A legfelső sportvezetés számos módon igyekszik elérni, hogy az elismerten legjobb magyar edzők ne menjenek külföldre, hanem inkább itthon, a magyar sport javára kamatoztassák képességeiket.
A másik, hasonló cél az, hogy a következő időszakban a már évek óta külföldön dolgozó, kiváló szakemberek közül többeket hazacsalogassanak, az itthon dolgozókat pedig megtartsák a magyar sport részére.
Ennek érdekében született az a határozat, amely első körben 154, már korábban és többszörösen bizonyított szakembernek biztosít olyan anyagi feltételeket a nyugodt munkavégzéshez, amely valóban segíti őket abban, hogy itthon végezzenek kiemelkedően sikeres munkát. A kiemelt edzők közül a mob.hu ez alkalommal az elmúlt három évtized legeredményesebb kajakos edzőjét, Fábiánné Rozsnyói Katalint kereste meg.
- Mi a véleménye az edzők megbecsülésének ezen új rendszeréről?
„A megbecsülésnek két része van, az erkölcsi és az anyagi. Az erkölcsi megbecsülés párosulva az anyagival, az az igazi. Akik bekerültek ebben az első kiválasztott 154 közé, azok nagyon örülhetnek, hiszen döntő többségük fillérekért dolgozott. A most életbe léptetett kategóriák közül még a legalsó is biztos létalapot teremt. Ez a kategorizálás egyben óriási feszültséget is hoz, hiszen akiket kiválasztottak, rákényszerülnek arra, hogy még többet és még jobban dolgozzanak, hiszen ebből a körből ki is lehet kerülni.
- Hogy érzi, ezek a most kiemelt edzők megtalálják majd az útját annak, hogy folyamatosan képezzék magukat?
„Az élen járók helyzete sem könnyű, a többség pedig leginkább a húsz éve lejárt lemezek szerint dolgozik és megnehezíti a köreikből kiemelkedni kívánók útját. Konkrét példát is mondanék. A 200 méteres távra készülők a nyugatiaktól ellesett recepteket követik, akik már régen nem úgy készülnek. A nyugatiak ugyanis kevesebb munkával, de másféle módon közelítik meg a sprintszámokat. Ők már márciusban, Sevillában gyorsasági munkát végeznek, míg nálunk ekkor még javában tart a kilométerek gyűjtése. Akár évek is veszendőbe mehetnek arra, hogy az ezer méteres távra alkalmas versenyzőkből sprintereket akarnak faragni.”
- Óhatatlanul felmerül a kérdés: az edzők ilyen és hasonló tévedései mögött nincsenek-e szakmai hiányosságok?
„Egyértelműen igen a válaszom! Az edzőképzés ugyanis alapvetően fel lett hígítva az OKJ-s vizsgák elfogadásával. Aki ugyanis befizeti az OKJ-s részvételi díjat, az garantáltan meg is kapja azt az oklevelet, amire vágyik. A hagyományos, két és négyéves, edzői, illetve szakedzői rendszer összehasonlíthatatlanul jobb, mint ezek a mostanában divatba jött „gyorstalpalók”. A TF-en komoly követelményrendszer van, meg is lehet bukni, szóval ott egészen másként lehet és kell is elmerülni a tanulnivalókban.”
- És az edzőtársak gyakorlati munkáját mennyire követi figyelemmel?
„Sok minden jót is lehet tapasztalni. Amivel viszont nem értek egyet, a a fiatalok túl korai „befogása”, edzőtáborokba hurcolása, az eredmények hajszolása. Én is foglalkoztam egészen fiatalokkal is, akiket inkább gyerekként kezeltem. hagytam őket a saját korcsoportjukban fejlődni. Közös kirándulásokon, szigetkerüléseken vettünk részt, Öbölköröket teljesítettek, ahol a győzteseknek egy üveg kóla járt. A cél az kellene legyen, hogy a fiatalok minél tovább sportoljanak, ne égjenek ki közülük sokan idejekorán.”
- Saját, konkrét, 2014-es terveiről mondana valamit?
„Azt kértem a fiúktól, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy látszódjon rajtuk a fejlődés, megtorpanás még véletlenül se legyen! Más kérdés, ha ez ellenfél netán többet fejlődik, akkor a mi előrelépésünk nem feltétlenül jelentkezik a számszerű eredményekben. Módszeresen figyelem a legfőbb riválisok munkáját és mindig mást csinálok, mint ők. Ezért is ügyködünk azon, hogy márciusban új helyszínre tudjunk elmenni, melegvizes edzőtáborozásra.
(Jocha Károly)