Tavaly száz pontban összeszedtünk mindent, amit Ági néniről tudni érdemes. Idén 101. születésnapja alkalmából gondoltuk, kiragadunk egy momentumot, hiszen ha a sors kerekei máshogy fordulnak, ma akár mint híres gordonkaművészt ismernénk.

Ági néni tehetős családba született, és édesapja nemcsak a tanulás és a mozgás szeretetére nevelte, hanem muzikális ember lévén a zenei képzettséget is igen fontosnak tartotta. Ezért amikor elég érettnek gondolták hozzá, megkérték Friss Antalt – aki nemcsak a kor nagyra becsült gordonkaművésze, hanem a családhoz is rokoni szálak fűzték –, hogy adjon órákat a kis Ágnesnek.

Kezdetben egy úgynevezett feles hangszeren kezdte el elsajátítani a csellóművészetet, és elég hamar kiderült, hogy tehetség is szorult belé, nem kevés. Ám ekkor még ez a hangszer is gyakorlatilag nagyobb volt nála, így a szintén filigrán édesanyja segített neki cipelni addig, ameddig meg nem nőtt annyira, hogy már egyedül is elbírja. A tizenhatodik születésnapjára egy mesébe illő hangzású, olasz hangszert kapott ajándékba, melyet büszkén cipelt a zeneórákra. A torna továbbra is jelen volt az életében, és erre bíztatta is mestere, hiszen a csellóhoz is kell a fizikai erő annak, aki vinni akarja valamire.

Budapest, 1952. február 9.
Keleti Ágnes (j) tornász olimpikon édesanyjával otthonukban.
MTI Fotó/Magyar Fotó: Szécsényi József

Ági néni ekkor még inkább világhírű zeneművészként látta magát a jövőben, mintsem olimpiai bajnok sportolóként. A cselló mellett zongorázott, zenekari gyakorlaton pedig Ferencsik János, világhírű karmesterünk foglalkozott vele a Nemzeti Zenedében, a mai Bartók konzi elődjében. Mindeközben középiskolája, az Evangélikus Gimnázium zenekarát is erősítette csellistaként. Akkoriban Kapi-Králik Jenő tanár úr vezetésével intenzív zenei élet zajlott ott, rendszeresen adott koncertet az iskola ének- és zenekara. Ági néni hetedikes diák volt, amikor az év végi hangversenyen beütött a krach. A műsorban Saint-Saëns A hattyú című művének gordonka szólóját játszotta volna, íme a darab:

Ám a zenemű előadása közben egyszer csak megállt, nem tudta folytatni, belesült, ahogy szokták volt mondai. Az eset után mestere azt tanácsolta neki, hogy inkább tornázzon, azzal jobban jár, mintha csak gubbaszt a sarokban a hangszere mellett. Ahogy a róla szóló életrajzi könyvben fogalmaz:

„Igaza volt, én valóban nagyon mozgékony kislány voltam, imádtam a mozgást és ez döntött végül amellett, hogy a cselló végül háttérbe szorult. Gyerekszemmel a tornában nagyon inspiráló volt a sokféleség, a különböző szerek, melyek mind más tudást követeltek meg. A torna a lehetőségek végtelen tárháza, kombinációk és variációk sokasága.”

Így Ági néni döntött a tornaszőnyeg mellett, a többi pedig – ahogy mondani szokták – már történelem…

Budapest, 1952. február 9.
Keleti Ágnes tornász szabadidejében szívesen csellózik otthonában.
MTI Fotó/Magyar Fotó: Szécsényi József

Isten éltesse továbbra is a mi Ági néninket!

(Magyarock/Barát Kornélia; Fotók: MOB/Szalmás Péter; MTI, Keleti Ágnes saját albuma)