Budapesten végső búcsút vettek Mohácsi Ferenc olimpiai bajnok kenustól. A melbourne-i olimpia egyik legendájának, a későbbi sportvezetőnek hamvai a Dunában leltek végső nyugalomra.
Mohácsi Ferenc április 29-én, 95 esztendős korában hunyt el. A legendás sportember 1929. október 25-én született Budapesten.

Mohácsi Ferenc ifjúként több sportágban is hazai és nemzetközi sikereket ért el, ám végül a kajakozást választotta fő sportágának. Egy véletlen folytán legnagyobb sikerét mégis kenuban érte el, az 1956-os melbourne-i ötkarikás játékokon C-2 1000 méteren Wieland Károllyal – a felkészülés viszontagságai ellenére – bronzérmet nyert. Ezzel a szenzációs eredménnyel sportolóként örökre beírta magát a kajak-kenu történelmébe.
Aktív sportkarrierjét követően a hazai könnyűbúvársport vezetőjeként is sokat tett a búvárkodás magyar és nemzetközi sikereiért. Gyakorló motorcsónakos volt, de biztonsággal ült a lovak hátán, és a teniszpályán is otthonosan mozgott. Számos alkalommal részt vett a MOB és a Magyar Olimpiai Akadémia rendezvényein.
A kajakozástól sosem szakadt el, 2018-ig rendszeres résztvevője volt a masters magyar bajnokságnak, ahol legtöbbször győzött is a saját korosztályában.

A búcsúztatóra a Stopper Úszóház fedélzetén került sor május 27-én. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság nevében Schmidt Gábor MKKSZ-elnök, korábbi MOB-alelnök mondta el méltatását. „A kajakosok és a kenusok időnként ugratják egymást, hogy ki is a jobb. Azt gondolom, hogy Feri bácsi föltette az „i”-re a pontot, amikor kajakosként kenuban is megállta a helyét, olimpiai bronzérmet szerzett 1956-ban kenu párosban. Nekem ő mindig is egy vidám, közvetlen, mosolygós ember volt. Amikor most ránéztem a fotójára, arra gondoltam, hogy nem búcsúzni jöttünk, hiszen itt van velünk, mint ahogy itt volt a mindennapokban is.”
A család képviseletében Mohácsi Mónika emlékezett édesapjára. „Édesapánk 96 éves korára arra jutott, hogy két lábbal állva a valóságban, a legnagyobb nyugalommal mondhatta el, hogy mindent megcsinált és elért mindent a Földön, amiért jött. Szakmailag, szellemileg, érzelmileg és az anyagi világban is.”

A búcsúzók végül videón keresztül kaptak betekintést Melbourne egyik utolsó magyar érmes „mohikánjának” gazdag, változatos életébe.
Az eseményen a szövetség és a MOB munkatársai mellett részt vett többek mellett Baráth Etele, a szövetség tiszteletbeli elnöke, Vaskuti István olimpiai bajnok kenus, a Nemzet Sportolója és Dónusz Éva olimpiai bajnok kajakos is.

A legendás kenus hamvait szük családi körben a Lupa-szigetnél a Dunába szórták.

Budapest, 1954. február 19. Mohácsi Ferenc kenus.
Mohácsi Ferencet a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.