Fábián László: a 176 fős olimpiai csapattal már megvan az első sikerünk

Fábián László: a 176 fős olimpiai csapattal már megvan az első sikerünk

2021. 07. 06.
Megosztás


Július 5-én lezárult a nevezés a tokiói olimpiára. A magyar csapatot 169 versenyző plusz 7 tartalék fogja képviselni. Ebből a szempontból máris sikeres az olimpia, hisz lényegesen nagyobb csapattal indulunk, mint a korábbi két olimpián és jelentősen meghaladtuk az előzetesen várt 150-160-as létszámot is. Ezt értékelte röviden Fábián László olimpiai-, világ- és Európa-bajnok öttusázó, a MOB sportigazgatója.

"Én nem 169+7 tartalékot, hanem 176 sportolót látok. A tartalékok is olimpikonok és nem tudjuk, hogy végül versenyeznek-e, de nagy valószínűséggel igen. Örülök annak, hogy megfordult a tendencia, és jóval több versenyzőnk lesz Tokióban mint Rióban és Londonban, sőt jó eséllyel meghaladjuk majd a Pekingben rajthoz állt versenyzők számát is. Abban is előreléptünk, hogy 23 sportág, 28 szakágában lesz magyar induló, újra színesedik tehát a magyar sport.

De az a jó, ha realisták vagyunk és nem feledkezünk meg arról, hogy 13 sportágban egy-egy magyar versenyző lesz. Vannak olyan sportágak, ahol ennek is nagyon örülünk, de például tornában nem.

Abban is mértéktartónak kell lennünk, hogy a létszám növekedése együtt jár-e javuló eredményességgel is. Pekingben 10, Londonban 18, Rióban 15 érmet nyertünk. A mostani prognózisunk 13 érem. Ez szakmai mutatókon alapszik, világ- és Európa-bajnokágok, világranglisták és egyéb nagy nemzetközi versenyek eredményeinek figyelembevételével jutottunk erre az eredményre. Rió után rossznak minősült a 15 érem, ennek ellenére felelősen nem várhatunk 13 éremnél többet Tokióban. Ne legyen igazunk!

Összefoglalva, én mindig is azt mondtam, hogy kijutni egy olimpiára óriási dolog. Ha egy olyan sportágban, ahol nem tartozunk az esélyesek közé, de van egy versenyzőnk, aki becsülettel helytáll és megfelel a maga elvárásainak, akkor is tapsolni fogunk, ha ez a 28. helyre elég. De ha nem nyernénk érmet kajak-kenuban, akkor nyilvánvalóan csalódottak lennénk. Tehát mindent a helyén kell kezelni, de az első sikerünk már biztosan megvan, újra nőtt a sportágak száma, és jelentősen nőtt a sportolók létszáma az előző két olimpiához képest. Sokszor kiálthatjuk tehát, hogy Hajrá Magyarock!" – értékelt Fábián László.

(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)