Sportolói 2

„Együtt többre megyünk” – nyílt ülést tartott a sportolói bizottság

2023. 10. 19.
Megosztás

Dr. Baji Balázs vezetésével ülést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottsága. A fórumra meghívást kaptak sportági szakszövetségek, azok hasonló testületeinek képviselői is. Összesen közel húsz sportág osztotta meg a sportolói képviseletének aktualitásait, jó gyakorlatait. A MOB főtitkára a Kettőskarrier-programról is beszélt.

Akár a találkozó jelmondata is lehetne Csonka Zsófia megfogalmazása, miszerint „együtt többre megyünk” – utalt a sportlövő a bizottság céljára, a sportolók szövetségen, sportszervezeten belüli érdekérvényesítésére, hangjuk „meghallgatására”.

Sportolói
MOB-Média/Balassa Balázs

Fábián László főtitkár köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a MOB mindig is kiállt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által is hangoztatott athletes first”, azaz a „sportoló az első” célkitűzés mellett. „A sportolói bizottság az egyik legfontosabb testületünk, amit természetesen a MOB irodája is támogat, segít. Örömmel látjuk, hogy egyre többen jöttök el egy ilyen kibővített ülésre, egyre többen vannak azok a szövetségek, ahol az alapszabályban is rögzített sportolói bizottság működik. Cél, hogy a sportolók reprezentálva legyenek a szövetségekben is, segítségére tudjanak lenni egyes elnökségi döntéseknek. Ezen a területen a MOB partner tud lenni. A sportolókat tartjuk fókuszban, nem véletlen, hogy egyik zászlóshajónk az októberben indult Kettőskarrier-programunk, aminek négy pillérével az aktív élsportolókat és a pályájuk végén járó versenyzőket is segíteni kívánjuk a szövetségekkel együttműködve” – foglalta össze az olimpiai bajnok öttusázó sportvezető.

Sportolói 1
MOB-Média/Balassa Balázs

Dr. Baji Balázs – aki tagja a MOB elnökségének és közgyűlésének is – visszatekintett a bizottság működésére, tevékenységére, majd annak fontosságáról beszélt. A nyílt üléssel kapcsolatban azt mondta, fontos a tapasztalatcsere, a jó gyakorlatok megosztása, a problémák, kihívások, nehézségek megfogalmazása, átbeszélése, a javaslatok közzététele, megvitatása. Ennek jegyében közös gondolkodást hirdetett. A világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpikon gátfutó kihirdette, hogy november 15-én délután – párizsi olimpiai fókusszal – újra sportolói fórumra kerül sor, és bízik a minél nagyobb és aktívabb részvételben. Az NSÜ vezérigazgató-helyettese azt is elmondta, hogy hamarosan elkészül az a kézikönyv, ami iránymutatást tud majd adni a sportolói bizottságok működésével kapcsolatban.

Sportolói 11
MOB-Média/Balassa Balázs

Dr. Bartha Csaba, a MOB operatív igazgatója saját, győri sportvezetői példáját hozta fel. „Egy sportoló sokszor másként lát egy helyzetet, felmerülő problémát, mint egy sportvezető, de ebből utóbbinak tanulnia kell.”

Sportolói 3
MOB-Média/Balassa Balázs

Az eseményen az atlétika, birkózás, íjászat, judo, kajak-kenu, kosárlabda, röplabda, sí, snowboard, sportlövészet, sportmászás és hegymászás, tenisz, tollaslabda, torna és ritmikus gimnasztika, triatlon, úszás, valamint vízilabda sportágak képviselői vettek részt az eseményen; jelen voltak főtitkárok, sportolói bizottsági tagok, egykori és jelenlegi élsportolók.

Sportolói 5
MOB-Média/Balassa Balázs

Több sportágban működik sportolói bizottság (birkózás, íjászat, tenisz, sportlövészet, úszás, vízilabda); van, ahol nem, de korábbi élsportoló vezeti a szövetséget, vagy tagja az elnökségnek (torna, kosárlabda); van, ahol még nem hozták létre, de kis szervezet lévén a vezetés közvetlen kapcsolatban tud lenni a sportolókkal (snowboard, sportmászás), és van, ami éppen megalakulóban (röplabda), illetve szervezés alatt van (sí). Van olyan szövetség is, ahol a nemzetközi szervezet sportolói bizottságának tagja magyar sportoló, vagy egykori élsportoló, olimpikon, aki közvetlen kapocsként tudja segíteni a témában a hazai szervezetét (birkózás, judo, ritmikus gimnasztika).

Sportolói 10
MOB-Média/Balassa Balázs

Több magyar sportoló is tagja nemzetközi sportszervezet sportolói bizottságának: például Gyurta Dániel a NOB-ban, Knoch Viktor a korcsolyázóknál (nemzetközi, ISU) és az Európai Olimpiai Bizottságban (EOC), Lőrincz Tamás a birkózóknál (nemzetközi, UWW), Tóth Tamás a triatlonosoknál (nemzetközi, elnök, WT), Tótka Sándor a kajak-kenusoknál (nemzetközi, ICF), Siklósi Gergely a vívóknál (nemzetközi, FIE), Hegyi Dóra a tornászoknál (nemzetközi, alelnök, FIG, aerobik), Hosnyánszky Norbert a vizes sportoknál (európai, LEN), Karakas Hedvig (nemzetközi IJF) és Tóth Krisztián (európai, EJU) a judósoknál erősíti a sportolók érdekeit. Korábban többek közt Szilágyi Áron a vívóknál (FIE) tette ezt. Szilágyi Áron jövőre a NOB Sportolói Bizottságának lehet tagja, a MOB elnöksége az olimpiai bajnok vívó pályázatát támogatja, csakúgy, mint a vízilabdázó Varga Dánielét az európai szervezet testületébe.