Szabó Béla 1939. július 8-án született Jászárokszálláson. A Jászberényi Tanítóképzőben végzett, majd a Testnevelési Főiskolán testnevelő tanári, majd később röplabda szakedzői diplomát szerzett. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1979-ben, a Testnevelési Főiskolán 1985-ben szerzett doktori címet. 1984-től a neveléstudomány kandidátusa. 1957-től Jászárokszálláson tanító, majd a Jászárokszállási Gimnázium testnevelő tanára volt. A hetvenes évek elején került Egerbe, először a Ho Shi Minh Tanárképző Főiskolán, majd az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, később az Eszterházy Károly Egyetemen munkatárs, tanársegéd, adjunktus, docens, Professzor Emeritus. A Magyar Olimpiai Akadémia alapító tagja 1985-ben, a tanácsnak 1993 és 2009 között volt aktív tagja. 1991-től a Magyar Tudományos Akadémia Testnevelési és Sportpedagógiai Albizottság tagja volt.

Az elhunyt professzor fia, Szabó Róbert, aki a MOA aktív önkéntese volt több évig, az Eszterházy Károly Egyetemen is követte édesapja nyomdokait, az egyetem Turizmus Tanszékének munkatársa. Az ő, egyetem honlapjára írt visszaemlékezését közöljük az alábbiakban.

Kemény éveket kapott az a nemzedék: világháborút, szovjet megszállást, vidéken a padlás lesöprést, tüzelő- és élelmiszerhiányt, majd az ‘56-os forradalom és a megtorlás időszakát, megedzve a lemondásra és a nélkülözésre, hozzászoktatva a kemény munkához. Általános iskolai éveit a tisztelettel emlegetett Thiel Bernátné Bianka néni keze alatt kezdte, aki felismerte és ösztönözte a kitartóan szorgalmas, ambiciózus kisfiút. Talán az ő példaértékű pedagógusi egyénisége vezette el a Jászberényi Tanítóképzőbe. Ott érte utol az ’56-os forradalom, s bár nem volt aktív forradalmár, mégis jó pár foga bánta az „igazságszolgáltatás” túlkapásait. Gyakorló idejét több évfolyamtársával együtt Jászárokszálláson töltötte, majd elkezdődött a tanítói életpálya minden nagyszerűségével és buktatóival együtt a Széchenyi István Állami Általános Iskolában. Lelkes iskolai munkája és a nyári táboroztatások felejthetetlen, szép emlékként élnek tanítványai emlékezetében. Szabadidejében birkózó szakosztályt működtetett, megszerettette a lányokkal a röplabdát, s természetesen a kor igényeinek megfelelően részt vett a település „kulturális arculatának formálásában”, a pedagógus színjátszócsoport tagjaként. Így szerepelhetett pl. a Nagymama, a Doktor úr, a Marica grófnő című színdarabokban. Közben elkezdődött a gimnázium megszervezése. Itt 1963-tól óraadóként testnevelést oktatott, ezzel elkezdődött a munka melletti tanulás, ahogy könyvében írta, „tanulva tanítottam”. A tanítás és tanulás mellett a testnevelés tanításának tárgyi feltételeit is meg kellett teremteni, úgymint a sportszerek beszerzése és vonaton való szállítása – amit ma nem valószínű, hogy túl sokan felvállalnának a pedagógusok közül. Persze ez különleges időszak volt, egy hősi korszak kezdete, az alapítás, a fennmaradás, a bizonyítás korszaka!

A sportágak széles választékát biztosította tanítványainak: a labdajátékok, a szertorna, az atlétika mellett a síelés és az úszás is szerepelt a kínálatban. Sok tanítványa az általa szervezett táborok során jutott el az ország különféle szép tájaira, felejthetetlen élménnyel gazdagodva. Kollégáival sok szeretettel ápolgatták, nemesítették, nyesegették a jövő nemzedékét: a gyakori színházlátogatások Budapestre, a kirándulások, és a „külföldi kapcsolatok” mind-mind azt a nagyszerű pedagógusi magatartást jelenítik meg, amelyre példaként tekinthetünk ma is.

Síbalesete után újabb állomás következett, a katonaévek színhelye: Eger. Itt kezdődött el a tudományos pályája, ami számára az oktatás csúcsát jelentette. Debrecenben szerezte meg az egyetemi doktori fokozatot, pár év múlva kandidált, majd a TF-en 1998-ban megkapta az 5. sorszámú habilitációs oklevelet, a vidéki főiskolák testnevelői közül elsőként. 2000-ben az MTA pályázata alapján nevezték ki egyetemi tanárrá. Az egri évek alatt (1973-2009) szinte felsorolhatatlanul sok tudományos munka jellemezte; opponensként, bizottsági tagként segítette az ország felsőoktatásában dolgozó kollégák tudományos tevékenységét, hazai és nemzetközi konferenciákon előadóként, akkreditációs bizottsági tagként, a testnevelés érettségi követelményeinek egyik kidolgozójaként, majd az MTA egyik albizottságában szorgalmazta a testnevelés, mint tudományág elismertetését. Emellett a MOA 12 tagú tanácsának tagja, és a Sporttörténeti Társaság elnökeként tevékenykedett. Munkája sokrétű, szerteágazó, talán ezért is részesült a polgári kitüntetések közül az egyik legjelentősebb elismerésben, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjében (2004). 2009-től Professzor Emeritusként dolgozott az időközben egyetemmé vált intézményben. Szeretett szülőhelye, tanítványai sem feledkeztek meg róla, így 2010-ben megkapta a számára legkedvesebb címet, Jászárokszállás díszpolgárságát. Közel 50 évet élt Egerben, mondhatni aktív korszakának nagy részét, tartalmas, munkás éveket hagyva maga után. Nehéz felfogni a felfoghatatlant, hogy aki volt, az nincs már többé. De, akit szerettünk, akit tiszteltünk, akiért gyertyát gyújtottunk, az itt marad közöttünk, itt marad a lelkünkben mindörökké.

Dr. Szabó Bélát 2022. január 14-én, Jászárokszálláson helyezik örök nyugalomra.

Nyugodjék békében! Emlékét megőrizzük!

(MOB-MOA/GyB, SzR; fotó: a család archívumából)