Bezárta kapuit az Olimpiai pavilon az Utazás 2012 kiállításon

„Egy város, ezer élmény” - Győr és az EYOF is bemutatkozott az Utazás kiállításon

2017. 03. 02.
Megosztás


A Hungexpo Budapesti Vásárközpontban a hét második felében látogatható az ország legnagyobb turisztikai seregszemléje, a csütörtök délelőtt megnyitott Utazás 2017. A kiállítás belföldi díszvendége Győr, így bemutatkozhat a Rába-parti városban júliusban megrendezésre kerülő 14. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) is. A kiállítás sajtónyilvános megnyitóján Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt is köszöntötte a jelenlévőket.

A kiállításon - melyet 20 ezer négyzetméteren rendeznek meg - 23 ország több mint 300 kiállítója mutatkozik be március 2. és 5. között. Az idén 40 esztendős rendezvénynek tavaly 35 ezer látogatója volt, a házigazdák idén ennél nagyobb érdeklődésre számítanak.

Borkai Zsolt köszöntőjében elmondta: Győrnek fontos ágazata az idegenforgalom, az idei év különös jelentőségű, mivel itt rendezik majd az ifjúsági olimpiai fesztivált, melyre 50 ország 2500 sportolója és 1100 kísérője érkezik, 10 sportág kerül a programba. Jelentős beruházások közt a város 40 milliárd forint értékben hajtott végre infrastruktúra-fejlesztést az elmúlt időszakban. Szem előtt tartják az utóhasznosítást, az olimpiai falu épületeiben lévő lakásokat például értékesítik, családok találnak bennük otthonra; az egyetemi kollégium is bővítésen esett át. Elmondta, hogy a nyári EYOF a szervezettség, a sportágak és a létszámok tekintetében közel hasonló mértékű, mint egy téli olimpia.

Borkai Zsolt beszél arról is, hogy május 24-én először érkezik Magyarországra az olimpiai láng, mely a fesztivál kezdetéig körbejárja majd az országot; erre nem csak a győriek, hanem minden magyar ember büszke lehet majd. Az olimpiai bajnok sport- és városvezető beszéde végén kihangsúlyozta: Győr és az EYOF szeretettel várja vendégeit...

A győri EYOF-on július 23. és 29. között 14-18 éves fiatalok mérkőznek majd. Hét egyéni és három csapatsportágban összesen 760 érem talál gazdára; a kajak-kenu, az atlétika, a judo, a kerékpár, a kézilabda, a kosárlabda, a röplabda, a tenisz, a torna és az úszás kerül a programba. Az olimpiai fesztiválon 461 bíró vezeti a küzdelmeket; a szervezők közel félezer VIP-vendéget várnak; az esemény népszerűségét jelzi, hogy ezidáig 2700 önkéntes jelentkezett munkára. Az EYOF az olimpia és az ifjúsági olimpia után az ötkarikás mozgalom harmadik számú világversenye. A Magyar Csapat 152 fős lesz, vezetőjük dr. Bartha Csaba; a magyarok a rendező ország jogán minden sportágban indulhatnak.

Az érintett hazai sportágvezetőknek, főtitkároknak február 28-án tartottak a MOB-ban konzultációt, melyen Borkai Zsolt és dr. Bartha Csaba is köszöntötte a résztvevőket.

Az Utazás 2017 megnyitóján többek közt Szalay-Bobrovniczky Alexandra is felszólalt. Budapest főpolgármester-helyettese arról beszélt, Budapest folyamatosan fejleszti a turisztikai kínálatát, hogy a nemzetközi versenyben is kiemelkedjen. Köszöntője után átadta a váltóbotot Borkai Zsoltnak, hiszen tavaly Budapest volt a belföldi díszvendég, idén pedig Győr; utóbbi másodszor. Várszegi Asztrik főapát a kulturális díszvendég programjait ismertette. A megnyitón részt vett Fábián László, a MOB sportigazgatója is.

A kiállításon Győr és az EYOF standja is megtalálható a Hungexpo A pavilonjában (307), ahol a települést népszerűsítő kiadványokkal és a fesztivál kabalaállatával, Hugoóval, valamint aktivitásokkal is találkozhatnak az érdeklődők.

A Győri EYOF-ról további információkat a MOB oldalán és a verseny hivatalos honlapján találhatnak: gyor2017.hu.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)