Elkezdődött az önkéntesek tokiói felkészítése

Elkezdődött az önkéntesek tokiói felkészítése

2019. 10. 09.
Megosztás


A versenyhelyszíneket biztosító önkéntesek első útbaigazításukon vehettek részt Tokióban, a japán szervezőbizottság által rendezett szemináriumon. A házigazdák szerint a tréning egy általános felkészítő volt azoknak a jelentkezőknek, akiket a pályák mentén, az úgynevezett „Field Cast" tagjaiként ismerhetünk majd.

Az első órákat az 1964-es tokiói olimpia örökségét őrző helyszíneken tartották (köztük a National Olympics Memorial Youth Centre-ben), a képzés a következő hetekben és hónapokban országszerte folytatódik. Februárig nagyjából 300 különböző tréningre kerülhet sor 11 prefektúrában, 13 különböző helyszínen.

„A szervezőbizottság általános tréningprogramokat biztosít majd az olimpia és a paralimpia önkéntesei számára, hogy megszerezhessék azt az alapvető tudást, melyre szükségük lesz" – mondta Yusuke Sakaue, a tokiói ötkarikás testület helyettes főigazgatója.

A tankönyvek mellett az oktatás csoportmunkákra és e-learningre is támaszkodik. Az órák során bemutatják a játékok működését és főszereplőit, ezen felül pedig külön hangsúlyt fektetnek a sokszínűségre és a kulturális különbségekre, a versenyek szabályaira, valamint az önkéntesség előnyeire is. A szemináriumok végeztével a résztvevők üzenetet írhatnak 2020-as, olimpiai önmaguknak.

„Ez az első alkalom, hogy önkénteskedem. Tokióban születtem, itt is nőttem fel, szóval átérzem, mennyire különleges lehetőség is ez számomra. Nagyon szeretnék tenni valamit Tokióért. Éltem pár évig külföldön, szeretek angolul beszélni, szóval remélem a nézőknek és a versenyzőknek is segítségére lehetek" – mondta az egyik résztvevő.

Az olimpia 80 ezer önkéntesét több mint 204 ezerből választják ki. 10 százalékuk Japánon kívülről, hozzávetőlegesen 120 különböző országból érkezik. Az ő feladatuk lesz a szurkolók útba igazítása, valamint a versenyek és a média műveleteinek segítése a helyszíneken és az olimpiai faluban. A „Field Cast" tagjai márciusban kaphatják meg pontos feladatkörüket a játékokra, specifikus tréningjeik pedig ezt követően kezdődhetnek el. Rajtuk kívül az önkéntesek egy másik csoportja, a „City Cast" is jelen lesz Tokióban.

(insidethegames.biz; fotó: Twitter/Tristan Lavier)