Újpesti Dózsa korábbi csatára háromszor futballistaként, egyszer edzőként, és egyszer a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vendégeként járt a világ legnagyobb sporteseményén. És nem ment hiába, hiszen 1968-ban Mexikóvárosból aranyéremmel tért haza. Dunai azon kevés magyar futballvezetők egyike, akik edzőként is eljutottak a játékokra: ő 1996-ban az atlantaira. Ami pedig a budapesti rendezés esélyeit illeti, úgy véli, nem rosszabbak, mint a riválisaié. A Magyar Hírlap interjúja.

– Hogyan látja, mennyi esélyünk lehet elnyerni a 2024-es olimpia rendezését?
– A lényeg, hogy elindultunk, beadtuk a jelentkezésünket a NOB-nak. Vitathatatlan, nagyon komoly ellenfelekkel kell megküzdenünk. Róma, Párizs, Boston, Hamburg papíron egyformán esélyesebb nálunk, mégis azt mondom, ha meghívnak bennünket a pályázatra, a vetélytársaknak számolniuk kell velünk.

– Mire alapozza optimizmusát?
– Két dologra. Egyrészt Thomas Bach szavaira. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta, Magyarország nagyot lépett előre a sport területén, a sport jelentős szerepet játszik az oktatásban és az egészségmegőrzésben, s egyáltalán, a magyarok imádják a sportot. A rendezésbe számos, már meglévő létesítményt be lehetne vonni, s Budapest tapasztalt rendező. Másrészt a NOB által meghirdetett Agenda 2020 programnak éppen az a lényege, hogy olyan városok is eséllyel pályázhassanak, amelyek nem éppen tömött zsebekkel jelentkeztek. Hogy a korábbiaknál jóval olcsóbban, elsősorban a társadalom teherbíró-képességére figyelve és a környezetvédelem kiemelt szempontjai alapján rendezzenek a jövőben olimpiákat. Mi éppen ilyenek vagyunk. És persze ne felejtsük el azt sem, hogy a játékok legeredményesebb országai közül mi vagyunk az egyetlen, amely még nem rendezett olimpiát. Szóval, járna már Magyarországnak egy ilyen esemény.

– Tudja, mennyibe kerülne ez nekünk?
– Nem vagyok gazdasági szakember, én is csak az újságokból, a híradásokból tájékozódom. Hallom, hogy a nemzetgazdaság játékokkal kapcsolatos bevétele meghaladhatja az ezeregyszázmilliárd forintot, míg az összes befektetés, ami a költségvetést terheli, nem lenne több hétszázhetvennégy-milliárdnál. Így mintegy háromszázhuszonhatmilliárdos többletbevételt tudna realizálni az ország. Ez nem rossz, ugye? Nincs okom, hogy kételkedjem a szervezők számításaiban. De persze kellő alapossággal kell az egészet megvalósítani.

– Úgy érzi, akkor jól jöhetünk ki belőle?
– Már most nyertünk azzal, hogy beadtuk a pályázatunkat. Rólunk írt a világsajtó, és ha a jövőben bármikor szóba kerül a 2024-es, harmincharmadik olimpia, valószínűleg Budapestet is sokszor meg fogják említeni.

– Ön több olimpián is járt, volt különbség közöttük?
– Nem sok. Tokió nagyon meg volt szervezve hatvannégyben. Aztán később azt vettem észre, hogy kicsit mindig le vannak koppintva a korábbi játékok. De ez nem baj, tanulni nem szégyen. Ha rendezhetünk, nekünk is lesz mit. Amúgy mind szuper volt, egyszerűen nem lehet rosszat rendezni. Az már az én saját szívfájdalmam, hogy a három részvételemből csak egyszer lettem olimpiai bajnok. Hatvannégyben ugyan ott voltam Japánban, de nem játszottam, így nem kaptam érmet. Hatvannyolcban nyertünk, hetvenkettőben Münchenben a döntő szünetében még vezettünk a lengyelek ellen, de végül csak az ezüstérem jutott.

– Nemcsak futballistaként, hanem edzőként is volt már nyári játékokon. Van különbség?
– Játszani jobb volt, a padon leginkább idegeskedtem. Amúgy nem sok a differencia.

– Mit gondol, segíthetne az a magyar futballon, ha olimpiát rendeznénk?
– Feldobná a focit is, az biztos. Régen alanyi jogon indulhattak a házigazdák, talán ez még mindig így van.

– Igen, minden csapatsportágban indulhat a rendező.
– Ez jó, mert talán újra százával-ezrével jelentkeznének futballozni a gyerekek. Ez pedig pénzben ki sem fejezhető.

(Forrás: Magyar Hírlap)