Jakabházy László három évesen ismerkedett meg a korcsolyával, amikor édesanyja először vitte el a műjégre. „Előbb tudtam korcsolyázni, mint járni” – mesélte az olimpia.hu-nak adott korábbi interjújában. A jégkorongon kívül rengeteg sportban jeleskedett, testnevelő tanárként és a magyar rekreáció egyik éllovasaként 36 sportot űzött.

10 világbajnokságon vett részt, játékosként hétszer, edzőkét pedig tízszer nyert magyar bajnokságot a Ferencvárossal.

A magyar jégkorong-válogatott a 16. helyen jutott ki az 1964-es innsbrucki téli olimpiára. A sportvezetés abban az időben nagyon felkarolta a jégkorongot, a tél labdarúgásának tartották. A futballszezon tavasztól őszig, míg a hoki szezon ősztől tavaszig tartott. A jégkorongosok fedett pálya hiányában sokáig csak télen gyakoroltak a jégen, nyáron vitorláztak és gyeplabdáztak, hogy edzésben maradjanak. Ekkor érkezett Magyarországra a csehszlovák Vladimir Kominek, aki új alapokra helyezte a felkészülést és egész évben terhelte a fiúkat. A kemény edzésnek meg is lett a gyümölcse: a 18-20 éves fiataloknak nagyszerű jövőt jósoltak, a csapat ki is jutott az olimpiára.

Jakabházy László 17-ként került be a 17 fős válogatottba, mert „nem tudtak mellettem gólt lőni” – magyarázza. „Aztán csak sikerült” – tette hozzá viccesen. Ők játszották ugyanis a nyitómeccset a jégkorong sztárjaival, a szovjet válogatottal. A magyar csapat 16-ként, a szovjetek pedig elsőként jutottak be a legjobb 16-ba, így szerencsétlenségünkre pont velük indult a verseny. Az orosz edző biztosította Komineket, hogy barátságos mérkőzésre számíthat. Lászlónak „csupán” az volt a feladata, hogy semlegesítse a világ legjobb játékosát. Bár a magyarok nagy gólkülönbséggel kikaptak a szovjetektől, mégis hatalmas élményt jelentett nekik kijutni az olimpiára és ott a világ egyik legjobb csapatával teltházas mérkőzést játszani.

A sportoló hokis pályafutása után sikeres edzőként folytatta karrierjét. Csapatával, a Fradival, 10-szer nyertek magyar bajnokságot, legnagyobb ellenfelük a Dózsa volt. „Egyik győzelmünk után a szurkolók kukát húztak a rendőrlovak fejére és vállon ünnepelték a játékosokat és persze egem” – emlékezett vissza interjúnkban. Abban az időben a magyar csapat olyan válogatottakat utasított maga mögé, akiket addig elképzelhetetlennek tűnt. Jakabházy mindig is kemény edzőmódszereiről volt híres, előbb az akkor szárnyaló Ferencváros labdarúgóinak, majd olimpiai bajnok birkózóknak, Kocsis Ferencnek, Növényi Norbertnek is tartott erőnléti edzéseket.

Jakabházy László mindig is több lábon állt, sosem volt fő foglalkozású edző. A Testnevelési Egyetemen fizikai alapot adott pályafutásának, amihez az ELTE pszichológia szakán megismerte a mentális hátteret. Prágában megszerezte jégkorong-mesteredzői diplomáját, majd Újvidéken rekreációt tanult. Az OTSH elnökhelyetteseként több olimpiára is ellátogatott, a magyar csapat vezetőjeként pedig egyszer előadást tarthatott a kanadai csapatnak. „Nagyon féltem, hogy mit fog szólni ez a szupercsapat, hogy magyarként én adok nekik tanácsot a nyári felkészülésükkel kapcsolatban, mert abban kicsit gyengébbek voltak” – mesélte még a szocsi téli olimpia előtt honlapunknak.

A TF-en fiatal kora óta tanárként dolgozott, sportandragógiát oktat. Fontosan tartotta, hogy megtanítsa, hogy lehet az aktív sport után is egészségesnek és boldognak maradni, továbbá az 50 fölötti korosztály hogyan tud sokáig tartalmas életet élni. A Szenior Akadémia egyik vezetőjeként is az idősebb korosztály számára tartottak ismeretterjesztő előadásokat. Már a megnyitón akkora volt az érdeklődés, hogy a TF 400 fős aulája pillanatok alatt megtelt – emlékezett vissza korábban.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Magyarországon elsőként nyerte el a nevelés és sporttudományok rehabilitációs oklevelét, ezzel alkalmasnak itélték professzori kinevezésre.

Visszavonulása után tevékeny részese volt a KSI jégkorong-szakosztályának megalakításának, majd 1971-ben az FTC vezetőedzője lett, csapatával öt bajnoki címet és négy kupadiadalt ünnepelhetett. A válogatott szövetségi kapitánya volt 1969 és 1971 között, majd 1973 és 1975 között Boróczi Gáborral közösen, aztán 1979 és 1981 között és 1987-1988-ban is irányította a nemzeti csapatot. 1992 -1997 között egy cikluson át az OTSH delegáltja volt a Magyar Olimpiai Bizottságban.

2011-ben beválasztották a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnokába.

Felesége, Mező Mária a Magyar Olimpiai Akadémia titkára (1993–1995), majd főtitkára (1996–2016) volt.

A Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését fejezi ki a családnak és a jégkorongozók közösségének.