Török Bódog játékosként az NB I-ben szerepelt, majd az ugyancsak NB I-es Goldberger SE női csapatának edzője lett. A női válogatott szövetségi kapitányává 1955-ben nevezték ki és 1978-ig töltötte be ezt a posztot.

Ezen idő alatt az 1965-ös (nagypályás) világbajnokságon arany-, 1957-ben ezüst-, 1971-ben, 1975-ben és 1978-ban bronzérmes lett az együttes, amely az 1976-os montreali olimpián ugyancsak a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Ezt követően a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi tagja, 1981-től a női válogatott szaktanácsadója, 1983 és 1987 között a Kézilabdázás című szaklap szerkesztője volt.

Török Bódogot a Magyar Kézilabda Szövetség saját halottjának tekinti.

Az aranykapitánynak, Török Bódog mesternek – jellemző módon – a Mester utcai felsőkereskedelmi iskolában Molnár Zoltán volt a testnevelő tanára, aki megkedveltette vele a sportot. Nála azért kell egy mondat erejéig megállnunk, mert a műhelyéből temérdek válogatott sportoló került ki. Török Bódog több klubban kézilabdázott, ezek közül a Kispestre és a Budapesti Levente Egyletre emlékezett a legszívesebben.

A sportág mélyebb tudományát akkor ismerte meg, amikor Kolos Ferenc szövetségi kapitány, a Testnevelési Főiskola tanára lett az edzője. Példaképének Varga Jenőt választotta, aki ugyancsak a főiskola tanára volt. Egy súlyos sérülés miatt – szalagszakadást szenvedett – megszakadt játékosi karrierje, de a kézilabdától továbbra sem távolodott el.

Edzőként a Kispest női csapatánál próbálgatta a szárnyait, ekkor 1947-et írtak. A következő állomás a Goldberger nagypályás együttese volt, de ekkor már utánpótlás-neveléssel is foglalkozott: három-négy csapat ifjú tagjai lesték a szavát.

A nagy kiugrás 1955-ben következett – ekkor bízták meg a női válogatott irányításával, amit 1978-ig hihetetlen energiával, szívvel és lélekkel végzett. Ezek az esztendők aranybetűkkel íródtak a magyar kézilabdában. Női csapatai 1957 és 1978 között – az 1965-ben Dortmundban nyert világbajnoki cím mellett – olimpiai harmadik helyezést szereztek Montrealban (1976), valamint vb-ken ezüst- (1957) és bronzérmeket (1971, 1975, 1978).

Elképesztő sorozata – amelyről mindig szerényen beszélt – aligha utolérhető: 303-szor ült a válogatott kispadján, és csapata 186-szor nyert, 69-szer döntetlent ért el, illetve csupán 48-szor kapott ki.

A válogatottban 23 éven át legalább száz játékos leste, szinte itta Török Bódog minden szavát, tanácsát, utasítását. Akkor is hűséges maradt a kézilabdához, amikor elköszönt a válogatott kerettől, hiszen a nyolcvanas években a szövetségben dolgozott, a sportág hasznára kamatoztatta a tapasztalatait. Szaklapot (Kézilabdázás) írt és szerkesztett, a kilencvenes években pedig még aktívan edzősködött: egy-egy alacsonyabb osztályú csapat mellett a Nosztalgia-válogatott gyakorlásait vezette.

(MTI, nso.hu, fotó: kezilabda.hu)