Elkészült a londoni sorsolás!

Elkészült a londoni sorsolás!

2012. 07. 27.
Megosztás

Csütörtök délelőtt a londoni ExCel-sportkomplexumban elkészítették a szombaton rajtoló judótorna sorsolását. Mint ismeretes, a hét nap során nyolc magyar judósért szoríthatunk majd az olimpián.

Akad, aki kifejezetten kedvező sorsolást kapott a judósaink közül, s olyan is, akit ezen a csütörtökön Fortuna nem fogadott kegyeibe. Így vagy úgy, ez az olimpia, ahol az éremért a világ legjobbjait kell legyőzni. A mieink pedig éremért, érmekért indulnak harcba.

Elsőként mindjárt Csernoviczki Éva. Az Ippon Judo Tatabánya kitűnősége szombaton lép tatamira a 48 kilogrammosok között, méghozzá először a kétszeres U23-as Eb-ezüstérmes holland Birgit Ente ellen. A felek az elmúlt négy év során három nagy tornán is összecsaptak, mindháromszor a magyar lány nyert, s ő az esélyesebb Londonban is. Előre tekinteni egy ilyen rangos versenyen nem szabad, de ha sikerülne venni ezt az akadályt, az elődöntőbe jutásért az Eb-ezüstérmes belga Van Snick vagy a vb-bronzérmes dél-koreai Csung következne. Egyáltalán nem könnyű, de nem is megoldhatatlan feladat. (a sorsolási tábla)

Annál egyértelműbb, hogy Ungvári Miklósnak vasárnap meg kell nyernie az első két mérkőzését. A sors két olyan ellenfelet sodort az útjába, akiket eddig nem láthattunk rangosabb versenyeken: a legjobb harminckettő közé jutásért az afgán Faizzada, a következő körben pedig a Belizéről érkező Sanchez lesz a Tatabánya SC-Ippon Judo háromszoros Európa-bajnokának ellenfele. Ezután azonban már a kétszeres Eb-bronzérmes szlovén Draksic következik, aki legutóbb, éppen a cseljabinszki Eb bronzmeccsén tört borsot rutinos judósunk orra alá. Ennek ellenére mi Ungvári Miklós továbbjutására fogadnánk, ha Bíró Tamás tanítványa megfelelően koncentrál, akkor ő folytathatja a küzdelmeket, immár a legjobb nyolc között. (a sorsolási tábla)

Hétfőn Karakas Hedvigen lesz a sor: az UTE 57 kilogrammos vb- és Eb-bronzérmese a spanyol Bellorinnal kezd, a mérlege felemás, de az eddigi három összecsapásukból kettőt a magyar sportoló nyert meg. Reméljük, a nyerő széria folytatódik, ez esetben a legjobb nyolc közé jutásért a vb-ezüstérmes brazil Silva, vagy az Eb-bronzérmes német Roper következhet. Nem könnyű ág, még az sem vigasztaló, hogy a nagy favorit japán Macumotót sikerült elkerülni...

A kedden következő Csoknyai László számára a sorsolás csak csöppnyi sikerélményt ígér: az első meccsen az indonéz Wiradamungga ellen egyértelműen az Atomerőmű SE 81 kilósa az esélyes. A legjobb nyolc közé jutásért azonban várhatóan a súlycsoport egyik favoritja, a kétszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes dél-koreai Kim következhet, őt óriási bravúr lenne elütni a továbbjutástól.

Szerdán a 90 kilogrammosok között erőnyerőként kezd a debreceni Madarász Tamás, ám utána mindjárt a vb-bronzérmes, Ázsia-bajnok üzbég Csorijev, vagy az Európa-bajnok svéd Nyman következik, ugyancsak bravúrt jelentene a továbbjutás.

Ugyanezen a napon szerepel majd a kétszeres vb-ezüstérmes, kétszeres bronzérmes, Európa-bajnok Mészáros Anett, aki erőnyerőként kihagyja az első fordulót. A másodikban várhatóan a német Eb-ezüstérmes Thiele lesz az ellenfele, kettejük mérlege három-kettő ide, ha a Honvéd-Kipex 70 kilósa jó passzban lesz szerdán, venni fogja ezt az akadályt és bejut a legjobb nyolc közé. Ott egy régi ismerős, az egyik legerősebb rivális, a világversenyről eddig tizenkét érmet - köztük olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki érmeket - begyűjtő holland Bosch jöhet...

Joó Abigél és az amerikai Kayla Harrison valósággal kerülgették egymást, de a februári Hungária-kupán, a düsseldorfi Grand Prix-n és a prágai Vk-n sem jött össze a "randevú". Tegyük hozzá, ez nem az amerikai klasszis "hibája" volt, ő mindhárom említett versenyt megnyerte, ahogyan a KSI SE 78 kilósa is mindannyiszor ott volt a tűz közelében. A kétszeres Európa-bajnok magyar judós a papírforma szerint Londonban végre össz fog csapni a világbajnok Harrisonnal, méghozzá a legjobb nyolc között. Ehhez az kell, hogy Abigél az első meccsét hozza afrikai ellenfelével szemben, s Harrison se kapjon ki csütörtökön az orosz Moszkaljuktól.

A judótorna zárónapján, jövő pénteken a nehézsúlyú versenyzőkön lesz a sor, közöttük Bor Barnáért szoríthatunk majd. Az Atomerőmű SE világbajnoki ezüstérmese a holland Verbijjel kezd, őt ebben az évben Cseljabinszkban és Prágában is sikerült legyőznie, miért lenne ezúttal másként!? Ha sikerül, akkor várhatóan a kétszeres Ázsia-bajnok iráni Rodaki lesz a következő ellenfél, egy igazi óriás, akitől persze aligha ijed majd meg a mi fiunk...

(Forrás: judoinfo.hu)