Élőben az ifjúsági EB ?

Élőben az ifjúsági EB ?

2012. 11. 07.
Megosztás

Nagyot álmodott Magyar Darts Szövetség az ifjúsági Európa-bajnoksággal kapcsolatban: a szervezet élő közvetítést szeretne a július 4. és 7. közt, Keszthelyen rendezendő versenyről.

Vámosi László elnök és Vereczkey Lajos főtitkár szerint a sportág látványosságában ehhez minden adott.

A Nemzetközi Darts Szövetség a tavasszal döntött úgy, hogy Németország visszalépése után új pályázatot ír ki az ifjúsági kontinensviadal szervezésére. Szeptemberben Keszthely nyerte el a rendezés jogát, a szakszövetség pedig nagyot álmodott: élő közvetítést szeretne az eseményről. Vereczkey Lajos titkár szerint erre reális esélyük van.

- A Sport Klub megvette a tavalyi profi világbajnokság felvételét, az idén pedig az élő közvetítési jogát vásárolták meg. Májusban ezen kívül kétszer negyvenöt perces adás látható majd a Világ Kupa-fordulóról. Reményeink szerint ezek tálalnak majd meg az ifjúsági Európa-bajnokságnak – mondta a főtitkár. – Meggyőződésem, hogy a dartsverseny eladható termék. Aki odakapcsol, azt lája, hogy tízezer ember tombol. Sok sportággal szemben az az előnye, hogy gazdaságos a közvetítése: ahová a nyíl becsapódik, oda kell a kamerának fókuszálnia.

Vámosi László, a szövetség elnöke is reálisnak tartja az elképzelést, bár konkrét megállapodás még nem született az ügyben.
"A piszkos anyagiakon múlik minden. A dartsnak különösen fontos lenne, ha előteremtenénk a közvetítés feltételeit, hiszen kicsi, fiatal sportágról beszélünk. Éppen ezért az utánpótlásra kell alapoznunk a jövőnket. Az ifjú magyar dartsosok világviszonylatban az első öt-hat helyen vannak, de további motivációt jelenthet nekik egy hazai verseny, amely a televízió által szélesebb közönséghez is eljut. Egyelőre a tárgyalások elején járunk, így azt, hogy melyik csatornán helyeznénk el a versenyt, még nem tudjuk, de mindenhonnan pozitív visszajelzést kaptunk."

Egy utánpótlásverseny közvetítése nagy álomnak tűnik, hiszen a felnőtt viadalok megjelenítése sem egyszerű a szövetségeknek. Ám az elnök úgy véli:
"Az ifiknek mindenképpen ott a helyük a képernyőn. Decemberben a felnőtt profi bajnokság látható a televízióban, így a fiataloknak plusz motivációt jelent, hogy hazai pályán vetélkedve közvetítik őket."

A szervezők emellett a lelátók megtöltésére is gondoltak, hiszen az Európa-bajnokság ingyenes lesz.

(Forrás: UtánpótlásSport)